szerény véleményem szerint a tudomány akkor kezd igen érdekesen átalakulni amikor vmi politikai, ideológia történethez használják körítésként vagy inkább "fügefalevélként":)
Hát jah... az úgynevezett emberi "tudomány" már eleve is mindig csupán annak a magyarázgatásából él(t), ami már ott van ill. ott volt készen az orra előtt. Rosszabb esetben "kreált" az emberiségnek olyan problémákat, amikre csilliárdbillió dollárnyi pénzt lehetett elkölteni úgynevezett "kármentés" jogcímen. Az egész legújabb covid-blődli is pld. ennek az "előbb-jól-elbaccuk-de-jó-sok-pénzért-utána-még-jobban-elbacjavítjuk" doktrínának a jegyében áll.
"Mégsincs a farkasoknál alfa-hím" https://index.hu/tudomany/til/2021/06/18/etologia-farkas-alfahim-nem-letezik-hierarchia-felreertes-pszichologia-tarsadalom/ Na szóval, eddig a nagyon tudományos álláspont eddig az volt, hogy az erősebb a domináns és kész. És a lényeg: "A történet végeredményben a tudomány által kimutatott
hierarchiánál jóval kevésbé komplikált: a kölykök engedelmeskednek a
szülőknek. A szülők elosztják a táplálékot, és gondoskodnak róla, hogy a
kisebb kölyköknek is elég jusson.
A lényeg nem maga a terminológia, hanem az,
hogy tévesen azt sugallja, hogy itt szigorúan vett erőn alapuló
dominanciahierarchia van
– szögezi le Mech." És ez itt van a Földön, a szemünk előtt, több évszázada megfigyelve karnyújtásnyira. És tévedés van és ebben a szemléletben él az ember, és ezzel megy a másik ellen a mindennapi életében. De semmi baj nincs természetesen ezzel, ha elképzeljük, hogy ami a szemünk előtt van a mindennapokban karnyújtásnyira több évszázada és tanulmányozhatjuk és teljesen más dogmát kapunk, ami konkrétan tananyag szinten van az iskolákban, akkor az ember nem tud párhuzamot vonni és arányosságot és józanságot tanusítani olyankor, amikor millió évekkel ezelőtti dolgokról meg millió fényévre lévő dolgokról állításokat tart tökéletesen igaznak és egyértelműnek. Csak ezt szeretettem volna a tudomány által gondolatébresztőnek ide betenni a csillió kilométereken lévő tutit megmondó "tudósok" előtti hasraesés közben....
"A kiszivárgott anyag szerint még mindig van 120 olyan észlelés, amire nem sikerült magyarázatot találni, így egyelőre az sem zárható ki, hogy ezek a tárgyak idegen eredetűek lehetnek.Jóval valószínűbb azonban, hogy idegen ország, például az oroszok vagy a kínaiak technológiájáról lehet szó. Ez viszont azt is jelentheti, hogy ezekben az országokban valami olyasmit sikerült kifejleszteni, amivel az amerikaiak nem rendelkeznek."
ilyen nyilvánvaló hülyeséggel miért kell a kínaikat, az oroszokat fényezni?
Törölt felhasználó2021. 05. 31. 13:51
#6895
Bacsa György: a szén-dioxid-kibocsátás teljes megszüntetése egyelőre nem reális, de nagyon fontos ambíció egy állat .ha teljesen megszünik az élet akkor.ezek bekattantak a virustol? mindenki?
"...A dán titkosszolgálatok segítették az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatalt (NSA) abban, hogy európai tisztségviselők után kémkedjenek, mint Angela Merkel német kancellár – írja a Politico. Az NSA Obama elnök utasítására járt el. ..."
na jah... ha az ember fiának/lányának ilyen pompás (baráti) szövetségesei vannak, már semmi szüksége ellenségekre...
Persze ezeknek a küszöbönálló eseményeknek a bekövetkezte kb. 2000 ill. 2550 év óta nincs már hétpecsét alá rejtve... amikor majd újra előkerül a 70-es évek retro-szlogenje, úgymint "béke és biztonság"... csak most már globális "Főhatóság" felügyelete alatt... melyből természetesen a sokféle worldwide hatalmi klérus is kérni fogja a maga részét (ökumenizmus)... nos, onnantól már nem kell majd túl sok tartós tejet bespájzolni... (mármint eszkatológiai időhorizonton értve)..:)
Egyre inkább elhatalmasodó zűrzavar várható az egész vonalon... persze nem "csak" Európában, hanem mindenhol. Az európai zűrzavar azért lesz feltűnőbb, mert nem lehet majd központilag a szőnyeg alá lapátol(tat)ni a kakit, ahogy pld. az élcsapat júeszéj azt jóval könnyebben megteheti a több tucatnyi szövetségi (belügyi) ún. kontraktor-szervezet révén, akiket többnyire ad-hoc belbiztonsági célfeladat(ok) hatékony elintézésére diszponálnak a központi diszpécserek...
