Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 10. 22. 08:58
Előzmény: #20398  Extrahozam
#20400
Koszi. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 22. 08:53
Előzmény: #20397  Nordbi
#20399
Hulyitesz...
Talan raszamom magam, de egyaltelan nem biztos, ha megis, kigyujtok par adatot. Azt kovetoen talalkozhatunk, sorozhetunk, ha van kedved. Atgondoltam, amennyiben bemegyek, azt inkabb egyedul tennem. 
Extrahozam 2019. 10. 22. 08:42
Előzmény: #20388  kupec
#20398

Csak a neve került pontosításra: 
/19. Tarány Gábor
Jogviszony kezdete: 2011/08/02 A változás (törlés) időpontja:2019/10/16 Törlés kelte:2019/10/16 13/24.
 Tarány Gábor István
Jogviszony kezdete: 2011/08/02 A változás időpontja:2019/10/16 Bejegyzés kelte:2019/10/16
Nordbi
Nordbi 2019. 10. 22. 08:37
Előzmény: #20395  Törölt felhasználó
#20397
oké kicsi  Miről ismerlek fel ?
Törölt felhasználó 2019. 10. 21. 09:57
Előzmény: #20393  Nordbi
#20396
No, es te mit keresel itt? Penzt egyelore nemigen. Jobb, ha visszaveszed. Nekem persze mindegy...
Törölt felhasználó 2019. 10. 21. 09:50
Előzmény: #20393  Nordbi
#20395
Latom, itt leszel velem, felolem...
Amugy, nem csinalom, csinalja mas, akit komolyabban erdekel. Inkabb bemegyek majd reszvenyeket szamolni. Az olyan jo. Gyere te is, talalkozzunk. Nem osztom, nincs mit. Ha lennne osztanam. Neked lenne mit?
Törölt felhasználó 2019. 10. 21. 08:50
#20394
Stagnálás folytatodik.
Nordbi
Nordbi 2019. 10. 21. 06:59
Előzmény: #20392  Törölt felhasználó
#20393
csináld báttya ne az észt osszad
Törölt felhasználó 2019. 10. 20. 18:53
Előzmény: #20391  kupec
#20392
Pont ezt akartam kerdezni a publikumtol...
Le kellene menteni ezeket e jegyzekeket. 
A Beltavot is. 
Nincs mas infonk, csak ez...
kupec 2019. 10. 20. 18:49
Előzmény: #20389  Törölt felhasználó
#20391
Célszerű lenne tudni mi változott, a mostani kivonat ezt nem mutatja. Van esetleg valakinek eggyel korábbi, azaz 2019.10.06. és 2019.10.16. közötti kivonat?
Törölt felhasználó 2019. 10. 20. 18:29
Előzmény: #20388  kupec
#20390
Tarany valtozasa a kozgyules utani. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 20. 18:27
Előzmény: #20388  kupec
#20389
Nem tudom mi valtozott. Nem melyedtem el az ugyben... 
Csak a valtozas datumat figyeltem. Kellene az elozo papir, h lassuk a kulonbseget. Az biztos, mostanaban igazgatjak a papirokat. 
kupec 2019. 10. 20. 18:10
Előzmény: #20385  Törölt felhasználó
#20388

Ne haragudjatok, de mi változott?
.
Amennyiben az, hogy két új igazgatótanácsi tag "keletkezett", akkor az merült fel bennem, hogy azok megválasztása/jóváhagyása nem a közgyűlés feladata e? Márpedig a közgyűlésen ilyen határozati javaslat nem volt, így ilyen tartalmú döntés sem születhetett. 
.
Avagy a két személy általi képviselet módja változott "együttes"-re? 
Törölt felhasználó 2019. 10. 20. 16:01
Előzmény: #20386  X9Z5
#20387
Persze, o is nagyon jo lenne nekunk. 
Legyen valami, mielobb!
X9Z5 2019. 10. 20. 15:52
#20386
Mindegy ki jön, Ádámossinak mindenki örülne és partnerének Emőri Gábornak is. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 20. 15:18
Előzmény: #20382  AIDA64
#20385
Valtozas Miszlainal es Taranynal. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 20. 15:17
Előzmény: #20380  AIDA64
#20384
Tarany jo lenne, jojjon minel elobb!
AIDA64
AIDA64 2019. 10. 20. 10:54
Előzmény: #20381  Extrahozam
#20383
ujraszavazás lesz.
Extrahozam 2019. 10. 20. 10:40
Előzmény: #20379  AIDA64
#20381
EU vétó lesz, hard brexit jöhet.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek