Rice, minden szavaddal egyetértek. Mindazonáltal a pszichológiája miatt soha nem fogod tudni konszolidálni azoknak a frusztráltságát és az ebből fakadó agressziót, nem ritkán gyűlölködést, amit saját balfaszságuk kompenzálásaként próbálnak orákulumkodásba, és kárörömbe fordítani. És nyomják a mínuszt, mintha az a pénznyomda gombja lenne, pedig nem. Örömforrás a lelki nyomorékoknak. A 4iG jó cég, szép jövővel. Erősen kell fogni a gyeplőt, az igaz, nem való mindenkinek. De másokat próbálni frusztrálni gyökér és aljas dolog. Nem tudod megváltoztatni azt, aki erre fogékony.
Egyébként sokan itt a fórumokon egymást lebeszélve,túllicitálva várták lefelé a papírt,mert eladták. Birkanyáj effektus miatt pedig sorban jöttek akik csökkentettek és adták a részvényt. Saját részvény vételeket is rossznak látták,pedig hamarosan,hatalmas nyereség lesz majd rajt.
Szidhatják,de nincs miért. A cég nagyon sokat javult tavaly,árbevétel,nyereség és dolgozói létszámban is. Idén folytatódni fog és jönnek akvik is. Osztalékot is fizet,pedig alig van cég a BÉTen aki fizet. Mi alapján szidják? Azért mert esett az árfolyam?Ők adták el és azért esett. Jászai tartotta és végig mondta,hogy a cég jó,szépek a kilátások és akvik jönnek a T-Sys helyett és még a 2019-es évi nyereséget is előre bemondták. Átmentek más papírba sokan és most ott vannak beragadva. Arra meg gondolni sem merek,ha a nagy papírokból vettek áttétellel,lehet,hogy azóta likvidálták őket. Jobb itt ülni nyugodtan és várni a vágtát.
4IG Nyrt reszvenyesek.
Moderacio alatt lesz.