Na próbáljuk meg ezt a topikot BUXnak és határidejének. Eros 12-13topikja teljesen kihalt, elavult, Eros befejezte a tradet. Sokan nem is tudják mi az.
Én nem az 1-es pontodból húznám, mivel az egy magasabb tf-en egy másik végpont, utána korrekció indult, amiből aztán vagy lett ED, vagy nem, ki hogy látja.
Ezt biztos hogy nem csak a mol veszi így, ehhez más nagy szereplők is kellenek. Másfél milliárdot biztos beletoltak az elmúlt órában. Mondjuk vegyék, nem vásárlom fel előlük.
Igen, főleg ilyen laposabb időszakokban működik jól, mint ami a tegnapi rali előtt volt több napon keresztül. De ha rali van, akkor meg direkt nem szoktam figyelni, mert erős trendben kiakadnak ezek. Szerencsére a ralit könnyen észre lehet azért venni, főleg mert mondjuk megyünk húsz perc alatt nyolcszáz pontot.
"gyerekkoromban" sokat buktam ezen a népi megfigyelésen: magamat rsi gurunak képzeltem, mindaddig amíg meg nem tanultam a pénztárcámon, hogy 70-es vagy felette lévő rsi még nem shortot jelent, de sok példát lehet hozni arra is hogy működik: a kedvencem egy cégfelvásárlási kísérlet volt anno : Antenna Hungária , naaa ott voltunk 90 felett is, és aki beshortolta 70-es rsinél az is nyert , mert talán 18000 ről visszaesett 3000-6000 környékére( homályos emlékek), de nem az rsi miatt...... álló-oldalozó piacon van jelentéstartalma a 70-es értéknek, mert lendület nincs emiatt visszamegy 50 alá, akár 30-ig, de az egy pocsolya piac , most nem az van gondolom a lényeg az, hogy tudjuk felismerni, hogy a piac "belső szerkezete" éppen milyen. én még nem keresem a shortot, de mindennek eljön az ideje sok türelem és alázat kell ide! fogok nyitni shortot, amint elindul a gazdasági kilábalás, addigra minden beépül, meg még megvárom az ekb pénzöntödéjét, meg az amcsi stimulust és onnan akár jöhet a " váratlan" szakadás!
BUX index, BUX határidő, BÉT!
Ha valakit érdekel BUX Hajrá!