A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Hát nem, nyugodtan lehet ítéletet mondani. Aki akkor párttag volt, az 1. vagy hitt a rendszerben, tehát kommunista volt vagy 2. a saját érvényesülése miatt vállalta. Tehát Matolcsy, Pintér, stb. vagy volt kommunista köpönyegforgató vagy elvtelen karrierista (szerintem mind a két típus megvetendő). A gimnáziumi Kisz-titkárokkal nincs gond, kamaszok, akiknek még nem volt elegendő információjuk a világról és eleve kialakulatlan még a személyiségük, az egyetemi Kisz-titkár, azonban már más tészta. Egyébként nekem Gyurcsány is hiteltelen, egy volt kommunista ne legyen milliárdos vállalkozó, de ha mégis az lesz, akkor ne vezessen egy baloldali pártot.
Ezért írtam lejjebb. Nem mérlegelni, akinek bármi köze volt a kádár-rendszerhez annak hess. Aszem az észteknek ez sikerült. Miért vannak az ügynökakták zárva 30 évvel a rendszerváltás után is? Ki kell nyitni, és elmúlnak a kétségek. (no meg meglepődnénk...:))
1994-98 között nyilvánosságra lehetett volna hozni. Az SZDSZ kormányon volt akkor. Ahogyan 2002- 10 között is. Az LMP pedig eléggé az SZDSZ bázisára épül.
"hát épp azt ecseteltem itt, de úgy látszik nem sikerült megérteni: azért nyomatta ezt a témát rém izzadságszagún pl. az Lmp már évekkel ezelőtt, mert azt remélte tőle hogy a tájékozatlan tömegek előtt ezzel abban a színben tűnhetne fel, mintha ők lenneének itt a "naagy igazsábajnokok" LMP-s vagy? Mert ha nem, akkor mi alapján feltételezed? Maradjunk a tényeknél, az LMP egy csomószor benyújtotta a törvényjavaslatot, amit a fidesz szavazott le. Tehát a tények alapján az LMP nyilvánosságra akarta hozni és így a te állításod tényszerűen nem igaz.
ez amúgy hidd el, tényleg oylan dolog hogy elvileg azért meg lehet enegedni mindenkinek, sőt gyakorlatilag is, hogy tévedjen vegyük pl. Paul Lendvayt: őróla kevesn tudják pl. hogy az ötvenes években még véresszájú kommunista újságíró volt Mo.-gon , és írta a Szabad Nép című akkori kommunista pártlapba a Rákosi elvtársat dicsőítő cikkeket! majd 56 után kivándoolrt Ausztriába, ott szocdemmé szelídült meg demokratává, és ma már a maygar ellenzéki média felkent megmondóembere ha arról van szó, hogy orbánt le kell fasisztázni pl. Gajdicsról és Bencsikről is elő kell bányászni és közzétenni ha írtak volna olyan kádádr tdicsőítő cikkeket fiatalkorukban, és akkor minden rendben de ha nem írtak olyasmit, akkor ők még sokkal jobban felmenthetőek mint Lendvay... mert az mondanák neked pl.: "igen, fiatalkoromban x ideig azt hittem jobb rendszer a kádári szocializmus mint a nyugati kapitalizmus, de aztán teltek az ébek és rájöttem, hogy tévedtem (de: nem jelentetem fel senkit, meg nem dicsőítettem teletolla kádárt az írásaimban" szóval ezek a dolgok azért komplexebben annál, mint amilyennek hiszed..
Akár igaza is lehetne Rogán Antalnak, amikor azt mondja, hogy nincs abban semmi különös, hogy az állam ingyenes sportrendezvényeket támogat. Rogán miniszternek azonban még sincs igaza, mert elfelejtette hozzátenni, hogy ezek az állam által közel félmilliárd forinttal támogatott sportrendezvények a felesége, Rogán Cecília nevéhez köthetők. És a tisztesség azt is megkívánta volna, hogy Rogán Antal azt is elmondja: a három állami cég Rogán Cecília miniszterné színre lépése előtt egyáltalán nem, vagy csak igen elhanyagolható mértékben vett részt az „ingyenes sportrendezvények” támogatásában.
Tulajdonképpen igen. Ezért kellett volna azt tenni, hogy akinek bármi köze volt a múlt rendszerhez, annak helló, közéleti meló nem dukál, lehet menni lapátolni. gajdicsottók meg bencsikek, volt komcsi káderek osztják az észt, és ezeknek tapsol a "polgárság"? HAHAHA
A tervezettnél 640 százalékkal többet költött 2018-ban az állami sportlétesítmények egyik főfelelőse, a Nemzeti Sportközpontok, amely a kormányzati költségvetési fegyelem iskolapéldája: év közben, ötletszerűen osztanak rá projekteket és az azokhoz tartozó ingatlanokat, forrásokat. Ez azonban messze nem a teljes sportra elköltött összeg a büdzsében.
de nem fognak elhúzni a közéletből - és arról pedig nem ők tehetnek, hogy 30 évvel ezelőtt itt egy felemás rendszerváltás ment csak végbe, nem teljes azt pedig senki sem tagadhatja le - mindettől függetlenül - hogy aki 1990 előtt nem emigrált nyugatra, az vmilyen szinten mind része volt a kádárrendszernek, tehát belesimult és lényegében elfogadta annak a viszonyait
két dolgot kell szankcionálni Demeter estében 1. politikai ahszonszerzési céllal, minősített tehát titoknak minősülő adatot tett közzé - ez gazemberség, politikai bűnözés!, 2. a "na most majd nagyot durrantok ezzel a poltikai bombával és népszerűbb lesza pártom" című eufóriájában elragadta a hév, és elfelejtett értelmezni is azt, amit a jegyzőkönyvbe olvasott (amiből ugye kiderült hogy csak névazonosságról van szó, de életkoilag kizárt hogy a miniszterelnöl lányáról lehetett szó), nos, ez pedig BUTASÁG! Demeter tehát egy buta gazembernő, így foglalható össze a sztori :-) mondjuk nem meglepő mert Laár András már régen megénekelte, hogy szépkülsejű nők többnyire buták, akik pedig szépekésokasakisegyben (voltak), azok sajnos nem álltak vele szóba.. :-)
Tök egyszerű, mindkettő húzzon a közéletből a pics@ba! (sőt, már húznia kellett volna az összesnek, legyen fizess vagy nem fizess élősködő) És akkor nem kell kettős mérce meg hármas mérce. Nem kell ez túlagyalni.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link