A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
https://index.hu/kulfold/2018/12/28/szijjarto_visszautasitotta_a_sved_kulugyminiszter_magyarorszag-kritikus_szavait/ "Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter visszautasítja Margot Wallström svéd külügyminiszter "pökhendi", Magyarországot egy svéd napilapban kritizáló szavait - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken közleményben az MTI-vel.Szijjártó Péter arra reagált, hogy a Dagens Nyheter svéd országos napilap internetes felületén csütörtökön megjelent egy interjúban Margot Wallström egyebek mellett azt mondta, hogy Magyarország problémás. Magyarország számos alkalommal egyedül akadályozza meg az EU-t abban, hogy egységes hangon szóljon. A magyar külgazdasági és külügyminiszter válaszában hangsúlyozta: a svéd bevándorláspárti kormány belpolitikai bizonytalanságba kormányozta Svédországot, jelenleg nem lehet tudni, hogy mikor lesz új kormánya Svédországnak, Margot Wallström mégis fontosnak érzi, hogy Magyarországot kritizálja.Szijjártó Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar emberek egymás után harmadszor választották meg nagy többséggel az Orbán-kormányt, a stabilitás nagy érték egy ilyen kihívásokkal terhelt időszakban.A miniszter szerint a bevándorláspárti svéd külügyminiszter Magyarországon kéri számon Európa egységét, miközben a saját hazája megosztott. "Tudjuk, hogy a bevándorláspárti erők nem viselnek el semmilyen ellenvéleményt, de biztosíthatjuk a svéd külügyminisztert: Magyarországot minden körülmények között megőrizzük magyar országnak" - hangsúlyozta a miniszter."
Fura ez a szijgyártó gyerek, egy szóval sem cáfolta a svéd külügyminiszter szavait: "Magyarország számos alkalommal egyedül akadályozza meg az EU-t abban, hogy egységes hangon szóljon. "
"Sunyi, gyáva" - ezek voltak a legjellemzőbb szavak, nem csak a megkérdezettek mondták ezt, volt, aki maga elé mormolta vagy társának, amikor keresztülmentek a téren. Ez persze nem Nagy Imrének szólt, hanem annak, hogy az éj leple alatt nagy sietséggel vitték el a szobrot, amely a tervek szerint a Jászai Mari térre kerül. A Vértanúk terére pedig a 30-as években felállított, a vörös terror áldozataira emlékező szobor kerül vissza."Ugyanezt csinálták a megszállási emlékművel, meg a Kossuth téri fák kivágásával" - idézte fel egy asszony, aki már készült a délutánra hirdetett tüntetésre. Aztán felsorolta a Liget feltúrásától a Várba költözésen át a legutóbbi eseményeket, amelyek felháborítóak ugyan, de mégis következmények nélkül maradnak. https://index.hu/belfold/2018/12/28/nagy_imre_szobor_elmozditasa/
A Fidesz rendbeteszi az országot
link