A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
a képen egy fegyvertelen ember van a földön, aki ráadásul képviselő, és vele szemben több ember, s van akinél még fegyver is van és próbálják felállítani. ezt nem lehet kimagyarázni
A vilagon millio szamra halnak meg Ti meg azon vonaglotok melyik paraszt melyik parasztot gancsolta el. Holnap Teged is egy fiatal roma gyerek halalra pofoz a buszon a kutya nem fog vele torodni.
"Fegyveres biztonsági őrök erőszakkal földre vitték Varju László országgyűlési képviselőt, a bokáját, térdét csavargatták, rátérdeltek a derekára, megpróbálták elrúgni tőle a telefonját - látható az MTVA által rögzített, és a 444-hez kiszivárgottfelvételen. "https://index.hu/belfold/2019/01/05/varju_laszlo_mtva_biztonsagi_orok_dulakodas_eroszak/ Felnőtt, "komoly" emberek vagyunk. Ha meg tudjuk nézni a videót, akkor el tudjuk dönteni, hogy hogyan történtek az események. Persze ez akkor igaz, ha a teljes és nem manipulált videót látjuk. Nekem az a bajom sokmindenkivel, hogy azt látja, amit gondolni akar és nem azt ami történik. Felteszem a nagy kérdést (egyébként magamban is gyakran elgondolkodom ezen), hogy mi lett volna egy fordított szituációban? Ha pl Rogán Antal vonaglik a földön, vagy próbál a lépcsőkorláton kívül bejutni, ahogyan tette azt most valaki. Én akkor is azt mondanám szerintem, hogy így nem lehet. Saját magát járatja le az, aki így viselkedik. De ez már szubjektív véleményem. Lehet, hogy van akinek ez bejön.
"Viszont egyszer kézzel kirántotta az egyik "hivatalos személy" lábát. (ekkor esett az hanyatt)"
Foglaljuk össze, megtudtuk tőled, hogy varjú védekezése nem volt szerinted jogos, de azt nem firtatod, pedig jogosan felmerül, hogy az őrök jogosan használtak e testi kényszert, utána megtudtuk, hogy nem csak az őrök hivatalos személyek hanem varjú is. Most már csak az itt a kérdés, hogy a hivatalos őrök használhatnak e testi kényszert egy másik hivatalos személy ellen, aki a munkáját végzi? Szerintem itt nagy szükség lesz fideszes ügyészre, mert rosszul áll az őrök szénája.
a képen egy fegyvertelen ember van a földön, aki ráadásul képviselő, és vele szemben több ember, s van akinél még fegyver is van, ezt nem lehet kimagyarázni
Valóban, ő is az. De ezt nem is vitattam. Csupán azt írtam le eddig, hogy a hatáskörök szabályozva vannak. Egy országgyűlési képviselő sem követhet el bűncselekményt. Szerintem teljesen rossz az a felfogás, hogy bármit megtehet. Például hozzám még a kapun belül sem léphetne be. Az ellenőrzési jog, nem terjed ki az üzemi területen való jogos tartózkodásra. Jól is néznénk ki, ha minden nap DK-s vagy Jobbikos petíciókat olvasgatnának be önkényesen. Azzal egyébként egyetértek, hogy nagyon sokat kellene javulnia a hírszolgáltatás minőségének. De nem várom, hogy FIDESZ kormányzás alatt helyzetbe fogják hozni az ellenzéket (ami egyébként legalább akkora ordas hazugságokkal van tele, mint bármelyik oldal a világon). Azért ott még nem tartunk, hogy egy orbángyerek műsort vezessen a köztévében, mint ahogyan azt tette TA.
Fegyveres rendőrök erőszakkal kényszerítik, rángatják és teperik földre az embereket... Szabályos? Ez nem érzelmi kérdés. Ahhoz, hogy meg tudjuk válaszolni ismerni kell a körülményeket és legfőképpen a szabályokat. A videóban Varjú legalább kétszer támadólag lépett fel ( a nem látható fegyverhez nyúlkálást természetesen nem vettem annak, mert azt csak halljuk, hogy "ne tegye". Nem láttam, hogy tette volna). Viszont egyszer kézzel kirántotta az egyik "hivatalos személy" lábát. (ekkor esett az hanyatt)
A Fidesz rendbeteszi az országot
link