Valószínűleg a közeljövő egy fontos kérdése lesz ez Magyarország és Európa számára.
Rengeteg bevándorló érte már el Európát és túlnyomó többségük háború sújtotta övezetből,országokból érkezett így kitoloncolásuk nem megoldható.
Európának közösen megoldást kell találnia a helyzetük rendezésére ahogyan arra is, hogyan "védjék" meg a 3 leginkább kitett schengeni határral rendelkező országot.
Rengeteg megoldásra váró feladat halmozódott fel az EU döntéshozóinak az asztalán.
ui: trollok, kötekedők,akadékoskodók,off-olók kíméljék meg azt a felületet!
Azokat várom a beszélgetésre akiket érdekel,és fontosnak tartják, hogy mielőbb megoldás szülessen a modern kori népvándorlás következményére.
Már csak azért sem, mert szombaton is szeret autózni, és szívesen fogyaszt disznóhúst is, „amit amazok nem néznek jó szemmel”. Emezek kik lehetnek? :))))
Szóval a Vágó szerint aki ateista az nem lehet antiszemita! Hogy mekkorát tud tévedni egy gondolkodó ember! - A demonstratív vallásosság, meg az ateizmus nem fér meg egy bolygón!
"Magyar Idők: újabb ÁSZ támadás az ellenzéki pártok ellen A parlamenti ellenzék pártjainak a napokban újra meg kell keresniük az Állami Számvevőszéket (ÁSZ), a hét pártnak olyan intézkedési tervet kell készítenie és benyújtania, amely garantálja, hogy a közelmúltban feltárt gazdálkodási-pénzügyi hiányosságaik megszűnnek, működésük mindenben követi majd a jog előírásait - írta Magyar Idők. Magyar Idők: újabb ÁSZ támadás az ellenzéki pártok ellen A lap pénteki száma közölte: mulasztás esetén az állami támogatás felfüggesztésével is számolniuk kell a pártoknak. Holman Magdolna, az ÁSZ főtitkára a lapnak elmondta, fontos előírás, hogy az ellenőrzött és szabályszegésen ért szervezeteknek, ez esetben a pártoknak úgynevezett intézkedési tervet kell készíteniük a gazdálkodási hibáik kijavításáért. Hozzátette: erre a jelentés kézhezvételétől számított harminc nap áll a vezetők rendelkezésére. A feladat teljesítését törvény írja elő, a határidő pedig a napokban telik le a pártoknál. A múlt hónapban több párt ellenőrzését is befejezte az Állami Számvevőszék, a vizsgálatok a Jobbiknál, az MSZP-nél, az LMP-nél, a DK-nál, a liberálisoknál, a Párbeszédnél és az Együttnél is találtak hiányosságokat, szabálytalanságokat." atv.hu/MTI
"„Ateistaként nem érdekel a zsidók és az I.ten (kiírva vagy kipontozva, nagy- vagy kisbetűvel, nekem édesmindegy) viszonya, nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük. És nem is akarok”. . A Facebook-posztról elsőként a Magyar Hírlap számolt be, de mivel nem csatolták a cikkben a bejegyzés linkjét, megkerestük a korábbi műsorvezetőt, hogy valóban ő írta-e kommentet. Vágó megerősítette, és hozzátetette: fenntartja a véleményét, amit egyszerűen azzal magyarázott, hogy mint ateista, nem híve a „túlhajtott vallásosságnak”. Ezen azt érti, hogy a kaftános-pajeszos zsidók általában az Istennel való szövetségüket demonstrálják a ruházatukkal. . A DK-s politikus szerint nincs antiszemita felhangja a bejegyzésének, mert ateista, nem hisz Istenben, és nem mondhat mást, mint ha valaki, aki ennyire látványosan hisz Istenben, azzal neki „nagyon sok dolga nincsen”, mert az élet alapvető kérdéseiről sem fognak tudni diskurálni. Már csak azért sem, mert szombaton is szeret autózni, és szívesen fogyaszt disznóhúst is, „amit amazok nem néznek jó szemmel”. Arra a kérdésre pedig, miszerint ez vonatkozik-e a burkára, vagy rózsafüzérre, azt mondta, azok is beletartoznak, mint minden, ami a demonstratív vallásossághoz tartozik." atv.hu
