Jönnek az összefoglalók a mai eseményről:
2018 év végén a WDI-nek 16 olyan ügyfele volt aki 1 mrd-nál nagyobb tr. volument bonyolított le. Ez a szám 2019-ben 32 lett, tehát csak idén annyi nagy ügyfelet szereztek, mint előtte működésük óta eltelt 18 évben összesen. Úgy néz ki az ARP valóban 1/3-os lesz, tehát 300 millió EUR-t fognak saját részvény vásárlásra fordítani. Ennek menetét jövö héten jelentik be. Alexander von Knoop pénzügyi igazgató szerint a világméretű fizetési tranzakciók mindössze két százaléka teljesen digitális . A Wirecard egyre inkább olyan kiegészítő szolgáltatásokra koncentrál, mint például a kockázatvédelem és a kereskedők előfinanszírozása. MB este azt mondta az elemzőknek és a befektetőknek, hogy a "Vision 2025" előrejelzései óvatosak, mind a tranzakciós díj, mind az Ebitda margin és a tranzakció volumene. "Mi mindig szárazon tartjuk a puskaport" mondta, utalva a korábbi többéves célokra, amelyeket mindig túlteljesítettek.

Wirecard