Erdős Norbert beszámolója szerint ugyanis, ahogy halad a betegszállító jármű településről-településre, úgy veszi fel a betegeket, illetve hazafelé is így szállítja őket. „Nem egy beteg elmondta, hogy a vizsgálat egy-két óráján kívül, gyakorlatilag az egész napot, akár reggel hat órától este nyolc óráig egy betegszállító autóban töltötte” - mondta a képviselő. Erdős ezért a közelmúltban írásban érdeklődött a szaktárca vezetőjétől, a megyét érintő betegszállítás visszásságairól. A politikus elmondta, Horváth Ágnes válaszában jelezte, hogy a betegszállítás rendjének átszervezése, vagyis január eleje óta folyamatosan érkeztek megkeressek a tárcához és az Országos Egészségbiztosítási Pénzárhoz (OEP) több megyéből, közöttük Békésből is, hogy kapacitáshiány állt elő a szállításban.
A miniszter, az MTI-nek is átadott levelében leírta, hogy az időközben felállított Betegszállítói Szakértő Bizottság, amely az új szolgáltatók és új kapacitások befogadására tesz javaslatot, január eleje óta folyamatosan ülésezik és próbál azonnal reagálni a problémákra. Ez a bizottság Békés megye vonatkozásában januárban előbb tíz aktív és öt tartalék, utóbb további két aktív és egy tartalék betegszállító gépjármű befogadására tett javaslatot. A befogadott kapacitásokra vonatkozó finanszírozási szerződések megkötése pedig azóta folyamatban van.
A szaktárca vezetőjének reményei szerint a befogadott új kapacitások rendszerbe állásával rövid időn belül megszüntethetők a problémák a megyében. Horváth Ágnes a panaszokkal kapcsolatban pedig felhívta a képviselő figyelmét arra, hogy az OEP nem tudja minden egyes konkrét betegszállítási feladata elvégzését kontrollálni. „A betegeket, illetve hozzátartozóikat ért, véleményük szerint méltánytalan eljárás estén az OEP, vagy az Egészségbiztosítási Felügyelet kizárólag konkrét adatokkal (...) ellátott panasz/bejelentés kivizsgálásával, utólagosan tudja szankcionálni az érintett betegszállítót (...), ha kiderül, hogy valóban a szállítást végző szolgáltató hibájából szenvedett sérelmet a panaszos” - írta a miniszter. Erdős Norbert szerint viszont nem fogadható el, hogy a pénztár nem tudja kontrollálni a betegszállítást, hiszen az OEP feladata annak megszervezése, így a felelősség is.
Emlékszel mi volt az indoklás? :-)
Tegnap egy közgaszdász kiszámolta (nálam jártasabb a dologban) , ha ezt az összeget adó vagy járulék formában szedik be, az a jelenlegi befizetőkkel számolva (beleértve a közalkalmazottakat is) havi 2100Ft plusz lesz.
Nagy kö esett le a szívemről! (CSAK évi 24K)
"Az egyik legismertebb készítményért a jelenlegi 128 helyett 854 forintot kell majd fizetni. A drágulás háromszázezer hipertóniás beteget érinthet"
Van valami fogalmad arról, hogy a magas vérnyomás betegség mitől alakulhat ki?
Segítek:
- dohányzás,
- mozgás-szegény életmód,
- stressz,
- egészségtelen táplálkozás,
- túlsúly,
- stb hasonló, bár legtöbbször a fentiek "halmozása" okozza a betegséget
Baleset következményeként viszonylag ritkán, bár vannak örökletes hajlamok is erre a betegségre, elimerem. Pl. az én felmenőim között is szinte mindenki magas vérnyomás betegségben szenvedett. Éppen ezért nem dohányzom, ezzel pénzt takarítok meg. Egészségesen élek, egészséges ételeket eszem és rendszeresen sportolok. Ja, és majd' minden nap iszom egy-egy pohár jó minőségű bort. Ez utóbbiak viszont plusz költségembe kerülnek, amelyeket eszem ágában sincs az adófizetőkkel fizettetni.
A vérnyomásom 40 évesen 120/70. Jobb, mint 18 évesen, mert akkor még 130/80 volt. 72 kiló vagyok, pont annyi, mint 20 évesen. Minden erőmmel és odafigyelésemmel azon vagyok, hogy ez maradjon is így még vagy 50 évig.
Aki nem vigyáz az egészségére és a saját hülyesége miatt magas vérnyomás betegségben szenved, az fizesse is meg az árát! Mindennek megvan az ára. A gyógyszernek is és az egészséges életnek is. De első sorban odafigyelés kérdése. Ha 128 Ft a gyógyszer, úgy kevésbé fog odafigyelni a legtöbb ember, mintha 854 Ft. Ha az emberek egy részénél ez lenne az egyetlen módja a figyelem felkeltésének, akkor már megérte a gyógyszeráremelés.