1-2 napja volt itt a pf-en egy eléggé nívós cikk, amely szorosan kapcsolódik a Dániel könyvében szereplő óbabiloni királyi szoborlátomás agyag-lábujjaihoz:
Kik azok?ezek a vallások képviselői, ne a halottakkal foglalkozzo hanem élőkkek, nincs idő már rájuk.majd eltemetik őket a vezetőik élen a sátán főldi helytartójával a pápával.
amugy vigyázni kell mit ír az ember, mert a valláskárosultak itt hallelujáztak hogy nincs moderáció, aztán amikor férfiasabb lett a hangnem, akkor pityeregve szaladtak a moderátorhoz vamzerkodni! :) ... "gerincesek" ! :)
már korábban is kifejettem a téma kapcsán a véleményemet, amely pontokban összefoglalva az alábbi lenne - a kereszténység megjelenése előtt, főszabályként, teokratikus istenkirályságok voltak (pl. a Reisinger által futólag megemlített Kínában is a "menny fia" volt a császár, afféle kvázi isten) - a zsidó vallás abban különbözött a többitől, hogy eltávolította a világképéből a "menny fiához" hasonló földi isteneket + a többistenhitet az egyistenhitben "szintetizálta" - a keresztény vallás, térítő vallásként, ezt általános érvényű egyetemes szintre emelve "nemzetközi" szinten hirdette - a keresztény vallásban központi szerepet játszó szervezett "jótékonykodás" kulcsszerepet játszott az üzenet sikerében - a keresztény vallás sok tekintetben forradalmi jellegű volt ezt azonban hatékonyan árnyalta, tompította az individualista világképe (egyéni üdvözülés, a kollektivista, erőszakkal létrehozott "földi mennyország" világkép elutasítása) - a keresztény vallás egyszerre volt rendkívül vonzó az egyén és az állam számára, az előbbi méltóságot és hitet kapott általa az utóbbi pontosan az egyetemes üzenet miatt afféle integratív hatalmi platformot látott benne - a római császárok által létrehozott cezaropapista modell azonban még így is előrelépés volt a korábbi despotikus istenkirályságokhoz képest - a cezaropapista modell Nyugat-Európában a VIII. századtól kezdve - a pápaság függetlenedésével párhuzamosan - fellazult, a világi és az egyházi hatalom különválása teljesen újszerű fejleményként kulcsszerepet játszott Nyugat-Európa felemelkedésében - a protestantizmus, a nemzeti egyházaival, visszalépés volt a cezaropapista modell felé - a szekuláris, demokratikus államok pedig a "földi mennyország eretnekségének" a forgatókönyvére épültek tömören kb. ennyi az én "hitvallásom" a téma kapcsán:) ami a mízes csapatot illeti: ebben a tekintetben különválasztanám az osztrák közgazdasági iskolát és a libertariánus ideológiát az előbbi nagyon jó tudományos platform az emberi társadalom leírásához az utóbbi pedig afféle elitista globalista társaság, gyakran szoktam őket a globalizmus legutolsó hadoszlopaként jellemezni:)
oké... akkor árnyalom RJ szavait: (javított változat by dgyuszi)..."tegye lehetővé, hogy legyen munka az emberek számára"... így már mízesebben hangzana az idézett hely?
Mindenki (azaz bárki), aki tematikus előadást tart historikus kitekintésben, szükségszerűen szelektíven kell h. válogasson a történelmi események között.
Ha te viszont non-tematikus történelmi eseményfolyamra vágynál inkább, akkor remek deskriptív történeti kronológiákat lehet találni a kb. 200 oldal - 3000 nyomtatott oldal közötti terjedelem között.
"... és utána a jobbára az Alpokon túl regnáló - a pápának gyakorlatilag külön államot biztosító - új patrónusok távollétének hála felettébb függetlenné váltak..."
még az is lehet, hogy ezzel a mellékmondattal végérvényesen megfejtetted a bibliai "kis szarv" ősi rejtélyét...(?)...;)
Mivel a linkelt helyen RJ egy "rossz változatú" teokráciáról beszél, így felesleges lett volna a római császárok teokráciájának idekeverése, mivel az is a rossz változat (mint fő kategória) egyik alváltozata (volna) csupán.