"A ratifikált emberi jogi egyezmények számát illetően az európai országok az élmezőnyben vannak, és erre az EU-s intézmények nemcsak büszkék, hanem zsinórmértéknek tekintik. Ennek ellenére ma már sokszor elfelejtik, hogy a jogok mellé bizony kötelezettségek is társulnak. Idézzük fel itt a nyilatkozat utolsó előtti (29.) cikkelyét, amely így szól: .„1. A személynek kötelességei vannak a közösséggel szemben, amelynek keretében egyedül lehetséges a személyiség szabad és teljes kifejlődése. 2. Jogainak gyakorlása és szabadságainak élvezete tekintetében senki sincs alávetve más korlátozásnak, mint amelyet a törvény kizárólag mások jogai és szabadságainak és tiszteletben tartásának biztosítása érdekében, valamint a demokratikus társadalom erkölcse, közrendje és általános jólléte jogos követelményeinek kielégítése érdekében megállapít.” . Ha pedig fellapozzuk az 1951. évi genfi menekültügyi konvenciót, akkor ez a logika ott is megismétlődik, rögtön a 2. cikkelyben, hiszen a jogok mellett „minden menekültnek kötelezettségei vannak azzal az országgal szemben, ahol tartózkodik, különösképpen az, hogy magát az ország törvényeinek és szabályainak, valamint a közrend fenntartása érdekében hozott intézkedéseknek alávesse”. , Ez az alap. Ha valaki nem eszerint jár el, akkor nem tartotta be annak az országnak a törvényeit, ahová először belépett, például a közös külső határokkal rendelkező EU területén. . Alaptétel, hogy az ember univerzális és elidegeníthetetlen jogai ma is ugyanazok, és ugyanúgy érvényesek, mint ahogyan azokat 1948-ban rögzítették. Akkor mégis honnan ered a jelenlegi, mérhetetlen feszültség? Mi az, amit hét évtizeddel korábban el sem tudtak képzelni a nyilatkozatot fogalmazók? Nos, az ENSZ főtitkára a napokban mutatta be jelentését a migrációval kapcsolatban, kiemelve, hogy az egy pozitív világjelenség, mert többek között kezeli a demográfiai folyamatokat is. Kérdés, hogy ez valóban így van-e? Kellő higgadtsággal és nyugalommal szembe kell nézni azzal, hogy ma már ötmilliárddal több ember él a Földön, mint hetven évvel ezelőtt, miközben az európai népesség bő harmincmillióval csökkent úgy, hogy az életszínvonal sosem látott magasságban van. Az EU viszonylag magas népsűrűsége ellenére – mint a világ második (!) legzsúfoltabb térsége – csak a világ népességének kevesebb mint hét százalékát alkotja. Ebben az jelenti a problémát, hogy amennyiben a származási országban túlságosan alacsony az életszínvonal és rosszak a megélhetési körülmények, akkor az emberi jogi egyezmények területi hatályának hiányában a migránsok közül egyre többen fognak arra apellálni, hogy visszaküldésük esetén alapvető szociális és biztonsági jogaik sérülhetnek, mert a várható élettartamuk drámaian csökkenhet a származási országuk fejletlensége okán. (1900-ban Magyarországon negyven év alatt volt a születéskor várható élettartam.) Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) által 2017 végén kiadott becslés szerint ma jelenleg négymilliárd embernek nincs szociális védelme a Földön, így a migrációs nyomás nemhogy csökkenni, hanem nőni fog. De menjünk tovább! Az ILO 2016-os adatai szerint hozzávetőlegesen hetvenmillió munka nélküli (álláskereső) fiatal van a világon. Az EU-ban 2017-ben ez a mutató körülbelül négymillió fő volt. Ezzel párhuzamosan a fejlődő országokban százötvenmilliónál is több fiatal él extrém szegénységben, és az ENSZ szerint 2030-ig további hatszázmillió új munkahelyre lenne szükség a fenntartható fejlődés érdekében. 