Akkor néhány gondolatot megkísérlek ezzel kapcsolatban vázolni:
Szerintem most nagyon jó irányban indultál el. Alapjában ez az ország az elszalasztott lehetőségek, a koncepció nélküliség, a kaparj kurta gondolkodásmód hazája. Az államszocializmusban elkényelmesedett, de a saját életüket kezükben tartani képtelen, beszűkült tudatú, mindent felülről váró tömegek laknak itt, illetve maradtak/maradnak itt. Így volt ez a „kitántorgott Amerikába…” idején éppúgy, mint 45-ben, 56-ban, meg most, hogy kitárult a világ, az Uniós lehetőségek idején is. Lássuk, kik azok, akik elmennek! Egyszerű a képlet: a fiatalok, a perspektívát, lehetőségeket keresők, a rátermettek és tehetségesek, a tanulni és érvényesülni vágyók. Vagyis a társadalom szempontjából leghasznosabb emberek. A mindenkori rendszerek legnagyobb bűne ebben rejlik, így véreztették, véreztetik ki ma is az országot. Ha ez a cél, akkor ezt jól csinálja a fidesz. Az oktatást, felsőoktatást lezülleszteni e cél érdekében kell. Uralkodni a gondolkodásra, saját maga megszervezésére képtelen, rabszolga sorba taszított embertömegek felett. Sajnos nem is vagyunk már nagyon messze, hogy a nagy munka befejeződjék. Ám még nem tartunk ott, még nem késő, nem volna késő ez ellen fellépni. Ma még van erő a társadalomban, s a hatalom érzi is, hogy még nincs befejezve a játszma.
Mire volna szükség?
Civil kerekasztal tárgyalásokra.
Konszenzuskeresésre a helyzet megítélésében, majd, ha ebben sikerülne megállapodni, a kilábalás irányainak meghatározására. Itt a régi dilemma jön elő, Széchenyi, vagy Kossuth útját kell-e járnunk. Szerintem az előbbit, de nem visszariadva néha az erő demonstrálásától sem. Persze, ezzel csínyján kell bánni, az eszement forradalmárkodás mindig vérbe borította az országot. Szóval, türelmes építkezés, amíg a kritikus tömeg át nem csap minőségi változásba, illetve meg nem teremti annak lehetőségét. Új intelligenciának kell kitermelődni, nincs más út. Nevezhetjük ezt arisztokráciának is, a szó jó értelmében. Hiteles, feddhetetlen arcok kellenek, akiknek a tisztességéhez nem férhet kétség. Ugyanakkor nem a nyeretlen kétévesek kategóriájából valók. Na, ehhez kell az idő, és az időtényezőt egyáltalán nem hanyagolnám el. Minden eszközzel fékezni kell a hatalom esztelen pusztítását mind a népességben, mind a gazdaságban, de mindenek előtt a gondolkodásban. Nagyon nagy az írástudók felelőssége. Művészeké, tudósoké, gondolkodóké. Ennek szép példáját láttuk a napokban lezajlott ’Príma, primisszima’ díjak átadásakor, a díjazottak jó része egyszerűen beteget jelentett, nem ment el a hatalom tobzódó öntömjénezését szolgáló rendezvényre. Egyre többen tiltakoznak már a felülről kijelölősdi, a mindent átszövő dilettantizmus, vagyis a kontraszelekció eluralkodása ellen. És ez csak egyetlen példa.
Vagyis én azt mondom, hogy a helyzet elég siralmas, az ország nyomora iszonyatos, a tudatlanság szörnyű, de a helyzet egyáltalán nem reménytelen. Sőt, mintha egyre többek szeme kezdene tágra nyílni végre.
Ami meg az ország érdekeit illeti: EU és NATO tagok vagyunk. Európában a helyünk, ez a szövetségi rendszer véd minket. Nem kell azok ellen szabadságharcot vívni, akiktől a felzárkózási pénzeket kanalazzuk. Okosan kellene politizálni, kerülve a viharokat, s építkezni, folyamatosan építkezni, barátokat és nem ellenségeket keresni, illetve kreálni.
Röviden ennyit, mert egyéb dolgaim vannak. (Ezt a kereszténydemokrata paprikajancsiknak üzenem: mindig lesz, aki vasárnap is dolgozik. Elérhetik, hogy még jobban feketedjen a gazdaság, bár állítólag nem ez a céljuk!)
