A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
az étterem tulajdonosnak - a saját kontójára - joga van magatartási szabályokat diktálni a saját éttermében, mi több akár etikai (vagy más) alapokon álló üzletpolitikát is írhat hogy miért is? lényegében azért mert ő a tulajdonos ha ezt elvitatod tőle, akkor lényegében a tulajdonjogait kérdőjelezed meg...
ezzel nem tetted világosabbá. nincs máskülönben link. a jogérzékem azt súgja hogy egy cukrásznak joga van munkákat vállalni és nem vállalni. én is utasítottam már vissza adolf hitlert istenítő megbízást. mondjuk én megcsináltam volna a homotortát, nekem nincs velük bajom. a pár részéről is túlkapásnak tartom hogy pörögtek a dolgon. mindenki tudja, hogy vannak normális és homofób fasz emberek, ezen nekik is kár volt rugózniuk. az ember nem áll bele minden csatába. mindenesetre az esettanulmányt nem linkelted, de amúgy sincs kedvem minden vihar a biliben sztorit átrágni, rövid hozzá az élet. itt van előttem egy kávé, azt még megiszom, aztán elmegyek futni és szaunázni, annak van értelme.
pl. tekintsd bele az alább belinkelt jogi csemegébe (Masterpiece Cakeshop v. Colorado Civil Rights Commission) a sztori lényege a következő: a melegházasságra készülő pár felkeresett egy cukrászmestert, hogy csináljon nekik egy cuki kis menyegzői tortát, mire a mester azzal hárított, hogy a keresztény világképe ezt nem teszi lehetővé, de azért nyugodtan vásároljanak a többi sütiből... erre az un. "polgárjogi" aktivisták beperelték a "homofób" cukrászt és vmi teljesen bizarr jogi hercehurca indult ami végül a Legfelsőbb Bíróságon kötött ki... hihetetlen... az un. "polgárjogi" aktivisták különben elképesztően mélyre süllyedtek, pl. a cukrászmester "bűnös tette" kapcsán olyan analógiákkal éltek mint a "rabszolgatartás", meg a "holokauszt"... (mondjuk ezeket a "magasröptű gondolatokat" már követni is nehéz...) egyszóval vmi ritka émelyítő lejárató kampányt folytattak... és mindössze miért? mert a cukrászmester nem vállalt be egy egyedi megrendelést, mivel nem volt hozzá kedve és nem hazudozott az okokról...
"Mind a gazdaság-, mind a társadalompolitikát a fenntarthatóságnak rendeli alá az LMP. Amikor a közjogi szerkezetről, az alapvető emberi jogokról, az emberi méltóság védelméről, jogegyenlőségről van szó, akkor az LMP egy liberális párt. Amikor arról van szó, hogy miként lehet megőrizni a hagyományos közösségeket és azokat a településtípusokat, termelési módokat, amik alkalmasak arra, hogy a kulturális hagyományokat átörökítsük a jövő generáció számára, akkor az LMP egy konzervatív párt. Ha arról van szó, hogy egy olyan gazdaságot és társadalmat szeretnénk, ahol folyamatosan visszaszorulnak a kizsákmányolt, elnyomott helyzetek, akkor ebben a tekintetben mi az új-baloldalnak vagyunk a folytatói. Ezt jelenti az az ökopolitikai szintézis, amire az LMP megszerveződött, és ami politikáknak, valamint a programunknak az alapját képezi. ""
Schiffer definiciója szerint lehetne konzervatív párt is az LMP.
szomorúan állapítom meg hogy egy defactózás és tudományos köntös mögé rejtőző homofób vagy aki nem elég tökös hogy lapjával kiálljon a véleménye mellett és nyíltan felvállalja azt. kensz a szaron egyet balról jobbra, aztán jobbról balra, egy kis link, egy kis elmélet, egy kis defacto, de nincs az egésznek semmi értelme
ezt szíveskedj érthetőbben kifejteni, nekem így sikerül értelmeznem a kijelentéseidet:
a polgárjogi kérdéseket kizárólag a tulajdonjogokon keresztül lehet megközelíteni - nem értek egyet a kiyilatkoztatásoddal, de legyen, közelítsük
tehát az egyénnek jogai vannak a teste fölött mint tulajdona fölött, eddig követlek, én is így tudom. viszont elvesztettem a fonalat hogy ezen a ponton miért vérzik el az érvelésem, mely szerint a homoszexuális emberek is joggal szeretnének hasonló párkapcsolati kereteket igénybe venni mint a heterók. es eddig csak szimplán követhetetlen számomra, de az utolsó mondatoddal még fokozod a káoszt: milyen tulajdonjogokba gyalogolok milyen polgárjogokra hivatkozva? mi van?
pl. az un. "művelt nyugaton" csak úgy sorjáznak az un. "diszkriminációs" perek, mondjuk ha egy vendéglős - etikai alapon - nem akar helyszínt biztosítani egy "meleg" "menyegzőnek" akkor jó kis "polgárjogi" perekkel nézhet szembe...
A Fidesz rendbeteszi az országot
link