A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
A Bajnai kormány 2009-ben előkészítette a szerződés megszüntetését, az ukránokkal is megegyeztek hogy mindkét ország vállalja arra az időre járó nyugdíjat, amíg ott dolgoztak. A Fidesz kormány szakította meg a végrehajtását.
Négy év alatt sacc. 50milliárd. : ennyibe kerülnek -CSAK a NYUGDÍJ KASSZÁNAK!- ezek a szavazatok. Az eü. ellátásról nincsenek ilyen adatok,de sejthető,hogy az sem kis tétel. Megnéztem: szolidaritási hozzájárulás címén pont 3x annyit fizetek,mint a saját nyugdíjamra! Ráadásul,amíg fel nem mondják a szerződést -amit persze már régen megtehetett volna a fidesz!-,addig ez a szám csak nőni fog... Aki meg itt gürizett egész életében,az örüljön,hogy nem hal éhen... Ez a szép jövő?
Ezekröl tudok, ez nem újság. Te ezt írtad: - "Azokról nem is beszélve,akik havonta egy napot magyar állampolgárok
(ameddig felveszik a nyugdíjukat),vagy amíg orvoshoz mennek... Ellenben a
büdös életben egy fillért be nem fizettek abba a kalapba,amelyikből
annyit vesznek ki,amennyit csak lehet... 50k-ért vett magyar lakcímen laknak.. Na ők aztán az igaz magyar állampolgárok!" - Ezeknek miért is kell 50K-ért lakcímet venni, ha törvény garantálja nekik a nyugdíjat? Amúgy, ezt a nyugdíjat a FIDESZ vezette be nekik?
Franciáknál azért is paráztak be Macronék, mert az ilyen pomegranate fejű emberek (khm) nem kányáskodtak mindenhol, hanem azt mondták: "nebasssz" Mi más a különbség? Indítékuk sokkal durvább lenne?! Ne gyertek a kultúrájukkal, mert még nálunk is vegyesebbek..
Amúgy persze nem teljesen jogos megtartani a lakcím kártyát (tehát hamis lakcím infóval), miután Londonba költöznek. A libsi hisztizök kicsit megnézhetnék már, hogy más országokban ez hogyan van szabályozva...
Az ember, aki 3 mondatonként lövet a rendőrökkel, de mellékesnek tartani h egy részük egyet ért a tüntetéssel ?! Jó nagy vicc, mintha vmi sátáni szekta ellen kéne fellépni, ezek az emberek sehol máshol nem kapnak már szót. Vagyis kapnak, aztán ha kényeset mondanak lehalkítják őket! Vedd már észre magad, te hova állnál a parlamentbe, ki lennél ott? Max vmi "végrehajtó" régebben hóhér, mert ezt képviseled. BÁRMELY más kormány állna most ekkora hatalommal, azok ellen ugyanezeket írnám le, erről meg rólad ennyit.
első a foci és a sporttámogatás az olimpikonok támogatása a nyugdíjak még várhatnak úgy 10 évet. a nyugdíjasok így is boldogok és jönnek reánk szavazni.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link