2015-ben, a migrációs válság kellős közepén már megjelentek azok a nyugat-európai elemzések, amelyek a menekültek tömeges befogadására építettek az európai munkaerőhiánnyal kapcsolatos problémák kezelése érdekében. Halkan megjegyzem, hogy ezek az elemzések nem számoltak a legújabb ipari forradalom jelentette változásokkal, hiszen 2012 óta a genetika és biotechnológia területén olyan áttörés következett be, amelynek hatásai egyelőre beláthatatlanok. Ilyen az idősödés lehetséges lelassítása, nem beszélve a rohamosan terjedő mesterséges intelligencia hasonlóan forradalmi hatásairól a munka és a szolgáltatások világában, amelyek együttesen fel fogják forgatni az eddigi életünket. De például a fogyatékosságokról és az esélyek egyenlőségéről alkotott eddigi képünket is. Már többször, több helyen kifejtettem: ha Európa határain túlra tekintünk, akkor látható, hogy a felerősödött migráció első számú forrásánál, bizonyos afrikai országokban együttesen várhatóan csaknem ötszázmillió fővel gyarapodik a népesség a következő 15 évben. Ez megfelel az EU jelenlegi, teljes népességének! Nyilvánvaló az is, hogy az ottani gazdasági és pénzügyi erőforrások nem fognak ilyen mértékben nőni, hiszen láthattuk, hogy az EU keleti felének felzárkózása is lassú, ellentmondásos folyamat, és azzal is mennyire elégedetlenek vagyunk. Az analfabetizmus Afrikában még mindig óriási (nem ritka a negyven-ötven százalékos arány sem), ami alapvetően behatárolja a népesség foglalkoztathatóságát. Sőt, ezt a népességet – különösen a szubszaharai térségben – nagyjából akkora arányban foglalkoztatja a mezőgazdasági és élelmiszeripari szektor, mint a kétszáz évvel ezelőtti francia lakosságot. Ráadásul az ILO említett, tavalyi jelentése szerint Afrikában a gyermekek közel 85 százaléka nem részesül a családtámogatási rendszerek ellátásaiból, a szociális támogatásokból. Azaz okos, helyben megvalósuló fejlesztésekre van szükség. A migráció kilátásait csak ezeknek a foglalkoztatás- és szociálpolitikai tendenciáknak, az automatizáció, a robotika, valamint az egyéb tudományos és technológiai innovációknak a tükrében lenne szabad mérlegelni. Ez azonban teljes mértékben hiányzik nemcsak a nemzetközi, de az európai döntéshozók és politikusok látóköréből is. Ez tragikus történelmi hibának bizonyulhat." A szerző emberi jogi ENSZ-szakértő . http://magyaridok.hu/velemeny/az-ensz-tortenelmi-hibaja-2765464/
Miért kamuzol? Jellemző, hogy miután én MINDEN állításomat igazoltam a tőletek visszakeresett rengeteg korábbi hozzászólással, te próbálsz visszatámadni úgy, hogy egyetlen korábbi hozzászólásomat sem idézted. . Igen, az elejétől fogva azt mondtam, hogy KÖZÖS EU-s védelem kell.
pny nek ez már a ki tudja hányadik lelepleződése volt de persze nem zavartatja magát, választási kampánylázban ÉG mostmár főleg, tehát nyomja a kampányhozzászólásait ezerrel, mint egy kamikaze..
Bevándorlás társadalmi és gazdasági hatása.
Rengeteg bevándorló érte már el Európát és túlnyomó többségük háború sújtotta övezetből,országokból érkezett így kitoloncolásuk nem megoldható.
Európának közösen megoldást kell találnia a helyzetük rendezésére ahogyan arra is, hogyan "védjék" meg a 3 leginkább kitett schengeni határral rendelkező országot.
Rengeteg megoldásra váró feladat halmozódott fel az EU döntéshozóinak az asztalán.
ui: trollok, kötekedők,akadékoskodók,off-olók kíméljék meg azt a felületet!
Azokat várom a beszélgetésre akiket érdekel,és fontosnak tartják, hogy mielőbb megoldás szülessen a modern kori népvándorlás következményére.
Köszönöm!