Erről (is) sokszáz oldalas monográfiák tömegei íródtak az utóbbi - mongyuk - száz évben. Igazad van, ideje volna ezeknek a monográfiáknak - vagy legalábbis a legfontosabb kb. 2 tucatnak közülük - a komprehenzív recenzióját is végre elkészíteni, hogy tisztábban láthassunk.
Amikor az egyház és állam kapcsolatán "nincs áldás"... nos, erről szólt volna a nyúlfarknyi hosszúságú beszélgetés. A konkrét részletek még hetekig taglalhatók volnának...
Szívesen meghallgatnálak téged is erről (vagy valami másik "mízesebb") témáról egy 55 perces youtube előadás keretében... ha felkerül a cuccod a netre, okvetlenül tájékoztass róla kérlek, hogy kommentelhessem...
Ami Reisinger úrnak ezt, illetve más előadásait illeti, több ott elhangzó megállapításával magam sem értek egyet, de annyit el kell ismernem, hogy mindegyik előadásából lehet tőle tanulni... és ennyi nekem bőven elegendő.
A felekezetével kapcsolatban - amennyire nekem átjött - alighanem igazad lehet, bár ő ezt eddig egyetlen előadásában sem említette. Emlékszem, amikor valaki a hallgatóságból az egyik tube-on látható előadása után konkrétan rákérdezett nála, hogy akkor melyik felekezethez is tartozik, de azzal hárította el a választ, hogy a kérdezőnek abból semmi haszna sem származna (a saját hite számára), ha ezt megtudná, mivel ő, azaz RJ nem felekezeti előadásokat tart, hanem bibliai alapon tárgyal különféle tematikumokat. De ha már konkrétan felvetetted, neked van valami (konkrét) kivetnivalód RJ feltételezett felekezetével kapcsolatban?... Mert nekem nincs. Főként azért nincs, mert nem akar rávenni sehol sem, hogy bármilyen tekintetben közeledjek az ő (feltételezett) felekezetéhez. Ezt én a részéről korrekt hozzáállásnak tartom.
Mindenki szabadon dönthet, hogy a mízes, vagy a katolikus, vagy az ateista, vagy az adventista, vagy a (kripto)marxista, vagy bármelyik más egyéb gondolati mankórendszer segítségével óhajt tájékozódni az életben.
attól tartok itt fut végképp vakvágányra ez a gondolatmenet, Reisinger János - nekem úgy tűnik - , hogy az érvelése alátámasztása érdekében igen szelektíven válogat a történelmi események között
a pápaság a "bizánci császártól kapta 638-ban a hatalmát" teória meglehetősen érdekes annak a tükrében, hogy 731-ben szakítottak az állítólagos patrónussal:) https://en.wikipedia.org/wiki/Byzantine_Papacy#Final_break és utána a jobbára az Alpokon túl regnáló - a pápának gyakorlatilag külön államot biztosító - új patrónusok távollétének hála felettébb függetlenné váltak... https://en.wikipedia.org/wiki/Donation_of_Pepin
az meg már non plus ultra, hogy a pápaságban véli felfedezni az állam és az egyház összefonódásának a megtestesülését:) pontosan a pápa ment szembe a középkor folyamán a világi hatalommal! ez néha egész jól összejött, néha nem annyira a XVI. század elején pl. a spanyol inkvizíciót működtető uralkodó végül még Rómát is kirabolta... Sacco di Roma – Wikipédia
bő hat hónapig tevékenykedett egy olyan városban ahová eredetileg be sem engedték és ott is csak kasztíliai támogatással tudott dolgozni a helyi aragon elittel szemben menetközben két gyilkossági kísérlet volt ellene, a harmadik végül össze is jött, az inkvizítor kollégája addigra már halott volt - valószínűleg megmérgezték... szaftos történetnek tűnik, de Zichy szerintem egy kissé félrement a képével:)
a "spanyolok ezrei, tízezrei kinyírása" felkeltette az érdeklődésemet https://youtu.be/CotQkAQ5QrA?t=795 az úriember kapcsán azonban csak annyit találtam, hogy Teruelben a kollégájával "számos" auto da fe-t hoztak össze, ezen a helyi elit (gazdag konvertita zsidó kereskedők, illetve a kasztíliai befolyás erősödésétől tartó aragón nemesek) annyira felháborodott, hogy az egyik inkvizitort megmérgezték a másikat -a később szentté avatott Pedro Arbués-t a harmadik nekifutásra végül megölték (nyakon szúrták a templomban az oltár előtt imádkozás közben, mivel tudták róla, hogy páncélinget visel) https://es.wikipedia.org/wiki/Pedro_Arbu%C3%A9s#Biograf%C3%ADa hááátt... a szentté avatása tényleg vitatható, de az állami fennhatóság alatt működő spanyol inkvizíciónak a mai mainstream történettudomány álláspontja szerint többszáz év alatt sem volt annyi áldozata mint amennyit ennek a jeles férfiúnak egyesek betudnak...
