A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
"Az ellenzéknek el kell hagynia a díszletparlamentet, ahol úgy bánnak velük, mint az ebekkel, ahol nincsenek jogaik, ahol megalázzák őket. A népet fel kell világosítani az orbán-rendszerről, és arról, hogy mi vár rájuk, ha ez folytatódik tovább. A szakszervezeteknek általános munkabeszüntetést kell hirdetni, nem az Orbán-rendszer törvénytelen jogszabályai és önkényuralmi rendelkezései alapján, hanem szabad polgárként, akiknek joguk van egy zsarnokot elzavarni." (US Népszava) . Butaság! . Az ellenzéknek nem vették el a JOGÁT! Az ellenzéknek TÖBBSÉGE nincsen és ezt rosszul viseli. . A NÉP tisztában van az ORBÁN-kormány tetteivel ezért VÁLASZTOTTA újra harmadszor is. A NÉP nyugalmat és BÉKÉT, BIZTONSÁGOT akar, a most lázadó pár tízezer fiataltól nem erre számíthat. . Az emberek DOLGOZNI akarnak és ha ebben bárki is akadályozza azt ELZAVARJÁK legyen ő akár SZAKSZERVEZETI vezető! Ő sem kivétel, nem lehet a TÖMEG akarata ellen politizálni! . Jogunk lesz megint 2022-ben véleményt mondani a kormányról, ha úgy érezzük nem az országért dolgozik elzavarjuk! Így tettünk 2010-ben is! . Mielőtt támadnátok, 2010-ben NEM a mostani választási törvény volt érvényben, a FIDESZ nem birtokolta a KÖZ médiát és alig volt hozzá közeli magán média háttere mégis 2/3-al győzött!!!! A választók tudnak maguktól dönteni! . Így értelmetlen az ellenzék ALKALMATLANSÁGÁT a kormány leváltására .... azzal magyarázni, hogy a FIDESZ mindent maga mögé állított..... . Vegyük a MOMENTUM-ot.... Az előző hónapokban szinte láthatatlan volt.... most ,hogy újra lehet törni, zúzni, rombolni.....teljes erővel a színen van! . Csodálkoznak, hogy választók nem kérnek ebből a politizálásból? . Majd ha megértik az ellenzéki politikusok, hogy mit akar a választópolgár, akkor talán le fogják tudni váltani az Orbán kormányt. . A túlóra tv-hez pedig annyit, hogy az EU-ban több országban érvényes szabályozáshoz képest idehaza kb. 36 perc./nap az emelkedés mértéke!!!!!! Ami önkéntes és a KIRÚGÁS lehetőségét felhozni értelmetlen mióta MUNKAERŐ kereslet van idehaza! . Ezért veretik szét a fiatalokkal az ORSZÁGOT egyesek!
Van valami hasonló kezdeményezés ? Volner kész bevetni a Betyársereget a tüntetők ellen. Tehát: a jobboldali Jobbik ezreket mozgósít, hogy jöjjenek Budapestre tüntetni a másféleképpen jobboldali fideszes kormány ellen, de a tüntetők ellen a harmadikféle jobboldali Mi Hazánk Mozgalom a tüntetők ellen kész bevetni a Betyársereget.
Mielőbb új választást kell tartani. A jelenlegi 2fős 2/3-ot így stabil 4/5 válthatja. Az ilyen tordai, vadai , szél, sneider huligánok kiesnek a parlamentből.
Az ellenzéknek el kell hagynia a díszletparlamentet, ahol úgy bánnak velük, mint az ebekkel, ahol nincsenek jogaik, ahol megalázzák őket. A népet fel kell világosítani az orbán-rendszerről, és arról, hogy mi vár rájuk, ha ez folytatódik tovább. A szakszervezeteknek általános munkabeszüntetést kell hirdetni, nem az Orbán-rendszer törvénytelen jogszabályai és önkényuralmi rendelkezései alapján, hanem szabad polgárként, akiknek joguk van egy zsarnokot elzavarni. (US Népszava)
A Fidesz rendbeteszi az országot
link