jan.31. Hatvan
Ha a nép egyértelműen nem áll ellent ennek, és az ország vezetői mindenhol – Berlinben és Brüsszelben is – nem állnak ki a béke mellett, és nem mondják azt, hogy mi ebből a háborúból kimaradunk, akkor belenyomják az országot a háborúba – mondta.
A kimaradáshoz „gógyi kell”, ebből nem lehet csak úgy „legényesen kimaradni”, ehhez ravasznak kell lenni, ügyesnek kell lenni, tapasztaltnak kell lenni. " Én kívül tudom tartani Magyarországot ” – jelentette ki Orbán Viktor.
______ Én kívül tudom tartani ??? __________
A ravasz, ügyes, tapasztalt Orbánnak kisebb vállalásokba is beletörött a bicskája.
Tavaly nyáron a Pride-ot akarta betiltani és minden idők legnagyobb budapesti Prida-ja lett belőle.
Orbán hajlamos túlértékelni a képességeit. A Pride-on a nép egyértelműen ellenállt a betiltásnak.
Egyébként is, ki akar háborúzni?

Orbán takarodj Trollmentes