az inkvizíciós intermezzo is nagyon elnagyolt... https://youtu.be/CotQkAQ5QrA?t=765 amennyire utánanéztem ennek jóval több ember esett a boszorkányperek áldozatául a protestáns államokban mint a katolikus inkvizícióknak + a legvéresebb inkvizíciók - pl. a spanyol - állami projektként működtek a kifejezett pápai akarattal szemben arról azonban szó sem esik, hogy a trón és az egyház kapcsolatába pontosan a meglepően nagy függetlenségre szert tevő pápaság avatkozott be a legsikeresebb módon, elég itt olyan apróságokra gondolni, mint pl. az invesztitúra harc...
most a vatikáni kapcsolatfelvételnél vagyok https://youtu.be/CotQkAQ5QrA?t=353 a politikai kapcsolatfelvétel 1984-ig tartó elmaradása szerintem inkább az "USA = protestáns állam" teóriával van összefüggésben
az 1940-es évekig az "egyházügyek" lényegében tagállami szintem maradtak https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_religion_in_the_United_States#Constitution a polgárháború (1861) előtti időszakban a szövetségi kormány jóformán semmilyen szerepet sem játszott az átlagamerikai életében nem véletlenül hívták az USÁ-t Egyesült Államoknak addig még az is teljesen nyitott kérdés volt, hogy egységes államról vagy laza konföderációról van szó kb. 4 év vérfürdő kellett a vita "eldöntéséhez"... ezt csak azért írom mert már találkoztam azzal a gondolattal, hog az USA lenne az első szekuláris állam, amit igen sokan meggyőzően vitatnak
az első néhány percet végignézve a felvezetés kissé elnagyolt mivel egy szó sem esik arról, hogy az észak amerikai gyarmatok létrehozásában kulcsszerepet játszottak a vallási értelemben vett radikálisok akik adott esetben elég közel kerültek még a teokratikus állam kiépítéséhez is (pl. a puritánok nem nagyon tűrték meg az alternatív gondolatokat...) + az USÁ-ban a mindennapi életben nagyon sokáig a tagállami szint számított, a szövetségi állam kompetenciái rendkívül korlátozottak voltak
Ezek mind mind a "trón és oltár" istenellenes szövetségéből fakadtak... Isten sohasem parancsolt (vagy sugallt) olyasmit, hogy a "trón és az oltár" szövetséget kössön... lásd:
a gyakorlat a "politikus asszonyok" esetében is élt:) „Feleségül ment Niképhorosz Brüennioszhoz, akivel 1118-ban,
apja halála után megpróbálta megszerezni a császári hatalmat öccsével,
II. Jóannésszel szemben. Ennek sikertelensége és férje halála után kolostorba
zárták. Itt írta meg történelmi munkáját, mellyel folytatta a férje által
elkezdett, és az 1070–1079 közötti évek eseményeit elbeszélő alkotást.” https://hu.wikipedia.org/wiki/Anna_Komn%C3%A9n%C3%A9
a kolostorok/monostorok gyakran afféle kvázi-börtönként funkcionáltak pl. Bizáncban bevett gyakorlat volt, hogy a vesztes politikusok szerzetesként végezték ideális esetben megúszták ennyivel, rosszabb esetben olyan ínyencségek jöttek mint megvakítás, kiherélés, orrlevágás, megsüketítés, nyelvkivágás, néha kombinálták is ezeket a lényeg az volt, hogy az illető többé ne legyen még potenciálisan sem politikai ellenfél
Legalább 20-30 komment foglalkozott itt korábban már azzal, hogy a vallás és a hit egymással teljesen ellentétes "eredmény"-ekhez vezethet. Már régen tudomásul vettük, hogy te pld. rühelled a vallásokat. Számomra is van jó néhány, mely felettébb visszatetsző...
