Na próbáljuk meg ezt a topikot BUXnak és határidejének. Eros 12-13topikja teljesen kihalt, elavult, Eros befejezte a tradet. Sokan nem is tudják mi az.
Normál gondolatok mellett, az árfolyam tépett fel. 25Kn meg kell pihenni. Ott vagyunk. Short jel megerősítés nem volt. Egyelőre tető vadászat van. Az emelkedő ék utalhat letörésre, de megerősítést nem kaptunk még. Előre meg lehet játszani, megfelelő stop szinttel.
Holnaptól minden más lesz a magyar tőzsdén
Nagy Viktor2016. március 8. 10:20
Jön az utolsó nagy tőzsdefejlesztés, a BÉT új vezetése az előző évek negatív trendjeit igyekszik megtörni, részvénykibocsátásokat, a tőzsdei kapitalizáció emelkedését ígérik. Holnap kiderül, milyen eszközökkel.
Ez a harc lesz a végső
Tavaly november végén az MNB megszerezte a BÉT többségi tulajdonrészét, az új nagytulajdonos célja, hogy ismét pezsgő tőkepiacot hozzon létre Budapesten. Bár az továbbra sem egyértelmű, hogy ehhez miért volt szükség a BÉT megvásárlására, az MNB komoly tervvel állt elő, ennek a részletei derülnek majd ki a holnap megjelenő stratégiából.
Nagy Márton a BÉT elnöke szerint az utolsó nagy tőzsdefejlesztés következik, amit nyugodtan értelmezhetünk úgy, hogy ha nekik sem sikerül megfordítani a negatív folyamatokat, akkor a budapesti tőzsde menthetetlen és a teljes érdektelenségbe fullad. Ezért is van az, hogy a piaci szereplők szinte egy emberként üdvözölték az állami szerepvállalást az egyik legpiacibb szektorban.
A jegybank beavatkozásának várható sikerességével kapcsolatban azonban már megoszlanak a vélemények, a Portfolio-nak nyilatkozó profik szerint a tőzsdei kibocsátásokkal kapcsolatban nehézséget okozhat, hogy korlátozott azoknak az állami cégeknek a száma, amelyek tőzsdeképesek és jó befektetési sztorik lehetnek, a kkv-k bevonása pedig már csak a tőzsdével együtt járó transzparencia miatt is kérdéses, ráadásul a keresleti oldal is ki van véreztetve, komoly ösztönzők (büntetések?) kellenének, hogy ismét felpörögjön a magyar részvények vásárlása.
Ennél már csak jobb lehet
Egy korábbi elemzésünkben már összegyűjtöttük, hogy milyen folyamatokkal jellemezhető a BÉT elmúlt néhány éve. Röviden: nem jókkal. A forgalom 2007 óta a töredékére esett, kibocsátás alig volt, a tőzsdei kereskedő cégek száma is évről-évre csökkent, a tőzsdén jegyzett vállalatok piaci kapitalizációja is nagyot esett a válság előttihez képest, ráadásul a háztartások részaránya is trendszerűen csökkent az elmúlt években a tőzsdei forgalomból. Ezek eredőjeként a BÉT bevételei és profitja is jelentősen csökkent az elmúlt években.
Merész célok
Az eddig elhangzottak alapján a BÉT új vezetése merész célokat tűzött ki.
Miközben az elmúlt években alig volt tőzsdei kibocsátás a BÉT-en, addig most éves szinten minimum 5 tőzsdei kibocsátással lennének elégedettek, ráadásul olyan IPO-kat szeretnének, amelyek valódi forgalombővülést hoznak, a kkv-k mellett inkább közepes vagy nagyobb cégek tőzsdei kibocsátására lenne szükség.
A tőzsdefejlesztés egyik célja, hogy a GDP-arányos tőzsdei kapitalizáció 30 százalék közelébe emelkedjen a mostani közel 13 százalékról (a 30-40 százalékos sáv egyébként a környező országokban jellemző).
