Ha megnézitek ezt az oldalt: link
látszik az ajánlatban, hogy annak még nincs kezdő időpontja, hiszen az MNB még nem hagyta jóvá. Az MNB honlapján elérhető az erre vonatkozó szabály: link
"Benyújtás és közzététel
Az ajánlattevő és a lebonyolító a vételi ajánlatot köteles jóváhagyásra benyújtani a
Felügyelethez, és ezzel egyidejűleg megküldeni a céltársaság igazgatósága vagy
igazgatótanácsa részére, továbbá köteles kezdeményezni a jóváhagyásra benyújtott vételi
ajánlat haladéktalan közzétételét.
A közzétételnek a figyelem felhívására alkalmas módon tartalmaznia kell, hogy a közzétett
vételi ajánlatot a Felügyelet még nem hagyta jóvá, illetve azt, ha az ajánlattevő
versenyfelügyeleti eljárást kezdeményez.
Az ajánlattevő a Felügyelet jóváhagyását követően haladéktalanul köteles kezdeményezni a
felügyeleti eljárás eredményének, illetve a vételi ajánlatnak a közzétételét, annak kezdő és
záró napjának megjelölésével. Az elfogadási időtartam nem lehet kevesebb, mint 30, és nem
lehet több mint 65 nap, amelybe beletartozik a határidő egyszeri, legfeljebb 15 napos
meghosszabbítása."
Most a második bekezdés végénél járunk. A harmadik bekezdésbeni időtartamok a közzététel elfogadási időtartamára vonatkoznak, nem az MNB eljárására. Arra le van írva ugyancsak ebben a dokumentumban a szabály:
"Az eljárás időtartama
A Felügyelet a Tpt. 70. § (1) bekezdése alapján 10 munkanapon belül dönt a vételi ajánlat
jóváhagyásáról, vagy ha a kérelem nem alkalmas a jóváhagyásra, legfeljebb 3 munkanapos
határidő kitűzésével előírhatja a jóváhagyásra benyújtott vételi ajánlat, illetve mellékletei
kiegészítését, részletezését. A módosított vételi ajánlat jóváhagyásáról a Felügyelet 3
munkanapon belül határoz.
Ha az újabb ellenajánlat az ajánlattevő által korábban megtett ajánlattól (ellenajánlattól) csak
az ellenérték tekintetében tartalmaz eltérést, úgy annak jóváhagyásáról a Felügyelet három
napon belül határoz.
Ha a Felügyelet a kérelem tárgyában 10 munkanapon belül, illetve hiánypótlás esetén 3
munkanapon belül nem dönt, a jóváhagyást megadottnak kell tekinteni."
Namost ez az, amit nem értek, hiszen nem olvastam az elfogadásról közzétételt és az MKB honlapon is az szerepel, hogy még nem hagyták jóvá. A szabályok értelmében azonban ha max. 13 munkanapon belül nem dönt az MNB, akkor jóvá van hagyva. Ez szept.14-én telt le. Onnantól viszont "haladéktalanul" ki kellett volna a közzétételt és megjelölni a kezdő és záró időpontot, ami a mai napig nem történt meg...
Az ajánlattétel 1.13-as pontjában is le van írva, hogy a kezdőnapot akkor teszik közzé, amikor megtörtént az MNB-s jóváhagyás, vagy letelt a határidő...
APPENINN