"...Nem számoltatok a tudomány fejlődésével. ..."
Ezt akár dr. Mengelének is címezhetted volna... (mármint te, mint jeles 3. birodalom szakértő).
A cikk közlései egyébként csak a jéghegy csúcsának legtetejére mutatnak... ha a középkori apácakolostorok hátsó kertjeiben is ásogathatnának az úgynevezett "tudomány" mai felkent papjai, alighanem sok-sok érdekes dologra bukkannának... világszerte.
kapsz magyar fordítást is:) Az állam lelkészeket bérelt fel az iskolák vezetésére (részben azért, mert olcsó volt őket alkalmazni), és ennek eredményeként sok volt diák inkább a missziós kereszténységgel, mint a kényszerítő kormányzattal azonosítja szörnyű tapasztalatait. Az biztos, hogy a bentlakásos iskolák sok állítólagosan keresztény tanárának súlyos bűnökért kell felelnie. De az állam nevezte ki az igazgatókat; ő építette az iskolákat; ő fizette a rendszert. A legfontosabb, hogy az állam terelte be a gyerekeket az iskola ajtaján. Az állami iskolák minden 16 év alatti indián számára kötelezőek voltak. Az állami ügynökök eleinte csak szórványosan érvényesítették ezt a szabályt, de a kormánynak más módszerei is voltak a meggyőzésre. Az 1800-as évek végére Kanada legtöbb őslakosát masszív állami szabályozás alá vetették. Az állam rezervátumokba zárta őket, és megtiltotta nekik, hogy a kormány "indián ügynökének" írásos engedélye nélkül bármilyen terményt eladjanak nem indiánoknak. Az őslakosok nem birtokolhattak (és a legtöbb esetben még ma sem) magántulajdonban semmilyen ingatlant a rezervátumokban. Translated with http://www.DeepL.com/Translator (free version)
egy kissé bővebben... „Thestate hired clergymen to run the schools
(partly because they were cheap to hire), and as a result many former students
identify their awful experiences with missionary Christianity rather than with
coercive government. Certainly, many supposedly Christian teachers in the
residential schools have foul crimes to answer for.
But the state appointed the principals; it built
the schools; it paid for the system. Most importantly, the state
corralled the children through the school doors.
The government schools were compulsory for all Indians
under age 16. State agents enforced this rule only sporadically at
first, but the government had other methods of persuasion.
Most aboriginal people in Canada were by the late
1800s subject to massive state regulation. The state confined them to
reserves and forbade them to sell any produce to non-Indians without written
permission from a government "Indian agent." Aboriginal people also
could not (and in most cases still cannot) privately own any real estate on the
reserves.” One Race to School Them All | Mises Institute
„The Canadian government began the schooling of
aboriginal children in earnest by setting up the residential-school program
in 1883. The goal was to take kids away from their disobedient, barbarian
parents and make them into submissive, civilized British subjects.” One Race to School Them All | Mises Institute
Ha igazad lenne és az Istenbe vetett hittel szemben az emberi tudomány működne akkor az emberiség nem maga alatt vágná a fát. Az emberiségen belül meglehet figyelni a változást de a változás nem egyenlő a fejlődéssel is minden esetben.Az emberiség esetében pedig elég egyértelmű,hogy van változás,már nem szúró és vágó eszközökkel oldják meg vitás kérdéseiket hanem modern kori robot fegyverekkel,aki ebből azt vonja le,hogy az emberiség fejlődött az emberi tudománynak köszönhetően az mérhetetlen lelki vakságban szenved.Az emberiség éppen a szakadék felé rohan az emberi tudományba vetett ateista hitvilága miatt.
Nem... te azt állítottad, hogy: "a marsi küldetés létezik és az nem műtermi." Ez lehet a te privát véleményed, de ennek a véleményednek az igazságtartalma enyhén szólva is megkérdőjelezhető. Akár azt is mondhatnám a véleményedről, hogy te kritikátlanul elhiszed azt, amit valakik mutogatnak neked a tévében... :)
Felőlem lehet valaki istenhívő csak azt szerettem volna kifejezni, hogy a hittel ellentétben a tudomány működik és fog is, amúgy azt gondolsz amit akarsz.
