Szerintem csak a tandem megoldással. Ez ugye egy amorf és egy mikrokristályos szilícium aktív réteggel működik. SIma egyrétegű amorf szilícium megoldással nem valószínű, bár a hatásfok kapcsán még nyilván van hatékonyság növelési tartalék is.
Igen van. Az AMAT ugye tavaly jelentette be a gyártósort kezdetben 40 MWp full kapacitással. Aztán folyamatos fejlesztéssel eljutott mára azt hiszem 50 MWp full kapacitásig. Ezek szerint ki mikor rendelt és hozta ezt nyilvánosságra más-más értékre szerződött. Ez tök normális.
gensolar, van T-Solar-os sor, Signetes sor, Geni tervezett gyártósor között valami különbség? 40, 50, illetve 49MWp-sek, de van 45MWp-s is a megrendelt gyártósorok közt
A céges prezentáció szerint hasonló profit újrabefektetéssel fognak operálni a további bővítéshez. Azaz nekik az elsőre megvolt a pénzük. Másképpen nem tudtak volna tavaly lerendelni egy gyártósort az AMAT-tól, ami most helyeződött üzembe.
Nézd meg a honlapjukon. 2006 szeptemberben alapították az USA-ban és hozták az indiai tőkét és az indiai megrendeléseket bele. Egy gyár épült eddig, ismeretlen helyi támogatással Németországban.
Egy ilyen nagyságrendű projekt összerakása, az üzleti tervek kidolgozása, befektetők felé prezentációk, a helyszínek kiválasztása, a technológia részleteinek kitárgyalása, a helyi engedélyeztetési tervek és a részletes építési tervek elkészítése, az állami támogatások megpályázása, dokumentumok elkészítése, finanszírozási tárgyalások bankokkal (EXIM USA),hazai és külföldi roadshow stb. Ez látszik a külső szemlélő számára. Ha egy ekkora team ennyi idő alatt ezzel idáig jut, azt a tengerentúlon vállonveregetik, hogy csak így tovább! Biztosan sikerülni fog! A hazai befeketetői kultúrából még hiányzik az ilyen concept IPO-k megfelelő kezelése és befektetői megítélése. Ez látszik többek között ebből a fórumból. Sajnos.
GENESIS
Lassan a novotrade topic okofogyottá válik.:-))
Új név,új tervek,új remények...