A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Engem aztán végképp nem érdekel, hogy kinek milyen a párt állása, minden értelmes emberrel megszoktam találni a közös hangot. A személyeskedő, vádaskodó emberekkel nem, akik egy normális érvet nem tudnak írni, ha írok egy véleményt. Mint minden kormánynak, így a Fidesz kormánynak is vannak intézkedései, amelyekkel egyet értek, és vannak intézkedései, melyeket abszolút elutasítok. ( pl mnyp, korrupció, lakástakarék, hogy csak kettőt említsek) De vannak melyek tetszenek, pl az adókedvezmények, vagy az, hogy 1-9. osztály között nem kell tankönyvért fizetni stb.
Nem ismerem Szegedet, nincsenek közvetlen tapasztalataim. Úgy tudom Botkáék kiugróan sikeresek a pályázati pénzek elnyerésében, és azt botrányok nélkül, értelmesen költik el. Szeged is jó példa, hogy a pénzek mennyisége nem a polgármester pártállásától függ.
Érdekes. Számokkal és logikai úton is bizonyítható, hogy alaptalan a fidesz fenyegetése. "A választási kampányban a kormánypártoknak az egyik folyamatosan
visszatérő üzenete, hogy nehezebb azon települések helyzete, ahol nem
kormánypárti lesz a polgármester. Megnéztük, hogy a lakosság arányában
a kiadásokat tekintve milyen az erősorrend az egyes települések között.
Az utolsó három helyezett mindegyike kormánypárti (Nagykanizsa,
Miskolc, Pécs), bár előzetes vélemények alapján éppen ezeken a helyeken
lehet leginkább esélye az ellenzéknek arra, hogy megszerezze a
polgármesteri posztot.
Az egy főre jutó kiadási összeget és a kormánypárt támogatottsága,
választási esélyei közötti kapcsolatot az is mutatja, hogy hátulról a
negyedik helyezett Szombathely is éppen billegő körzetnek számít.A
fejlesztési pénzek ugyan nagyrészt az Európai Uniótól érkezik, de ezek
elosztása felett a kormányzat bír meghatározó befolyással. Ugyanakkor
sem politikai, sem gazdasági értelemben nem engedheti meg a kormány,
hogy kizárjon ellenzéki vezetésű településeket a fejlesztési forrásokból.
Ez ugyanis saját, ott lévő szavazótáborát is elidegenítheti, illetve
az ott lévő gazdasági szereplőket is akár olyan lépésre késztetheti,
amely a nemzetgazdaság szempontjából is károsak lehetnek. Az adatok is
ezt támasztják alá. Amennyiben elfogynak a mostani EU-s támogatások,
akkor még kevésbé lesz lehetősége a kormánynak arra, hogy politikai
preferenciák alapján irányítsa a forrásokat." [Különösen ha a pénzek egy vagy nagy részét az önkormányzatok közvetlenül kapnák.] https://www.policyagenda.hu/elemzesek/2019/onkormanyzati-valasztasok-egyik-valodi-tetje-a-megyei-jogu-varosok/?fbclid=IwAR1uKt9g0eXiRuapsAZcLhJLKpeb4Ld4haqtH23YV9LyD2LTBSuy6-jm2To#.XZRI22bgodU
Hát azzal sajnos tisztában vagyok milyen az emberek hozzáállása bizonyos dolgokhoz, így az olyan emberekhez is, mint én vagyok. Bennem nem működik harag senki iránt, én nem is álltam, és nem is fogok a jövőben sem bele állni személyeskedésekbe, senkit nem szándékozok megsérteni, ha nekik így jobb, akkor sértsenek meg, személyeskedjenek nem érdekel. Több szempontból is etikátlannak tartom azt, hogy itt a neten arctalanul, névtelenül sértegessük a másikat. Itt bárkinek lehet nagy szája, de én elnézem ezt. Értelmét nem látom sajnos semmilyen fórumnak lassan, mert mindenhol ez megy. A gyűlölködés, én nem akarok gyűlölködni, de ez van. Valahol megértem őket is, szeptember közepén regisztráltam a Portfólióra, legyenek bizalmatlanok, de valahol nem értettem az ellenszenvüket, mert én nem foglaltam állást egy párt mellett sem, és nem is biztattam senkit arra, hogy kire szavazzon, mikor ennek ellenére megkaptam, hogy egy román bérkommentelő vagyok, bevallom kicsit rosszul esett. Egyébkén hozzá vagyok szokva az emberek rossz tulajdonságaihoz, mind előítéleteket tekintve, mind irigység stb stb, kijutott sokszor már belőle életem során, de inkább 100 irigyesem legyen, mint 1 sajnálóm.
Semmilyen barátságról nem szóltam. Visszavonom az elnézést szót is, talán más értelmet kap a beszélgetés, ami még el sem indult! Azért írtam, mert az egyik propagandista velem említett egy lapon.
Ezt most nem értem, miért kérsz tőlem elnézést? Mert azt mondtam nem kötöttem barátságot senkivel? Az interneten nem szoktam barátságot kötni, igen tudom, hogy több témában is egyet értettél velem, ez fordítva is így volt több témában, de ettől még senki barátja nem vagyok.
Elnézésedet kérem! Úgy látom a logikát legyőzheti a személyeskedés. Azt hiszem kétszer írtam , de pozitívat a véleményedre, ez elég is volt! A skatulya!
De lehet, azt inkább a nyitott vagy befogadó jelzőkkel szokták illetni. A Popper-féle nyílt társadalom nem kimondottan erre vonatkozik, de az tény, hogy beletartozik a mindenféle vallás és bármely ember elfogadása is.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link