Az "isteni dogmák" (ahogy te nevezed) sehol sem tiltják az űrutazást. Tehát ezt sem tudtad jól. Viszont attól, hogy nem tiltják az űrutazást, még egyáltalán nem biztos, hogy pld. a kittike és az indzsike a Marson vannak. Van aki úgy gondolja h. ott vannak, van aki úgy h. nem... esetleg van ezzel neked valamiféle problémád?
Nem kéne lebecsülni, mert lehet mégis létezik és működni fog. Amúgy meg ha az isteni dogmák nem engedik meg az űrutazást az még létezik, jelenleg a marsi küldetés is és az nem műtermi.
elvileg kéne h legyen különbség, hisz az istenségek vlmiféle ismeretlen energiákkal vannak felruházva (a "tudomány által ismeretlen energiákkal") mégha a saját képmására teremtette, akkor is kell h legyen vlmi ami megkülönbözteti az eccerü' halandótól ez a különbözés vlszínű tettenérhető a dns-k-ben! :) ha nem , akkor bakfitty! :) akkor akárki lehet isten, akár én is! :)
Ne bosszankodj Tago a full-béna holdos blődliken... :)...a kvantumokkal összefonódva rövidesen a Holdra se' lesz muszáj menned... közvetlen (féreg)járattal átcsúszhatsz majd hétvégi bevásárláshoz a szomszéd(os) Univerzum(ok)ba!... :))
"(sztem az se' ártana neked, ha közben a többi hsz-emet is jó alaposan elolvasnád)... :)" Nyugodj meg elolvasom őket. Azért nem válaszolok sokszor, mert ilyen semmit érő megnyilvánulásokra nem fecsérlem az időm és az energiám.
"egyházak" ügyben egyetértek... arcpirító, hogy vannak köztük olyanok, akik közpénzekkel való kitömésért kuncsorognak.
Ami a publikációs világmaffiát illeti, róluk már többször is írtam korábban ebben a topikban... keresgélj bátran visszafelé... (sztem az se' ártana neked, ha közben a többi hsz-emet is jó alaposan elolvasnád)... :)
Az már lejárt lemez...:)... a pf több topikjába (sporadikus jelleggel) is publikáló Tagore szaki legújabban pld. a "kvantum-összefonódás"-ban hisz... :)))
Arcpirító, hogy a közpénzekkel vastagon kitömött úgynevezett "egyházak és gyülekezetek" a vallás nevében minden héten kitalálnak valami új, debil mesét, amire újabb pénzeket és vagyontárgyakat /lásd: iskolák, TV csatornák, rádiófrekvenciák, földek stb.../ tudnak kiutaltatni maguknak. Apropó, ha esetleg bővebben kifejtenéd a "publikációs világmaffiát". hogy az mi a szösz, tán még meg is köszönném.
Arcpirító, hogy a közpénzekkel vastagon kitömött úgynevezett "tudomány" minden héten kitalál valami új, debil mesét, amire újabb "kutatási" pénzeket tud kiutaltatni magának... és ennek farvizén a vele szorosan összenőtt publikációs világmaffiának... :))
"akkor is bizton azonosítanák az isteni dns és az eccerű' homosapiens dns közti különbséget! :) ". Nem lehet különbség, mivel mint tudjuk isten az embert a saját képmására teremtette.
