A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Az ellenzékre 50% szavazott ûgy hogy a fidesz média folyamatosan hazudozott róluk , meg kell próbálni fordítva, a fidesz ről hazudozzon a közmédia 4 éven keresztül és meglátjuk mire futja.
Jaj már, ki mondta, hogy a mostani rendszer jó. Lehet azt szépen cizellálni, adómentes részt megállapítani az átlagvagyon mértékéig, sávokat megállapítani, esetleg kedvezményeket (pld. plusz beruházás) beletenni.
akkor az EU-s választáson sem szsvaztál senkire?hazugságok: a mindnekori ellenzék szerint a mindenkori kormány hazudik, és fordítva. bagoly mondja verébnek mindig, hogy nagyfejű.."baloldali vagyok és patrióta, ilyen párt meg nincs a palettán" szerintem meg van: a Munkáspárt. miért nem szsvazol rájuk? egyik vezetőjét személyesen is ismerem (ez véletlen, nem vagyok tagjuk vagy hasonló), tehát nem poénból gondolom és látom így őket
Itt egy kis összefoglaló: https://mediakutato.hu/cikk/2006_02_nyar/04_manipulal-e_a_media/ Ebből még kiemelném a szelektív észlelés elméletét. Azaz az emberek kerülik azokat a médiumokat, amelyekben az aktuális véleményükkel ellentétes állításokkal találkozhatnak. Én azért merem leírni következtetéseimet a médiahelyzetről, mert megerőltetem magam, és elolvasok egy origot-t, Pestisrácokat, és megnézek 1- műsort a HírTV-n, vagy korábban az EchoTV-n. Nem prekoncepcionális véleményem van róluk, hanem tapasztalati.
Én hoztam neked szép számokat, tekintheted gyenge magyarázkodásnak. Amikor viszont azt állítod, hogy a hazug propaganda nem formál véleményt, akkor nemcsak még gyengébben magyarázkodsz, hanem még saját magadat is becsapod. Egyrészt akkora információhalmaz zúdul az emberekre, hogy fizikailag sem lehet utánanézni annak valóságtartalmának, másrészt az emberek hajlamosak elhinni olyan magyarázatokat, amelyek csökkentik saját felelősségüket egy sikertelenségben vagy általánosságban, vagy éppen kiélhetik benne valamely vágyukat vagy igényüket. Az emberi agy még saját magát is becsapja nap mint nap, hogy csökkenjen a pszichikai feszültség, ezt hívjuk a kognitív disszonancia redukciójának. Amelyik tömegkommunikációs üzenet erre rá is segít, annak nyert ügye van. Nem érdekli az embereket a valóság, nem is akarnak utána nézni, mert a befogadott üzenet egyfajta pszichikai kielégülést okoz. Gátlástalan politikusok és marketing szakemberek erre rájátszanak, a normálisabbak elkerülik, akár annak árán is, hogy nem lesznek népszerűek. És akkor felvetnék egy másik aspektust is: ha szerinted nincs hatása (amúgy van) nagy tömegben a propagandának, akkor milyen alapon költ el a kormány 90+70 mrd Ft közpénz rá? Elmondom: azon az alapon, hogy van hatása, nem is kicsi.
a #27686 hozzászólásaom ezt a hozzászólásodat érdemben teszi egyenlővé a semmivel. gyenge magyarázkodás, amit műveltek médiaügyben (hiszen meg kell magyarázni azt a kínos bizony-hitványt, amit a mai ellenzék rendre megkap a különböző választásokon)..
Hogy hol élnek, azt nemzetbiztonsági okokból a kormánynak pontosan kellene tudnia. Hogy miből, az nem nagyon kérdés, mert eleve rengeteg pénzt fizettek a lehetőségért eleve." . ezt te írtad..... ez megint a szokásos "lebegtetés" sugallod.... de nem írsz semmi saját véleményt.... . írod: nemzetbiztonsági kockázat.... akkor nem kellene megszabadulni a kockázattól? . Miért nem lehet egy névtelen fórumon vállalni a véleményt bármilyen témában? Mert ez így pusztán kötekedés.....
"őket ugye ki kellene "tiltani" az EU területéről..... KOCKÁZATOT jelentenek... és hozni a helyükre migránsokat Afrikából......" Ilyet én nem mondtam, ezek megint csak a te feltételezéseid. Folyamatosan olyanokat feltételezel, amiket csak te találsz ki, és más szájába próbálod adni.
Hogy hol élnek, azt nemzetbiztonsági okokból a kormánynak pontosan kellene tudnia. " . ők jelentenének kockázatot? nem azok akik minden ellenőrzés nélkül érkeztek hátizsákkal? . ??????????????? . oda utazik az EU területén ahová szeretne! ezért vásárolta meg a kötvényt! és KÖLT !!!!!! nagyon sokat költ! . őket ugye ki kellene "tiltani" az EU területéről..... KOCKÁZATOT jelentenek... és hozni a helyükre migránsokat Afrikából......
csak nem értékalapú. . így megadóztathatják az ingatlant. . egy "viskó" is annyit fizet mint egy "palota"... darab... darab.... tehát nem a "vagyon" adózik....
Hogy hol élnek, azt nemzetbiztonsági okokból a kormánynak pontosan kellene tudnia. Hogy miből, az nem nagyon kérdés, mert eleve rengeteg pénzt fizettek a lehetőségért eleve. Hát más migránsok, hol, s miből élnek? Megmondom: a legtöbbről pontosan tudható, hogy hol él és miből. Vö: erre vonatkozó nemzeti és EU-s statisztikák.
Nénikédnek nincs politikai meggyőződése, sőt az enyém stabil már 30 éve, nem váltogatom, mint a szaros fideszesek, mszp-sek, stb. A patrióta nem azt jelenti, hogy feltétel nélkül követed a kormányt, mivel egy patriótának fontosabb a haza a kormánynál.
viszont ő meg a Rogán Tónival beengedett egy csomót máshonnan." . a rogán tóni migránsai hol élnek? miből élnek? . mert ez egy lényeges kérdés a migrációnál!
A Fidesz rendbeteszi az országot
link