ez a 13,8 és 16 ft közti sáv olyan intervallum, hogy a spekulációs tőke simán megtalálhatja amúgy. Én nem csodálkoznék rajta ha robbanna, és TO THE MOON lenne belőle ...
Sikertelen igazgatótanácsi jelöltség: A PHYLAXIA 1912. Holding Nyrt. (a mai Nutex Nyrt. jogelődje) hivatalos tőzsdei jelentése szerint a társaság 2012. március 30-i közgyűlésén szavazásra bocsátották Dr. Morvai László Roland megválasztását a cég Igazgatótanácsába. A közgyűlés végül a 14/2012. (03.30.) számú határozatával elutasította a megválasztását. [1]
A Nutex-vonal: Ez a korábbi kötődés magyarázatot ad arra is, hogy miért éppen a Nutex Nyrt.-ben szerzett jelentős (5% feletti) tulajdonrészt. A Phylaxia Pharma / Phylaxia 1912. Holding Nyrt. ugyanis névváltások és strukturális átalakulások után ma Nutex Nyrt. néven működik a Budapesti Értéktőzsdén. Így Dr. Morvai László Roland tőzsdei jelenléte ennél a cégcsoportnál már több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. [1, 2, 3, 4]
CSAK ÚGY VÁSÁROLT 130 millió értékben. kerekítsük ki. Ez egy KOMOLY CÉG! megnéztem, lecsekkoltam. Tegyétek meg ti is. KOMOLY EMBER! HA 16ft átlaggal is számolom, akkor is 130 milliót beletett. Lehet itt volt a cég történetének a mindenkori alja? A múlt héten?
Amúgy nekem meg az bántja a szememet, hogy Csereklei az eredménytartalék eltüntetésén dolgozik, igen, azon az 5 milliárdon. Van is neki egy kis családi segitsége, egy szűk igazgatósági kör + 1 ügyvéd. Mert úgye miért is nem lehet egy akviziciót az Nyrt.-be belerakni?Miért is kell a NT Asset alias Csereklei Gábor zsebébe belerakni a MOL és OTP részvényeket?Miért is nincsenek az OTP és MOL részvények az Nyrt. tulajdonában biztonságban?Miért nem lehet egy nyilt részvénytársaságnál részvényesi jogokat gyakorolni?Miért asszisztál az MNB és a Rendőrség mindehhez? Mindehhez vagy mindehez? Helyesírás: mindehhez. Gyakori elírások: mindehez.
Javaslom a fórumozóknak, hogy addig fogjanak össze amig Csereklei és bandája meg nem lovasitja a pénzüket. (Angol billentyűzetről irva, és itt nincs hosszú i)
Jaj de jó, van egy nyelvtan tanár itt a forumon. Csak azt sajnálom,hogy nem egy tisztességes rendőr vagy, mert akkor már rég bűnügyi zárlat alatt lenne egész cég.
Mit kellene megértenem? En sikeres, boldog ember vagyok. Hiszek a befektetett energia es a megterülés arányosságában. Ebben a szellemben nevelem a két fiamat akik a legféltettebb kincseim. Látom hogy a világ nem jó irányba megy, de ettől még nem megyek falnak. És nem károgok állandóan hogy minden szar. Ha nem megy a szekér akkor tolni kell. Ha úgy se megy, akkor lehet hogy kereket kell cserélni. Egyszerű ez...
NUTEX mindenkinek