Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy sem a német bíróság határozata, sem más országok tervezett lépései nem érintik az EURO 6 környezetvédelmi besorolású, vagyis 2014. január 1-e után gyártott gépjármûveket - írja a Magyar
a fejlett világban (kivéve tokyo) a felsőközép a kertvárosban lakik, és amikor bemegy a belvárosba melózni, olyankor az ottani takarítók, kertészek stb. kiutaznak rendbevágni a házukat, így mozognak mindig szembe
És mennyit ment 100 km/h-val? Mert erről van itt szó. Az, hogy az akkori elektromos autók 30 km/h-val elmentek 20 km-t, azt megtehették egy mainál több nagyságrenddel kisebb aksival. A mai autók sokkal nagyobb tömege és a nagyobb sebesség miatti légellenállás, valamint a nagyobb távolság igények miatt kevés, amit a mai aksik tudnak. Ha nincs szabályozás, akkor lényegesen veszélyesebb autókkal nagyobb lenne a hatótáv, illetve akkor nem lenne lényegesen költségeseb több autót fenntartani, amiből egyik elektromos (lásd adózás, valamint mindenféle engedél,ek, tanusítványok, amelyek egy autóhoz kellenek a gyártástól a forgalomba hozásig).
És még ennek az összegnek is a többszörösét kapták csak azért, mert a befektetőkkel elhitette, hogy ez a jövő, még ha most veszteséges is a cég. Ez meg simán a piacgazdaság része, hogy találsz olyan befektetőket, akil mernek kockáztatni, aztán lehet, hogy nagyot buknak.
A szolgalmi jog már egy szabályozás. Nem sírtam én semmin, te sírtál, hogy hagyják békén a lakosságot, én meg erre mondtam, hogy ha a te értelmezésed alapján békénhagynák, akkor lehetséges, hogy még kevesebb helyen közlekedhetnél.
Az akkori aksik sokkal könnyebb járműveket vittek sokkal kisebb távokra, sokkal kisebb sebességgel. Nagyon szelektív a szabályozás ellenességed, ma nem is hozhatnának forgalomba egy aksit nem számítva annyira könnyű járművet, mert nem lenne megfelelő ütközési zóna. Pedig ma az anyaghasználat is sokkal fejlettebb.
az előbb még a nagy forgalom miatt sírtál, most pedig kétségbeesel attól, hogy az önző telektulajdonosok útját állják a közúti forgalomnak PS.: az átmenő forgalmat kedvükre korlátozhatják a szolgalmi joggal rendelkező telkeket azonban nem lehetetleníthetik el.. Telki szolgalmi jog http://www.ingatlanjogok.hu/node/18
ha zavar a közúti közlekedés akkor roppant egyszerű a megoldás: 1. a lakóközösségek birtokába kell adni az utcákat (és persze az adott terület kapcsán az építéshatósági kompetenciákat is) 2. privatizálni az országutakat (és persze eltörölni az összes állami útépítési, ingatlanfejlesztési korlátozást a szabad verseny jegyében) 3. és "zéró-szubvenció" politikát életbe léptetni
Kongatják a vészharangot az öreg dízelautók miatt Magyarországon
Ugrás a cikkhez