A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Pontosan ezt mondom én is hónapok óta: "Szeretném emlékeztetni Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a
brüsszeli döntéseket, a bevándorlásról szólóakat is, közösen hozza az
uniós tagországokat tömörítő tanács és az Európai Parlament, s
mindkettőben ott vannak Magyarország képviselői is" - írta.
Ahelyett, hogy Brüsszelt valamiféle ellenségnek állítja be, Magyarországnak rá kellene jönnie, hogy ő is a részese." Ebből látszik, hogy egy nagy büdös NULLA a magyar diplomácia.
Na de ha tiszta Polt gatyája akkor nincs mitől tartania, vagyis nyugodtan elmehetett volna és bizonyíthatta volna, hogy nem történt szabálytalanság, mert politika ide vagy oda ez bűncselekmény!
"gyakorlatilag azt ismerte el az EP, hogy nincs semmiféle érdemi bizonyítékuk ELIOS ügyben," . - A kiírásnak Magyarorszgon csak az ELIOS felelt meg, nem volt több cég, ami teljes mértékre teljesíthette volna. - Az 50 ezer üzemórát átírták 100 ezerre, pedig a gyártó (Tungsram-Schréder) max 60 ezer órát vállal, és így lett meg e megfelelő megtérülés. - A vesztes ajánlatok legnagyobb része ugyanazon a számítógépen készült.
Szélsőséges esetek gyakrabban vannak náluk de nem hiszem , hogy egy ilyen törvény nagy számban betartatható a tesvíreknél.Most nagy számban ott tartanak ahol az amerikai feketék a 80-90-es években.Drogoznak, dílerkednek, nőket futtatnak és egyéb szép dolgok.
gyakorlatilag azt ismerte el az EP, hogy nincs semmiféle érdemi bizonyítékuk ELIOS ügyben, azt meg nyilván nagyon jól tudják, hogy politikai véleményt nem mondhat a legfőbb ügyész tudod "fékekellensúlyok"
hát biztos nem adtam szociális-szolidáris alapon nyugdíjat a ratkó nőknek, hogy ne haljanak éhen a manyupból nem is voltam abban a kormányzati pozícióban
Így van, de Gruevszki esete mutatja, ezek mindent megúsznak büntetlenül. Most olvasom Tusk miket mondott, hát rendes orbánszopó lengyel az ilyen? Na majd szép csendben köpenyt váltanak a fijjug oszt minden rendben lesz ojrópában...
A Fidesz rendbeteszi az országot
link