Összesen 10,8 milliárd euró értékben tettek ajánlatot befektetők Ausztria 100 éves lejáratú államkötvényeire, amiből az adósságkezelő 3,5 milliárd euró értékben fogadott el ajánlatokat. Az így kialakult hozamszint 2,112% lett.
Napi
hírek
A következő Brexit-tárgyalási fordulót egy
héttel elhalasztják, így szeptember 25-én kezdődik, közölték
tegnap Londonban. Korábbi értesülések szerint továbbra is
jelentős véleménykülönbségek vannak a felek között, de
tegnap egyetértettek abban, hogy több időt kell hagyni a
konzultációkra, emiatt tolják el a negyedik forduló
időpontját. David Davis a múlt héten azt nyilatkozta, hogy
az uniótól nagyobb rugalmasságot várnak el, mivel még abban
sem sikerült megegyezni, hogy a kilépést követően milyen
fizetési kötelezettségek állnak majd fenn, és amíg ezt nem
sikerül tisztázni, az EU álláspontja szerint nem léphetnek
érdemben tovább a tárgyalások.
Szeptemberben az ausztrál Westpac fogyasztói
hangulatindexe 2,5%-kal emelkedett, az előző hónapok
kismértékű csökkenése után. Az ausztrál gazdasági
folyamatok továbbra is kedvezőek, azonban a megélhetési költségek
emelkedése, illetve a közelgő kamatemelés jelentősen rontja
a fogyasztók hangulatát. Így hiába a munkaerőpiacon
tapasztalható kereslet, a két hatás lényegében kioltja
egymást.
Ma reggel tette közzé a Destatis a
felülvizsgált, de még nem végleges augusztusi inflációs
adatokat, melyek mindenben megegyeztek az előzetes
értékekkel. A fogyasztói árindex 1,8%-kal került feljebb
éves, míg 0,2%-kal havi bázison. A nagykereskedelmi árindex
ezzel szemben 3,2%-kal emelkedett éves összehasonlításban,
és 0,3%-kal júliushoz képest, mely kismértékű meglepetést
okozott.
Mai
adatok, események
•
ES
- 9:00 Fogyasztói árindex változása (év/év), augusztus.
Előző: +2,0%. Várt: +2,0%
•
GB
- 10:30 Munkanélküliségi ráta, július. Előző: 4,4%. Várt:
4,4%
•
EU
- 11:00 Ipari termelés változása (év/év), július. Előző:
+2,6%. Várt: +3,4%
•
US
- 14:30 Termelői árindex változása (év/év), augusztus.
Előző: +1,9%. Várt: +2,5%
Szeptember 14. csütörtök:
•
AU
- 1:15 RBA-tól Debelle tart beszédet
•
AU
- 3:30 Munkanélküliségi ráta, augusztus. Előző: 5,6%.
Várt: 5,6%
•
CN
- 4:00 Ipari termelés változása (év/év), augusztus.
Előző: +6,4%. Várt: +6,6%
•
CN
- 4:00 Kiskereskedelmi forgalom változása (év/év),
augusztus. Előző: +10,4%. Várt: +10,5%
•
JP
- 6:30 Ipari termelés változása (hó/hó), július. Előző:
-0,8%. Várt: -0,8%
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link