2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Hulyitesz... Talan raszamom magam, de egyaltelan nem biztos, ha megis, kigyujtok par adatot. Azt kovetoen talalkozhatunk, sorozhetunk, ha van kedved. Atgondoltam, amennyiben bemegyek, azt inkabb egyedul tennem.
Csak a neve került pontosításra: /19. Tarány Gábor Jogviszony kezdete: 2011/08/02
A változás (törlés) időpontja:2019/10/16
Törlés kelte:2019/10/16
13/24. Tarány Gábor István Jogviszony kezdete: 2011/08/02
A változás időpontja:2019/10/16
Bejegyzés kelte:2019/10/16
Latom, itt leszel velem, felolem... Amugy, nem csinalom, csinalja mas, akit komolyabban erdekel. Inkabb bemegyek majd reszvenyeket szamolni. Az olyan jo. Gyere te is, talalkozzunk. Nem osztom, nincs mit. Ha lennne osztanam. Neked lenne mit?
Célszerű lenne tudni mi változott, a mostani kivonat ezt nem mutatja. Van esetleg valakinek eggyel korábbi, azaz 2019.10.06. és 2019.10.16. közötti kivonat?
Nem tudom mi valtozott. Nem melyedtem el az ugyben... Csak a valtozas datumat figyeltem. Kellene az elozo papir, h lassuk a kulonbseget. Az biztos, mostanaban igazgatjak a papirokat.
Ne haragudjatok, de mi változott? . Amennyiben az, hogy két új igazgatótanácsi tag "keletkezett", akkor az merült fel bennem, hogy azok megválasztása/jóváhagyása nem a közgyűlés feladata e? Márpedig a közgyűlésen ilyen határozati javaslat nem volt, így ilyen tartalmú döntés sem születhetett. . Avagy a két személy általi képviselet módja változott "együttes"-re?
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15