A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Miközben a béremelésükről beszéltek, millióktól estek el a tanárok A Pedagógusok Szakszervezete szembesíti a tanárokat azzal, mekkora
jövedelemtől estek el az utóbbi négy évben: akadnak, akik több mint
kétmillió forintnak mondhattak búcsút a bérszámítási módszer miatt. Az elmúlt évek kormányzati kommunikációjában rendre befért az
aktuális Soros-kampányok közé, hogy mekkora béremelésnek örülhetnek
éppen a tanárok. Legutóbb január elején Bodó Sándor, a
Pénzügyminisztérium államtitkára beszélt arról, hogy a pedagógusoknál 13
százalékos béremelés várható, ami jól hangzik, ám a Pedagógusok
Demokratikus Szakszervezete pontositott: az emelés csak azokra vonatkozik,
akiknek a bérét a garantált bérminimum szintjére kell felhozni, mert a bértábla szerint még ennél is kevesebbet keresnének,
akiket az előmeneteli rendszer szerint háromévenként magasabb kategóriába kell sorolni,
és akik minősítésüket követően magasabb besorolási fokozatba lépnek.
Ez biztos hazugság , ahogy a testvérem is hazudik mint pedagógus, hisz az ide járó Fidesznyikek szerint 5-600 ezret keresnek a tanárok, csak 200 ezret találnak meg belőle.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link