Ösztönzők
És hogy milyen ötletekkel állhat elő a BÉT az új stratégiában? Ezzel kapcsolatban már ötleteltünk korábban, akkor a következő élénkítő lépéseket soroltuk fel
Kedvezmények a tőzsdére lépő cégeknek: adókedvezmény, főként a kisebb cégek esetében ingyenes lehetne a tőzsdei bevezetés illetve a tőzsdén tartás költségeit is elengedheti a BÉT
Az állami cégek részvényeit diszkonton jegyezhetnék le a hazai lakossági befektetők
Kedvezményeket nyújtó számlák a lakossági befektetőknek magyar részvények kereskedése esetén
A magyar részvényekkel történő kereskedés költségeinek a csökkentése
A magyar részvényekbe fektető alapok vásárlásának támogatása (alacsonyabb költségek, adókedvezmény)
Magyar részvényeket népszerűsítő hazai és külföldi roadshowk
Hazai részvények elemzői lefedettségének növelése
Hazai részvénysúly előírása a hazai önkéntes magánnyugdíjpénztáraknak, alapkezelőknek
Tízen túliak
A tőzsdefejlesztés egyik érdekes szála, hogy idén januárban megalakult a BÉT Tőzsdei Tanácsadó Testülete (TTT), amelynek feladata a BÉT stratégiai és üzleti döntéseinek előkészítése, megalapozása és véleményezése. A névsor impozáns (többek között Patai Mihály, Balog Ádám, Cselovszki Róbert, Hardy Ilona, Jaksity György, Járai Zsigmond), de kérdés, hogy a testületnek tényleges beleszólása volt-e a BÉT új stratégiájának kialakításába, vagy csak az MNB nagyjából kész tervére kellett rábólintania, és gyakorlatilag a kész stratégia legitimációjára használták a TTT-t. A kérdés eldöntéséhez arra érdemes majd figyelni, hogy az új stratégiában hány olyan kényszerítő eszköz (például kötelező magyar részvénysúly a befektetési alapokban), szabályozás bevezetéséről ír majd a BÉT, amely a valamelyik piaci szereplő (brókercégek, alapkezelők stb.) érdekeit sérti.
A túlzott szabályozástól egyébként szinte minden, általunk megkérdezett szakértő óvta a BÉT új vezetését, kíváncsian várjuk, mennyire nyúl bele a piacba a BÉT nagytulajdonosa.
Írja a Portfolio.hu
A múltkori témához kapcsolódik, miszerint mi lesz kishazánkban 2-3 év múlva.
A beruházások a kulcsa a jövőbeli növekedésnek, és a számokból ez jön ki:
"A versenyszektor klasszikus ágazataiban a beruházások szinte mindenhol estek. Vagyis nem csak a feldolgozóiparban, hanem a szállításban, az ingatlanügyletek esetében, a mezőgazdaságban és a kereskedelemben is zsugorodást figyelhettünk meg. Így aztán a versenyszektor 6%-os visszaesést mutat éves alapon, amit a költségvetési szektor 70%-os bővülése ellensúlyozott."
Bux órás Elliott lehetőségem
Mintha záró diagonálban lenne 5ös hullámban. Elég meleg.
Letörés momentummal megerősítést adna ebben a képben, addig várakozás.
Ahhoz,hogy vetélytárs legyen,nem biztos,hogy Otit kell egyből legyőznie,először elég lesz a többieket.
MVM nehezen megkerülhető szállítás és elosztás szempontjából.Áramtermelést kell fokozni,ahhoz meg pont jól jöhet némi tőkebevonás.
Szerencsejátékot többször bedobták,mint lehetséges esélyest,csak ezért említettem én is.
De biztos,van még nyolc-tíz olyan cég,ami sanszos lehet akár rövid távon is.
Az alábbi veszélyeket látom:
Az OTP túl erős szereplő, nehezen lenyomható.
Az MVM nehezen lehet térségi energetikai cég, hiszen az országnak nincsenek erőforrásai ezen a téren, illetve a megújuló témában híresen lemaradók vagyunk, miközben a jövőben valószínűleg inkább ezt keresik majd a partnerek.
A Szerencsejáték meg monopol szereplő az állam jóvoltából, nem kell beruháznia, minek kellene neki a befektetők pénze?
Csak azért nem keres senki üzlettársat, hogy jól megoszthassa vele a nyereségét. :)
BUX index, BUX határidő, BÉT!
Ha valakit érdekel BUX Hajrá!