Régóta benne vagyok, 1000 körüli beker árral. Nem akarom eladni. Relatíve biztosan jön az oszti a számlára - a covid-ot előre nemigen lehetett látni -, ráadásul emelkedik, a cég pedig fejlődik. Export 50% közelében, nemrég ruháztak be több mint 1 milliárdot, biztos nem azért, mert már nem kell a termékük. :) Lassan 7-8-9%-os haszon ugrálás és idegeskedés nélkül. Jobb mint az állampapír. Ha olcsón dobják, bővítek. De 800-900 nagyon nem reális, a legnagyobb pánikban sem ment 1100 alá. Ezért mondtam, hogy nem érted.
Ezt a papírt könnyű érteni, ha egyszer már mindenképp beszállsz, kis összeggel szállj be mert nagy tétellel nem tudsz kiszállni, ha sokan akarják dobni túlkínálat lesz. A termékpalettát ismerem, nem szállnék be, méregdrága, 800-900-on beszállnék, minden döntés árazás kérdése, nekem ez túlárazott, inkább Intel hiszen az megéri!
Mért fizet a cég ennyi sok társasági adót, hiszen ez a 9%-nak többszöröse, akár 5X! Komolytalan cég, inkább Intel, annak a P/E-je 9.5 és évi 78mrd bevétel + 21mrd profit.
Csak a pontosság kedvéért: a legutóbb kifizetett két osztalék 79, illetve 81 Ft volt. 2019 után a covidra hivatkozva, tartalékolás okán nem történt osztalékfizetés, viszont az évközi eredmények elbírták volna az osztalékot. Vagyis 2020. év után, ha normalizálódik a helyzet - és miért ne látszódna az oltások eredménye áprilisra -, lényegében 2 év eredménytartaléka terhére történhet osztalékfizetés, ami - szerintem - megint nem 70 Ft lesz. Hát, amennyiben a többi meglátásod is ennyire pontos...... ;-)
Törölt felhasználó2021. 01. 02. 11:47
#15133
Adózás előtti eredmény 945m, adózott 506, ezek tehát 9%-nál jóval magasabb társasági adót fizetnek? Ez is elég nagy hátrány!
Törölt felhasználó2021. 01. 02. 11:45
#15132
Az értékeltségi mutatók és a Wood elemzése alapján bottal se piszkálnám, 2021-es bevétel alacsonyabb mint a 2019-es, túlárazott P/E és P/BV alapon, a GSPark-ban sokkal nagyobb a felértékelődési potenciál, ez elmegy max 1350-ig és aztán dobni v tartani évekig jobb esetben 70Ft-os osztalék miatt?
Törölt felhasználó2021. 01. 02. 11:37
#15131
A 2 főrészvényes az Erdős családból kerül ki, ez egy családi vállalkozás, a bankkártya üzletág nem tudom meddig megy ha mindenki mobillal fog fizetni, mind1, elég az ajánlati könyv alapján megítélni h érdekel-e vkit, kínálati a piac.
Az amit te írsz az nag hülyeség, 2017 eleje óta túlárazott a papír, akkor érte el az 1400-as szintet, amely alatt van már 4 éve, hosszú ideig alulárazott volt! 4 éve nem képes emelkedni a papír, nagyon illikvid! A GSPark se jobb, egyiket sem érdemes választani, egyik sincs benne nagyobb indexekben, az MSCI indexek számítanak nem a bux és a cetop, ezeket intézményiek nem követik, MSCI Hungary-ben az OTP 59%-os súllyal van és a 3 bluen kívül más nincs, az egész index 3 papírból áll!
Inkább GSPark, ott nincs társasági adó, ez nem egy növekedési cég, túl is van már árazva p/e alapon, saját részvényeket se vesznek, nincs árfolyam karbantartás.
Állami Nyomda