Nincs kétségem afelől, hogy a gyógyszerek hagyományosan alacsony térítési díja az egyik jelentős okozója a rossz egészséségi állapot általánossá válásának. Emeljék csak a gyógyszerek árát, hogy "olcsóbb" legyen egészségesebben élni!
Igen neked válaszoltam a vörös hályogot tudják gyogyitani.Vakkantani a kutyád szokott ha van,bár nem feltételezem rólad.Jóbarátod nem vagyok és valószinüleg nem is leszek soha.
Áprilistól újabb 21 gyógyszer kerül ki a támogatotti körből a gyógyszer-gazdaságossági törvény következtében. Közöttük hat népszerű vérnyomáscsökkentő található, amelyek átlagosan 350 százalékkal drágulnak.
Az egyik legismertebb készítményért a jelenlegi 128 helyett 854 forintot kell majd fizetni. A drágulás háromszázezer hipertóniás beteget érinthet. A minisztériumi propaganda szerint azért hatékony az új gyógyszer-gazdaságossági törvény, mert így féken tudják tartani a térítési díjak folyamatos emelkedését.
Szeretném, ha az egészségügyi reform kapcsán a következőkben előforduló megnyilatkozásokban kedves antiglobalista, radikális fórumtársaim Csehországot, mint bezzeg országot , mint pozitív példát a közép-európai fejlődés helyes irányára nem hoznák fel többé.
Egészségügyi bizottság: mindent leszavazott a koalíció
Minden ellenzéki módosító javaslatot leszavazott a kormánypárti többség az egészségügyi bizottság ülésén, többek között azt is, hogy a jövőben a játékadót fordítsák az egészségügyi dolgozók javadalmazására, a kórházak eszközeinek korszerűsítésére, illetve a felsőoktatási intézmények működtetésére.
Leszavazták a kormánypárti honatyák azt az MDF-es javaslatot is, amely a vizitdíj, kórházi napidíj és tandíj eltörlése miatt kieső bevételt a központi költségvetés általános tartalékából pótolta volna.
Pénzhiány miatt elmaradt egy idős asszony műtéte a múlt héten a pécsi ortopédiai klinikán - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.
hirdetés
A 78 éves nagymamát hozzátartozói vitték be az egészségügyi intézménybe, hogy beültessék lábába a régen várt térdprotézist, amely egyedüli módja fájdalmai enyhítésének. Ám hiába jegyezték elő a műtétre másfél hónappal ezelőtt, a beavatkozás elmaradt, mert azt az egyetem vezetése túl drágának találta.
Kovács L. Gábor, az orvostudományi és egészségtudományi koordinációs központ elnöke elmondta: a Pécsi Tudományegyetemhez kirendelt kincstári biztos a napokban a korábbinál szigorúbb gazdálkodás bevezetéséről döntött, így növekednek a várakozási idők, de életmentő műtétek nem maradnak el - olvasható a baranyai napilapban.
Számos, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet megszűnése körüli gondot sorol föl az a napilap szerkesztőségéhez is eljuttatott levél, amelyben többek között a fölbecsülhetetlen értékű kórrajzok mostoha kezelését említi a szerző.
Németh Attila, a Magyar Pszichiátriai Társaság leköszönő elnöke, a Semmelweis Egyetem pszichiátriai klinikájának munkatársa is járt a helyszínen, ezért jól ismeri a helyzetet.
A szakember azt mondta a lapnak: félő, hogy nem lehet majd megmenteni a kórrajzoknak azt a részét, amelyet a kétcentis vízzel elárasztott alagsorban tárolnak.
A szakorvos szerint az volt a Lipót szerencsétlensége, hogy az ingatlanérték szempontjából nem egy viszonylag értéktelen helyen, például Kőbányán működött.
Fejtörést okoz az OPNI betegeinek és gyógyítói alkotóközösségének a szétszórása is. Mint a szakember mondta: ezekkel a betegekkel a legkönnyebb elbánni, mert nincs valós érdekérvényesítő képességük, sokuknak még az is meghaladja a képességét, hogy belássák betegségüket.
A gondot tetézi, hogy tavaly óta kétszázezer beteg lélek fölött őrködik az orvosegyetem, miközben nem kapott rehabilitációs, krónikus ágyat a feladat elvégzéséhez. Németh Attila szerint ugyan nem maradnak ellátatlanul a pszichiátriai betegek, de a kezelésnek ez a láncszeme mindenképpen hiányzik.
Egészségügyi reform