A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
A 2006-os őszi utcai rendbontás után több rendőr sérült meg, mint tüntető. Vajon miért? Közel négyszáz rendőr sérült meg. A Szabadság téren módszeresen szedték fel a követ és dobálták a rendőrök felé. Szeretnék emlékeztetni arra baromra is, aki a Madách téren beindította a tankot és elindult a rendőrsorfal felé. A világ összes országában hasonló eszközökkel léptek volna fel a rendőrök egy ilyen tömeg ellen.
Majd azt figyeld meg torkos,mikor eljön az idő és orbáncod bajban lesz, ő milyen rendőri beavatkozást fog alkalmazni!!!!Addig még hazudozhatsz kedvedre a fidesz nevében!!
Amikor Orbán az Astoriához akarta szervezni a gyűlést, a rendőrség többször figyelmeztette, hogy az a hely nem alkalmas a tömegrendezvény megtartására, mert nem biztosítható rendesen. Orbán ennek ellenére ragaszkodott az Astoriához. A tömeg nehezen oszlott szét. A Károly körút felől érkező tüntetőknek hangfelvételekkel bizonyíthatóan az volt a célja, hogy a rendőröket ráhúzzák a békés tömegre.
Csak illendőségből válaszolok, hogy nem válaszolok. Ilyen szinten (amit főleg elbukta képvisel), nincs kedvem és időm belefolyni. (Lelki életet se célszerű itt a fórumon élni).
"Amit Donáthékkal csinálnak, az minden képzeletet felülmúl." Erre hoztam egy akkora ellenpéldát, hogy azt már te is kénytelen vagy aránytévesztésnek nevezni hogy fenntartsd a kognitív disszonanciádat. #31440 #31436 Tágabb összefüggésben elkezdtem feszegeti a tévészékház ostromában a támadók közé keveredett rendőr esetét. #31522 Valószínűnek tartom, hogy nemcsak egy ilyen rendőr volt, de pechjére csak őt ismerték föl a kollégái és nem csak figyelték az eseményeket, hanem irányították is. Menjünk a tévéhez! Írjunk petíciót, hogy beolvassuk! Tágabb összefüggésnek pedig itt van a cigánygyilkosságok kormányzati és titkosszolgálati háttere, amit maguk a cigányok is feszegetnek. http://www.romnet.hu/hirek/2015/04/14/tisztul-e_a_kep_masodfokon_folytatodik_a_romagyilkossagok_buntetopere Erről azóta is közösen hallgat a fidesz, az mszp és a dk. Kíváncsi vagyok, hogy ezeket az adalékokat te hogyan értelmezed tágabb összefüggésekben. Én azt raktam össze a mozaikokból, hogy ha a politikának kapóra jönne a tévészékház ostroma, az utcai harcászat vagy néhány cigánygyilkosság, akkor a politika erre rásegít vagy meg is szervezi.
Valóban tévedtem, nem a tömegoszlatás előtt, hanem azzal közel egy időben indították a lovasrohamot. A lényegen, és amivel a kedveceid 2006os terrorjával kapcsolatban igazándiból probléma van, annak ok-okozati viszonyaiban semmit sem változtat.
Mellédumálsz megint. A valótlan állításodat képtelen vagy igazolni. . A jelentés belinkelésével viszont sikerült Dehogysincs kollégát durván cáfolnod, miszerint a rendőrség nem védte a Fidesz rendezvényt.
Az eredeti állításod ez volt: . “A deákról hamarabb indították a lovasrohamot, minthogy egyáltalán kiadták volna a tömegoszlatásra a parancsot az Astorián. Tény.” . Igazolni képtelen vagy azóta, csak kamuzol és mellébeszélsz azóta is. Se az AI jelentésben, se a most idézett rendőri jelentésben NEM szerepel ilyen.
Jajj PNY :DDD Annyira szánalmas vagy. Tehát bebizonyítottam, hogy betegesen hazudozol, mégsem fogadod el a TÉNYEKET. Mert először rossz forrásra hivatkoztam? Hahaha :D.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link