A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Tüntetést akkor tart az ember, amikor és amiért akar. 2006-ból sem a tüntetés a probléma, hanem a kocsik felgyújtása, utcakövek felszedése és dobálása, egyéb rongàlás. Ahogy most is ez a gond. Ez semmilyen esetben sem jogos.
Hagyd őket! Ez nem 2006 amikor jogosan tüntettunk! Akkor a videk is megmozdult Pesten még egy tank is! Anyam mondja ezek mindig hZudtak csúnya emberek a komcsi balosok!! Ill vagjak leva kezet stihl fűrésszel amelyik a fát es a szankokat rongálja!!
Valaki még mindig itt tart, hogy ki színészkedett, meg ki kapott igazán, ez a pazar. Ezért nem kell több a magyar politikába, csak ez a sallangos nulla ami megy, mert szted ilyeneken van a hangsúly. Hát hol nem tojom le ha 50 ellenzéki mit bohóckodik? Mi köze ennek ahhoz, h Orbán még mindig nem tud annyit mondani, h jóvan engedek kicst. Mint kis király, vár még pár napot, aztán mekkora király lesz utána, h NA JÓ, csak 390 óra, és 2,5 év lesz a végleges..És te azokkal törődsz, ekik ezt ellenzik.. Hát grat!
"én azért lelkesednék, ha a bűnbanda moszkváig menekülne, mások azon, hogy a bűnözők ellen fellázadtakat gumibottal, könnygázzal meg betyársereggel neveljék " nevetséges! (de sokkal inkább szánalmas) senki nem lelkesedik azért hogy a tüntetőket gumibotozzák - tőlem ilyet 100% hogy itt nem tudsz idézni vagy mutatni, tehát ez megint csak demagógia volt (jellemző).. a valóság egyébként éppen az ellenkezőjét mutatja: 1. a rendőrök nagyon visszafogottan reagáltak eddig (tudod az ettől függetlenül bármikor előfordulhat hogy vki megbotlik, itt nem mindegy az pl., hogy mekkora sebességel mégy neki szándékosan egy rendőrsorfalnak, 2. és ez a lényeg: itt az történt, az ellenzéki haverjaid szándékosan akarták kiprovokálni hogy a rendőrök üssenek/túlkapjanak, azért, hogy erről a csőre töltött kamerával forgató hazai/külföldi tv-sek olyan képsorokat terjeszthessenek világszerte, ami azt bizonyítja, "no tessék, vereti orbán a tüntetőket, diktatúra van Mo.-gon!" itt egy illusztráció videóval alább. volt egy másik is, amikor Kunhalmi az atv-ben azt hazudta, őrájuk pár perce könnygázt fújtak - ehhez képest kis műköhögéseket imitált, hiszen fingja sincs arról hogy a könnygáz mit művel az emberrel akkor, ha valóban erősen ráfújják :-) tegnap egyébként egy látványos műesést is bemutatott a tv székházban, ezen is csak röhög azóta is a fél ország, hiszen sok helyen tévékben is leadták https://www.bama.hu/orszag-vilag/igy-szineszkedik-az-ellenzeki-kepviselo-amikor-azt-hiszi-nem-veszi-a-kamera-1621480/
Ocsmány Vigyor ölégh rendesen adott az öregedésnek, hízásnak. 40 évvel idősebbnek látszik, 50 kilóval több. Remélem ez felgyorsul, lehet van még pár éve?
nem. Bajnaiék meg akarták szüntetni, felmondani, a törvényt előkészítették de jött a kormányváltás a fidesz meg bacott rá, lesöpörték. Sok éve többször felvetett az ellenzék a fidesz minden esetben szart rá. Mert a fidesz a magyar kisember érdekét védi! Ja nem! A sajátját, hogy többet lophasson, ezért hatalomban kell maradni ezért több szavazó kell és ezt ezzel -is- fizetik.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link