A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
A tömeg lezárta a Margit hidat A be nem jelentett demonstráció résztvevői elfoglalták és lezárták a Margit hidat. Budapesten az V. kerület Kossuth térről a be nem jelentett demonstráció résztvevői a Margit híd pesti hídfőjéhez vonultak, amelyet lezártak. A rendőrség a hídon lévő tömeg biztonsága érdekében a forgalmat, illetve a tömegközlekedést a hídon leállította. L: na végre! legyetek emberek, harcoljatok a jogaitokért, büszke vagyok rátok itt Fro-ban! Akasszátok fel a patkányokat!!!
nyugi, nagybarna troll nincsenek érvei sem neki, sem neked (az alábbi befejezés nem személyeskedés ahnem annak szól, hogyha elfogynak az érveitek akkor személyeskedni kezdtek, letrollozva, stb. a vitapartnereiteket - szánalmas!) no erre szokták azt skandálni a stadionokban a csapatok ultraszurkolói az olyan gyenge ellenfeleknek mint ti is vagytok, hogy: "egyszerűen senkik vagytok, hej!, hej!"
Te meg ezt köszönd meg a Köpcösnek: Orbánék eddig 4 ezer milliárdot loptak - Orbán kisvasútja (amit, ha kell, Bicskéig tolnak) 850.000.000,- - Orbán várba költözése (teraszostul, tapétástul, stb.) 19.000.000.000,- - Rogán minisztériuma (aminek a feladata Orbán újraválasztása) 24.000.000.000,- - Orbán GYODA-ja (ami felelős a földikutyák szinte teljes kipusztulásáért) 22.000.000.000,- - Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter brókeres bukása 1.400.000.000,- - MET offshore buli a gázárakkal való játszadozás 100.000.000.000,- - Magyar Kereskedőház Zrt (Szijjártó orosz bulija) 2.400.000.000,- - C. Mack az USA volt kongresszusi képviselőjének "támogatása" 1.400.000.000,- - Fk Csíkszereda futballcsapatának támogatása 1.200.000.000,- - Századvég (csak a 2014-es tanulmányok) 1.400.000.000.- - KOGART galéria ( évi 200 millióval támogatva) 600.000.000,- - 450-es mobilhálózat (használja valaki?) 13.000.000.000,- - Nyúltenyésztési szakkönyv(Plagi Pali módra) 31.000.000,- - Látványsportok (nézők nélkül) 190.800.000.000,- - Felcsúti focicsapat 9.200.000.000,- - Csődvédelem (ami nem működik) 626.000.000,- - Munkahelyteremtés (0 és zéró közötti mennyiség) 300.000.000,- - MTK stadion (kivégzőfallal) 1.530.000.000,- - Nyugdíjkassza (mennyire elfelejtettük a legnagyobb lenyúlást!) 3.000.000.000.000,- - MNB a Fidesz házipénztára (csak műkincsekre, Matolcsy tündérországbeli álmaiért) 30.000.000.000,- - Közmédia (beszélek hülyeségeket, Fidesz - Habony média) 100.000.000.000,- - Államkötvények offshore értékesítése 27.000.000.000,- - Villavásárlás (Matolcsy módra) 1.000.000.000,- - Roma önkormányzat ( most lett felmentve Flórián a felelősség alól) 1.500.000.000,- - Győri Tibor (nagy spíler, önmaga sajtómegfigyelését rendelte meg) 4.400.000.000,- - MMA és Fekete György (az apród frizurás, de nagyban játszó ) 6.500.000.000,- - Zöld Erdély Egyesület (egy szinte nem létező egyesület, a pénz is eltűnik benne) 11.200.000,- - Leslie Mándoki koncert (hát nem egy Madonna koncert volt) 100.000.000,- - Corvin Lánc Testületének székháza (akit kitűntettek még Corvin láncot sem kapott) 1.000.000.000.