A Portfólió moderátora hétfő este úgy döntött, hogy tiltólistára tesz. Felesleges és nem is kívánok abba belemenni, hogy ez szerintem mennyire volt jogos, vagy sem. Tény, hogy a viták során gyakran voltam erőszakos, cinikus, piszkálódó, akár szándékosan is provokatív, a 12 év alatt írt sok tízezer hozzászólás némelyikében még bántó is. Ez, ill. a vitastílusom talán többeknek nem tetszett. De arra mindig ügyeltem, hogy ténylegesen durván személyeskedőt, alpári sértést ne írjak. Ezt a határt, amit én saját magamnak szabtam és magam miatt betartottam, velem szemben sokan átlépték: az elmúlt sok év alatt szídták édesanyámat, elhunyt apámat, az akkor még meg sem született fiamat, zsidóztak, cigányoztak, komcsiztak, hazaárulóztak, seggeztek, férgeztek, geciztek, köcsögöztek, stb. stb. elzavartak az országból, a világból. Én egy hibát biztosan elkövettem: foglalkoztam ezekkel a beírásokkal.
Mint azt sokszor írtam: nincs, nem volt és nem is lesz másik nickem, így a Portfólió fórumairól 12 év fórumozás után távozom. Egyikeként a kevés (ha nem utolsó) még ma is aktívan írogató régi fórumozók közül. Fórumozós célra létrehozott emailcímem, a penznyelo@freemail.hu él továbbra is, azon bárki elérhet. Ezen kívül a későbbiekben megtalálhat bárki a Tőzsdefórumon is, ahová az utóbbi néhány évben már nem nagyon írtam, de ahol 14 évvel ezelőtt a tőzsdei fórumozást elkezdtem ugyanezzel a nickkel.
Mindenkinek további jó - és higgadt - fórumozgatást és sikeres kereskedést kívánok:
néhány éve egy kitűnő barátunk (Tombol, Thomas) eltávozott az örök vadászmezőkre.
két topikban kommentár nélkűl megemlékeztünk róla egy-egy zenével.
ez a balfarok nyelde csak sértődésből, vagy szerződésbontás miatt lépett a sunyiba. és mi van itt?
röhej, vicc és szánalom az egész.
nyílván ti liberálneobolsevisták a seggig érő homlokotokkal és a hozzá illő gőggel, továbbá a kibaszott nagy toleranciátokkal a más véleményt elviselni képtelenek vagytok.
szóval. mivel nyelde már nincs itt, ezért neked mint méltó utódnak, kiosztom az örökös láma díjat..
Egyszerű kolléga úr, a portfolió moderátora bizonyos témakörökben érzelmileg erősen elfogult. Itt ez van.
Ezért is fordulhatott elő, hogy penznyelo, vagy valamelyik alteregója rendszeresen sértegethette vitapartnereit, hogy antiszimita, ill. rasszista bélyeggel illethetett bárkit, az ő esetében ez természetes volt.
A nemzeti érzelmű megszólalásokat a portfóliós moderátor, pavlovi reflexszel torolja meg, akár indokolatlanul is...
a spongyabob-féle oktatófilmektől azért van jobb is, pl. lexikon, wikipedia :)
pláne, hogy még mindig nem akarod felfogni, hogy a lélek teljesen szubjektív dolog: van, aki hisz benne, és van, aki nem
a "poénjaidat" meg inkább nem ütöm el poénokkal, mert nem illik :)
Ez a -5-ös értékelés az EC-nek szól, vagy annak, hogy én lettem az első, aki ezt az (egyébként sokak által emlegetettnél jobb) adatot végre közzétette???
;-)
Pénznyelő elköszön
A Portfólió moderátora hétfő este úgy döntött, hogy tiltólistára tesz. Felesleges és nem is kívánok abba belemenni, hogy ez szerintem mennyire volt jogos, vagy sem. Tény, hogy a viták során gyakran voltam erőszakos, cinikus, piszkálódó, akár szándékosan is provokatív, a 12 év alatt írt sok tízezer hozzászólás némelyikében még bántó is. Ez, ill. a vitastílusom talán többeknek nem tetszett. De arra mindig ügyeltem, hogy ténylegesen durván személyeskedőt, alpári sértést ne írjak. Ezt a határt, amit én saját magamnak szabtam és magam miatt betartottam, velem szemben sokan átlépték: az elmúlt sok év alatt szídták édesanyámat, elhunyt apámat, az akkor még meg sem született fiamat, zsidóztak, cigányoztak, komcsiztak, hazaárulóztak, seggeztek, férgeztek, geciztek, köcsögöztek, stb. stb. elzavartak az országból, a világból. Én egy hibát biztosan elkövettem: foglalkoztam ezekkel a beírásokkal.
Mindentől függetlenül, ha valakit megbántottam bármelyik hozzászólásommal, ezúton szeretnék elnézést kérni tőle.

Pénznyelő"