"Csillagászok elkészítették az eddigi legnagyobb sötétanyag-térképet, ami megingathatja Einstein relativitáselméletét – írja a Guardian. A Sötét Anyag Megfigyelő (Dark Energy Survey – DES) csapat mesterséges intelligencia segítségével 100 millió galaxis képét vizsgálta meg, így tudták feltérképezni a déli félteke égboltjának negyedét.A sötét anyagról nem tudunk kifejezetten sokat, de az szinte biztos, hogy létezik és nagy hatása van a világűrben. Jelenlegi tudásunk szerint az univerzum 27 százalékát teszi ki, és olyan nagy gravitációs vonzása van, hogy kozmikus hálóként összetartja a galaxisokat. A csillagászok úgy tudják mérni, hogy hol mennyi van, hogy elemzik a más galaxisokból a Földre érkező fényt, mert ha az el van torzulva, akkor valószínűleg út közben találkozik valamilyen anyaggal.A rózsaszínes-lilás-feketés massza a sötét anyagot jelöli – Kép: Niall Jeffrey / Dark Energy Survey Collaboration A képen látható színes rész jelöli a sötét anyagot. A világos, sárgás részeken magasabb a koncentrációja, míg a sötét, feketés területeken alacsony az anyagsűrűség. A kutatók szerint ezekben a régiókban a gravitáció egészen máshogy működhet, mint amit megszoktunk. A standard kozmológiai modell szerint először volt egy ősrobbanás, az univerzum elkezdett tágulni és a relativitáselméletnek megfelelően kialakult a világegyetemben található anyag. A DES mérései nagyjából ezt erősítik meg, de nem teljesen azt írja le, amit a modell alapján várnánk. Az anyag nem olyan csomós, mint ahogy eddig sejtettük, hanem lehet, hogy simább.„Ez talán egy viszonylag kis dolognak tűnhet, de ha ezek a nyomok igazak, akkor az azt jelenti, hogy valami nincs rendben Einstein elméletével, a fizika egyik legnagyobb tartóoszlopával”– mondta Dr. Niall Jeffrey, a University College London kutatója, a projekt egyik vezetője.A tanulmány egyik társszerzője, Ofer Lahav egyelőre nem menne el addig, hogy kimondja, hogy Einstein tévedett. Szerinte több oka is lehet az eltérésnek: lehet, hogy a mérések, amit az univerzum feltérképezéséhez használtak, nem pontosak, de az is előfordulhat, hogy a modell nem helyes.Lahav szerint nem érdemes nagyszabású elméletekbe bocsátkozni, először inkább utána kell járni, mi okozhatja az eltérést – de persze nyitottnak kell lenni, mert lehet, hogy valami olyat találtak, ami hatalmas változást hozhat a fizika tanulmányozásában."
Bárki megmondhatja rólam hogy nem vagyok pitcairnfan. De amivel kapcsolatban neki itt fenntartása van, az egy olyan dolog amivel én is egyetértek. Ez az, hogy ja, lehet hogy melegebb lett, mert a föld mint minden a világon ilyen hullámokban csinálja a dolgait, vannak klímaváltozások. Kb semmi közünk ehhez, nélkülünk történik. Szeretjük túlértékelni magunkat, de minden ember elférne egy fél magyar megye területén, nem számítunk. Kamionnal, tankhajóval, minden szarral együtt se oszt vagy szoroz mit csinálunk. A kontinensek vándorolnak, és még a pólusok is elmozdulnak időnként. A hőmérséklet meg hullámzik. Most annyi történt, hogy megnőtt az adatelemző kapacitásunk és a mérések száma minden téren, és bárki alá tudja támasztani kiragadott adatsorokkal a rögeszméjét. Nagyon jövedelmező iparág lett a zöldneklevés, amíg egy átlagos vállalatnak a piacon kell boldogulnia értéket teremtve, a zöldszervezeteket megfinanszírozzák mindenféle állami pénzekkel. Amolyan alibi meló, minden haszontalan bölcsésznek tuti kényelmes megélhetés ha ehhez csatlakozik és nem a versenypiacon vall kudarcot a gyenge képességeivel.
ez nem tudomány hanem propaganda:) persze én sem akarnék egy kolosszális megszorító programot a nevén nevezni... jobban hangzik a bolygó "megmentése":))))
hehehe... látom lelomboztalak a "lepedő" témában! néha a kevés is sok! :) ... bőven elég hogy nem olyan képet alkot egy lepedőbe csavart arc mint ami a linkjeiden látható! a második sokatmondó tény hogy nem engedik tovább vizsgálni a lepedő anyagát! ez kb olyan amikor a imádkozásos kísérlet kudarcba fulladt! :) ... gondoltál már rá h micsoda fantasztikus dns állományt lehetne begyűjteni egy ilyen fetisizált lepedőről? :) akár az is kiderülhetne a további vizsgálatoknál h egy soha nem látott dns szerkezettel találkoznak a "tudósok" márha csak egy személy feküdt a lepedőbe, de mi van ha tizen vagy még többen? (ami az akkori időkben nem lehetett ritka jelenség) akkor is bizton azonosítanák az isteni dns és az eccerű' homosapiens dns közti különbséget! :) .... linkeld a topikot ahol értkeztél a témáról, isti bizi elolvasom!
"Még akár idén megdőlhet a globális átlaghőmérséklet rekordjaTUDOMÁNY2021. május 27. – 05:41Joób SándorMásolásVágólapra másolvaMég idén vagy a következő négy év egyikében megdőlhet a globális átlaghőmérséklet rekordja, ennek valószínűsége 90 százalék – figyelmeztetett a Meteorológiai Világszervezet (WMO) a brit meteorológiai szolgálat (Met Office) elemzésére hivatkozva.