- - Erdélyi kulturális programok (ebbe aztán minden belefér) 1.470.000.000,- - Bánsági magyar kulturális napok 150.000.000,- - Olimpiai központ (szavazzuk meg, hogy ne legyen) 40.000.000.000,- - Zsidó emlékezet háza (amit a zsidók sem akartak ebben a formában) 4.700.000.000,- - MKB bank ( a kormány bankja) 300.000.000.000,- - Határon túli papok és lelkészek támogatása 420.000.000,- - Fidesz - KDNP rezsim autóflotta (Rogán helikopterezés nélkül) 6.000.000.000,- - Nemzeti információkommunikációs stratégia 1.400.000.000,- - Ózdi filmes élménypark ( esküszöm látni kell, park a semmiről, senkinek) 1.000.000.000,- - Brien Bar koncert (43 eladott jegy!) 100.000.000,- - Ócsai lakópark (ahová Orbánt és tettestársait lehet majd egyszer költöztetni) 2.400.000.000,- -------------------------- Ez eddig 3.919.188.200.000,- Vagyis eddig cirka 4, azaz négyezer milliárd lett eltapsolva és rengeteg a listán nem szereplő ügy van még, például a Bicske melletti 59 lyuk a földben 588 millióért, és hosszan lehetne sorolni az még egyéb eseteket. - Ez pedig amit nem a Mo-n élő magyarokra költöttek, meghálálva a szavazataikat :)) 14 ezer fős szerbiai kisváros harmadosztályú csapata kap 3 milliárd forintot a magyar államtól Anyaországi támogatás: 50 milliárd forint értékű gazdaságfejlesztési program indul Vajdaságban 1 milliárd forintot ad a magyar kormány lakásvásárlásra a Vajdaságban a vásárlásnál kötelező önrész nincs és első körben már 385 család jutott így házhoz, most jön a második kör. 2,5 milliárd forint támogatást nyújt a magyar állam Székelyudvarhelynek Óriási összegű, több mint százmillió eurós (több mint 30 milliárd forint) támogatást folyósít az Orbán-kabinet több erdélyi magyar szervezetnek. Az erről szóló kormányhatározatok szerdán jelentek meg a Magyar Közlönyben. Kilencmilliárd forint jut erdélyi egyházi óvodákra Erdélyi programokra és beruházásokra 2,8 milliárd forintot fordít a magyar kormány idén és jövőre Több mint 8 milliárd forinttal, azaz csaknem 27 millió euróval támogatta tavaly a magyar állam a szlovákiai magyar szervezeteket a Bethlen Gábor Alapon keresztül. A támogatás több mint felét a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház kapta. A Magyar Közlönyben július 18-án, szerdán megjelent kormányhatározat szerint a vajdasági, kárpátaljai, horvátországi, muravidéki, erdélyi és felvidéki gazdaságfejlesztési stratégiák támogatására 2019-ben 50 milliárd forintot kell biztosítani. Nagyon beindult a magyar kormány a határon túli futball támogatásában. Az elmúlt két évben nyolc csapatnak 20 milliárd forint jutott a magyar állami költségvetésből Ötmilliárdot ad a magyar kormány a felvidéki vállalkozásoknak A magyar kormány 1 milliárd forinttal támogatja a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat Elhárult minden jogi akadály az elől, hogy a felvidéki fociklub leszerződjön az MLSZ-szel a stadionjuk felújítására. Ezt a magyar adófizetők az Orbán-kormány döntése révén 5,9 millió euróval (1,8 milliárd forint) támogatják 17 milliárd forint támogatás a kárpátaljai magyaroknak Húszmilliárd forintos támogatás a kárpátaljai gazdaság fejlesztésére A magyar kormány megemeli a kárpátaljai magyar pedagógusok jövedelemkiegészítését, akik így az évi 180 ezer forint helyett 270 ezer forintos, összesen több mint 4 milliárdos alapfinanszírozást nyújtanak az intézményrendszer működésére, s mellé jött még tavaly egy 2,7 milliárdos fejlesztési forrás. A magyar kormány kétmilliárdot ad mexikói templomfelújításra.
