A Portfólió moderátora hétfő este úgy döntött, hogy tiltólistára tesz. Felesleges és nem is kívánok abba belemenni, hogy ez szerintem mennyire volt jogos, vagy sem. Tény, hogy a viták során gyakran voltam erőszakos, cinikus, piszkálódó, akár szándékosan is provokatív, a 12 év alatt írt sok tízezer hozzászólás némelyikében még bántó is. Ez, ill. a vitastílusom talán többeknek nem tetszett. De arra mindig ügyeltem, hogy ténylegesen durván személyeskedőt, alpári sértést ne írjak. Ezt a határt, amit én saját magamnak szabtam és magam miatt betartottam, velem szemben sokan átlépték: az elmúlt sok év alatt szídták édesanyámat, elhunyt apámat, az akkor még meg sem született fiamat, zsidóztak, cigányoztak, komcsiztak, hazaárulóztak, seggeztek, férgeztek, geciztek, köcsögöztek, stb. stb. elzavartak az országból, a világból. Én egy hibát biztosan elkövettem: foglalkoztam ezekkel a beírásokkal.
Mint azt sokszor írtam: nincs, nem volt és nem is lesz másik nickem, így a Portfólió fórumairól 12 év fórumozás után távozom. Egyikeként a kevés (ha nem utolsó) még ma is aktívan írogató régi fórumozók közül. Fórumozós célra létrehozott emailcímem, a penznyelo@freemail.hu él továbbra is, azon bárki elérhet. Ezen kívül a későbbiekben megtalálhat bárki a Tőzsdefórumon is, ahová az utóbbi néhány évben már nem nagyon írtam, de ahol 14 évvel ezelőtt a tőzsdei fórumozást elkezdtem ugyanezzel a nickkel.
Mindenkinek további jó - és higgadt - fórumozgatást és sikeres kereskedést kívánok:
Lehet egyébként hogy nem tiltották ki mert az írásai megmaradtak! és nem hiszem hogy a porfolió különbséget tenne a gép automatikusan törli a kitiltott személy írásait,
ahogy mondod lejárt a szerződés és a talaj is meleg lett ezért lelépet és még őt sajnálják páran:-))
De valaki ismeri személyesen is Pénznyelőt? Hogy ilyen és ehhez hasonló állítások, megalapozottak-e vagy csak dobálóznak itt páran ilyen és ehhez hasonlókkal..?
Van neki sok. Tiz évet írt ide ezért kapta a pénzt. Most megy, mert más világ kezdődik. Menekül a süllyedő gazdaság hajójáról. Tibetben látták tegnap az informátoraim
De ha nem is dolgozhat és nem gazdagodhat mert akkor megy a dutyiba akkor nincs "korupció" mert azért mégiscsak szégyen hogy emberek azért politizálnak hogy jól megéljenek, ez szégyen!
és adig nem lesz hiteles politikus ameddig ez nem változik!
én a mostani politikusok nagy részét az ingatlan árusokhoz tudnám hasonlítani:-))
Pénznyelő elköszön
A Portfólió moderátora hétfő este úgy döntött, hogy tiltólistára tesz. Felesleges és nem is kívánok abba belemenni, hogy ez szerintem mennyire volt jogos, vagy sem. Tény, hogy a viták során gyakran voltam erőszakos, cinikus, piszkálódó, akár szándékosan is provokatív, a 12 év alatt írt sok tízezer hozzászólás némelyikében még bántó is. Ez, ill. a vitastílusom talán többeknek nem tetszett. De arra mindig ügyeltem, hogy ténylegesen durván személyeskedőt, alpári sértést ne írjak. Ezt a határt, amit én saját magamnak szabtam és magam miatt betartottam, velem szemben sokan átlépték: az elmúlt sok év alatt szídták édesanyámat, elhunyt apámat, az akkor még meg sem született fiamat, zsidóztak, cigányoztak, komcsiztak, hazaárulóztak, seggeztek, férgeztek, geciztek, köcsögöztek, stb. stb. elzavartak az országból, a világból. Én egy hibát biztosan elkövettem: foglalkoztam ezekkel a beírásokkal.
Mindentől függetlenül, ha valakit megbántottam bármelyik hozzászólásommal, ezúton szeretnék elnézést kérni tőle.

Pénznyelő"