Szerintem most nagyon jó irányban indultál el. Alapjában ez az ország az elszalasztott lehetőségek, a koncepció nélküliség, a kaparj kurta gondolkodásmód hazája. Az államszocializmusban elkényelmesedett, de a saját életüket kezükben tartani képtelen, beszűkült tudatú, mindent felülről váró tömegek laknak itt, illetve maradtak/maradnak itt. Így volt ez a „kitántorgott Amerikába…” idején éppúgy, mint 45-ben, 56-ban, meg most, hogy kitárult a világ, az Uniós lehetőségek idején is. Lássuk, kik azok, akik elmennek! Egyszerű a képlet: a fiatalok, a perspektívát, lehetőségeket keresők, a rátermettek és tehetségesek, a tanulni és érvényesülni vágyók. Vagyis a társadalom szempontjából leghasznosabb emberek. A mindenkori rendszerek legnagyobb bűne ebben rejlik, így véreztették, véreztetik ki ma is az országot. Ha ez a cél, akkor ezt jól csinálja a fidesz. Az oktatást, felsőoktatást lezülleszteni e cél érdekében kell. Uralkodni a gondolkodásra, saját maga megszervezésére képtelen, rabszolga sorba taszított embertömegek felett. Sajnos nem is vagyunk már nagyon messze, hogy a nagy munka befejeződjék. Ám még nem tartunk ott, még nem késő, nem volna késő ez ellen fellépni. Ma még van erő a társadalomban, s a hatalom érzi is, hogy még nincs befejezve a játszma.
Mire volna szükség?
Civil kerekasztal tárgyalásokra.
Konszenzuskeresésre a helyzet megítélésében, majd, ha ebben sikerülne megállapodni, a kilábalás irányainak meghatározására. Itt a régi dilemma jön elő, Széchenyi, vagy Kossuth útját kell-e járnunk. Szerintem az előbbit, de nem visszariadva néha az erő demonstrálásától sem. Persze, ezzel csínyján kell bánni, az eszement forradalmárkodás mindig vérbe borította az országot. Szóval, türelmes építkezés, amíg a kritikus tömeg át nem csap minőségi változásba, illetve meg nem teremti annak lehetőségét. Új intelligenciának kell kitermelődni, nincs más út. Nevezhetjük ezt arisztokráciának is, a szó jó értelmében. Hiteles, feddhetetlen arcok kellenek, akiknek a tisztességéhez nem férhet kétség. Ugyanakkor nem a nyeretlen kétévesek kategóriájából valók. Na, ehhez kell az idő, és az időtényezőt egyáltalán nem hanyagolnám el. Minden eszközzel fékezni kell a hatalom esztelen pusztítását mind a népességben, mind a gazdaságban, de mindenek előtt a gondolkodásban. Nagyon nagy az írástudók felelőssége. Művészeké, tudósoké, gondolkodóké. Ennek szép példáját láttuk a napokban lezajlott ’Príma, primisszima’ díjak átadásakor, a díjazottak jó része egyszerűen beteget jelentett, nem ment el a hatalom tobzódó öntömjénezését szolgáló rendezvényre. Egyre többen tiltakoznak már a felülről kijelölősdi, a mindent átszövő dilettantizmus, vagyis a kontraszelekció eluralkodása ellen. És ez csak egyetlen példa.
Vagyis én azt mondom, hogy a helyzet elég siralmas, az ország nyomora iszonyatos, a tudatlanság szörnyű, de a helyzet egyáltalán nem reménytelen. Sőt, mintha egyre többek szeme kezdene tágra nyílni végre.
Ami meg az ország érdekeit illeti: EU és NATO tagok vagyunk. Európában a helyünk, ez a szövetségi rendszer véd minket. Nem kell azok ellen szabadságharcot vívni, akiktől a felzárkózási pénzeket kanalazzuk. Okosan kellene politizálni, kerülve a viharokat, s építkezni, folyamatosan építkezni, barátokat és nem ellenségeket keresni, illetve kreálni.
Röviden ennyit, mert egyéb dolgaim vannak. (Ezt a kereszténydemokrata paprikajancsiknak üzenem: mindig lesz, aki vasárnap is dolgozik. Elérhetik, hogy még jobban feketedjen a gazdaság, bár állítólag nem ez a céljuk!)
Orbán: támadják Magyarországot! (2.)
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=207458