ez nagyon gyenge volt :-) hiszen mindhárom állítás tényszerűen visszakereshető, adatolható felőlem egyébként addig élhetsz homokba dugott fejjel amíg csak akarsz, jó szórakozást kívánok hozzá! :-)
többféle igazság létezik, maradjunk annyiban - tehát vehetjük úgy nyugodtan hogy te is akár le se írtál volna most egyetlen betűt sem egyébként tételesen megcáfolhattad volna mindhárom állításom, de ehelyett egy általános érzelemdumát nyomtál le..amit bárki tud produálni, bármely oldalról..mint mikor elmégy egy csapatsport meccsre és a lelátó ellentétes oldalain hallod, hogy az egyik oldal szerint a másikon csupa csupa rosszemberek ülnek!
Igazából kár voltkimásolnod azt a faszságot, elég lett voln a link. Na, az unio valóban a független, demokratikus országok közös uniója és itt van mindjárt az első bökkenő, ugynis a fidesz ország sem nem demokratikus, sem nem független már lassan, hiszen moszka seggnyalója lett orbáncod. Orbáncod kitalált egy nem létező ellenséget, aki ellen szabadságharcot hirdetett, persze csak az egy bites ag,halottak számára, ugyanis értelmes ember ezt mem hiszi. Valószínüleg ezt a mostani orbánc országot fel sem vennék az unijóba, orbánc oda szarik ahonnét él. Lehetne még sorolni orbánc bűneit amiért valamikor meg kell fizetnie, persze mindazoknak is akik ebben támogatták illetve a hadzonélvezői voltak. Ez a marha nagy igazság.
Igazából kár voltkimásolnod azt a faszságot, elég lett voln a link. Na, az unio valóban a független, demokratikus országok közös uniója és itt van mindjárt az első bökkenő, ugynis a fidesz ország sem nem demokratikus, sem nem független már lassan, hiszen moszka seggnyalója lett orbáncod. Orbáncod kitalált egy nem létező ellenséget, aki ellen szabadságharcot hirdetett, persze csak az egy bites ag,halottak számára, ugyanis értelmes ember ezt mem hiszi. Valószínüleg ezt a mostani orbánc országot fel sem vennék az unijóba, orbánc oda szarik ahonnét él. Lehetne még sorolni orbánc bűneit amiért valamikor meg kell fizetnie, persze mindazoknak is akik ebben támogatták illetve a hadzonélvezői voltak. Ez a marha nagy igazság.
az EU-t egykor egy gazdasági közösségként/érdekszövetségként hozták létre - semmi köze nem volt ahhoz, amivé mára már alakították. aztán ez az alapkoncepció úgy módosult, hogy önálló, független államok közössége lett belőle olyanoké, akiknek gazdasági érdekeik nagyon hasonlóak, ez volt e nemzetek európája koncepció vagy értkérendező elv. és most jön a lényeg: főleg az euro bevezetése óta, de még korábban is, már a magyar stb. tehát keleti csatlakozások előtt megindult egy központosítás, egy homogenizálás aminek végcélja az európai egyesült államok létrehozása "szuperállamként", egységes központi vezetéssel és egyre kevésbé demokratikusabban! a "demokratikus alapértékek" itt csak egy lózung, egy porhintés, mert valójában úgy működik ma már majdnem az EU Bizotttság, mint egykor a Szovjetuniót irányító egypárt központi bizottsága. az értékekből semmi nem maradt, kivéve a genderizmust, a másságtisztelet erőltetését és újabban a bevándorlás elősegítését - aki / bárki, ezen "értékeket" bírálni meri, az Brüszva (Brüsszelből ma már Moszkva lett) dühével kerül szembe és megpróbálják bármi áron kinyírni, lenyomni, ellehetetleníteni, sajtóban lejáratni. ott vagy eltévedve, hogy ezt nem veszed észre mert elaltattak, szegénykém.. csak 3 példát említenék bizonyítékként: 1. Schulz német