Az eddigi rekordot 2016-ban mérték, akkoriban a felszíni globális átlaghőmérséklet 1,2 Celsius-fokkal volt az 1850-1900 közötti időszak átlaga felett.
A 2019-es és 2020-as évek közel azonos értéket mutattak.
A 2011 és 2020 között eltelt 10 év a legmelegebb valaha mért évtized volt.
A szakértők szerint lehetséges, hogy a 2021 és 2025 közötti évek egyikében a hőmérsékleti értékek 1,5 Celsius-fokkal az iparosodás előtti szint fölé emelkednek. Ennek valószínűsége jelenleg 40 százalék, de folyamatosan emelkedik, írja az MTI. Ez nem pusztán statisztika. A magasabb hőmérsékletek a jég nagyobb mértékű olvadását, magasabb tengerszintet, több hőhullámot és egyéb szélsőséges időjárási eseményt jelentenek, aminek súlyos következményei lehetnek az élelmiszerbiztonságra, az egészségre, a környezetre és a fenntartható fejlődésre"
Amit az elfogulatlanul közelítő Tudomány (azaz: STURP 1978) kideríthetett erről a talányról, azt kiderítette... lásd a szinte könyvtárnyi erről szóló szakirodalmat. Amit a mai napig nem tudnak kideríteni, az az, hogy milyen módon keletkezett a Képmás a lenvászon szövet anyagán úgy, ahogy azt a STURP csaknem 1 hétig tartó non-stop műszeres vizsgálata 1978-ban dokumentálta.
Ez amúgy Isten más látható és vizsgál(gat)ható "objektumai" esetében is ugyanígy van... sem az Univerzum, sem az Élet létrejöttének igazi módjáról lövése sincs a mai napig sem a Tudománynak, sem az úgynevezett "tudomány"-nak... ;)
"ha valóban Jézus leple akkor ott nagyon komoly energiák szabadulhattak fel amik jelentősen módosíthatták a szövet anyagát."
a jézusi energia felszabadulást honnan vetted?
Törölt felhasználó2021. 05. 26. 14:35
#6806
Ami a torinói lepel valódiságát illeti azzal kapcsolatban nekem is kételyeim vannak,két ok miatt. 1:Jézusnak nem a földi személye hanem a szellemi lénye a mérvadó ezt pedig egy földi ereklye inkább beárnyékolná,hisz az emberek hajlamosak a tárgyakat bálványozni és már ki is alakulhat egy bálvány imádat ami nem,hogy nem viszi az embert közelebb Jézushoz hanem inkább eltávolítja tőle. 2:tudomásom szerint nincsen utalás a Bibliában arra,hogy létezni fog ez az ereklye,pedig ez egy nagyon is erős ereklye,amire kellene utalásnak lennie,ha valódi lenne. . Az,hogy a "tudományos"kormeghatározás mit mond nem érdekel,hisz egy 2000 éves szövetet ért hatást nem tudnak lemodellezni ráadásul ha valóban Jézus leple akkor ott nagyon komoly energiák szabadulhattak fel amik jelentősen módosíthatták a szövet anyagát.
Törölt felhasználó2021. 05. 26. 13:46
#6805
Annyi mindent tudnék és kellene (is) írnom a tegnap képbe került témáról, hogy inkább bele sem kezdek... néhány éve amúgy valamelyik azóta elsüllyedt topikban már részletesen foglalkoztam vele. Aki akarja, keresse elő...
Spongyát rá, ilyen apróságok miatt nem kell bocsánatot kérned...
A téma, aminek a feszegetésére invitálsz, mind a Tudomány mind pedig a Hit számára sok-sok érdekességet rejt magában. Amolyan igaz(i) Isteni jelenség (értsd: manifesztáció), melyekről Pál apostol már a Kr. u. 1. században így írt: "...zsidóknak botrány, görögöknek bolondság."... :)
Később majd jövök még, de most van egy kis intéznivalóm.
"jól láthatóan nagyon keveset tudsz a témáról". Óóóó kedves mindenttudógyuszi. Világosítsd meg elménket és tárd fel előttünk, hogy te mennyivel többet tudsz a témáról, mint offshort.
Már vártalak...:)... jól láthatóan nagyon keveset tudsz a témáról, és azt a keveset is rosszul. Viszont az őszinteséged becsülendő, hisz' sohasem rejtetted véka alá azt, amit nem tudsz...
Tudomány és Csillagászat