volt EU parlamaneti elnök és politikus amikor SPD elnökké választották (később csúfosan megbukott), nyíltan arról beszélt hogy mindent megstesz majd pl. az egységes azaz közös EU-s országok feletti pénzügyminisztérium létrehozásáért (az egész európai baloldal keményen beállt ezen koncepció mögé, és a bevándoroltatásért is miden lehetségeset megetsz, -tt, lásd a DK szavazatait pl. az Eu parlamentben pl. migránsvízum ügyben is) 2. Juncker, tehát az EU legfőbb vezetője maga is fülig korrupt múltú politikus (felelősségre sosem vonták persze és a lehető legnagyobb botrány hogy belőle elnök lehetett), akinek semmiféle erkölcsi alapja nincs bármely szerinte korrupt európai tagállam kormányát bírálni tehát bagoly mondja verébnek hogy nagyfejű, 3. a demokratizmusnak ma már még csak a látszatára sem ad az EU, azaz demokráciából sincs semiféle erkölcsi alapja arra, hogy akár Orbánt, vagy bárki mást vagy országot elítéljen, bíráljon. itt elég csak a migránsoknak adott névtelen EU logós bankkártyák ügyére gondolni. hiába van joga sürgős kérdést beadni egy EU parlamenti képviselőnek a bizotsághoz, - mert a fidesz ilyen kérdést intézve kérte Junckert, magyaráza már meg ki mikor hol adott ezek kiobocsátására demokratikus felhatalmazást a bizottságnak, mekkora összegeket és kinek a pénzéből kapnak a migránsok stb. 3 héten belül hivatalos választ kellett volna erre adnia Junckernek, ám 5 hét eleteltével sincs semmiféle válasz, azaz csak a sunnyogás és az álcázás megy! szóval megkérdezlek: nem tudom hány éves vagy, de bizonyára elmúltál 18, ugye? - ÉS MÉG HISZEL A MESÉKBEN?! a gyermeteg felvetéseid ezért okafogyottak, nevetségesek és szánalmasak! ezt pedig olvasd még el: https://mno.hu/kulfold/juncker-segitette-az-adoelkerulest-1379015
Minden eddiginél nagyobb támogatást osztott szét az Orbán-kormány idén egyedi kormánydöntésekkel révén. Szinte minden szempontból rekordév volt 2018 az egyedi kormánydöntésekkel megítélt támogatások területén - derül ki összegzésünkből. A kormány honlapján közzétett frissített támogatási lista szerint december 11-ével bezárólag összesen 86,5 milliárd forintnyi támogatás kiosztásáról döntött a kormány. Ezekkel hazánkban beruházást tervező vállalatok projektjeit támogatta a kormány. Az összeg minden eddiginél nagyobb. 2004 óta az eddigi rekordév a 2017-es volt, amikor 71 milliárd forint odaítéléséről döntöttek, a dobogó harmadik fokára pedig 2016 került a megítélt majdnem 64 milliárd forinttal. 2010 óta összesen 346 milliárd forinttal támogatta az Orbán-kormány a cégeket.... L: 1. Mégis külföldre mentek az emberek dolgozni 2. A magyar gazdaság (kisvállalkozások) rovására 3. Ezért kell dolgozni, mint a rabszolga, hogy ezeket a pénzeket, visszakapják adóformájában 4. és mennyit kaptak zsebbe a multiktól a "törvényes" sárba tiprásért a multiktól?
Na oszt hun vannak a migráncsok ?! 2015 óta nem volt számottevő Mo-n! Ellenben a kasszát szépen kifosztották a migráns űzés nevében! Most meg belehajtanak a rabszolgaságba, mert az adóitokból valamiképpen be kell hozni a lenyúlásokat! De azért fröcskölődjetek a migránsokra! Végül is közvetve ő miattuk éltek (megelőzve a bolgárokat) a legszarabbul az Unióban! (ja meg Soros miatt)
"Pontósan azért mert átveszed Kinából a papirt vagy a puskaport még nem kell átvenni a köpködés kultúráját." . Végre rájöttem honnan jött a szotyis köpködés;)))))
A Fidesz rendbeteszi az országot
link