A lap információi szerint januártól az átnevezett NGM-hez kerül majd:
a turizmus és a vendéglátás, ezeket eddig a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelte,
az űriparfejlesztés és a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának ügye, ezeket a Szijjártó Péter által vezetett Külgazdasági és Külügyminisztériumtól kapja meg a tárca, valamint
a kereskedelem felügyelete, amely eddig a Nagy István által vezetett Agrárminisztériumhoz tartozott.
"A válaszadó cégek több mint fele maximális elégedettségét fejezte ki a
harmadik országbeli munkavállalók munkájának megítélésével kapcsolatban,
éppen ezért 2024-re előre tekintve is tervezik, hogy a jövőben is
alkalmaznak majd külföldi (uniós, ukrajnai), illetve harmadik országbeli
munkavállalókat."
Zászlótól függetlenül én azt látom, hogy a spekák elkerülik a részvényt. A cég próbált az árba bekavarni az eladásaival, bár ne tette volna. A likviditást nem sikerült fokoznia, de a vevőket meggondolásra késztette. A Pensum akkor fog emelkedni, helyesebben kifejezve kategóriát ugrani, ha az auditált mérlege tükrözi majd az elvárásokat. Addig még van idő a szarakodásra, ill. lehet számítani a volatilis mozgásokra.
A vendégmunkás-tartózkodási engedélyt azok a vendégmunkások kaphatják meg, akik minősített kölcsönbe adón vagy kedvezményes foglalkoztatón keresztül érkeznek Magyarországra.
Pensum Group Nyrt.
https://www.bet.hu/newkibdata/128349110/Nyelvhasznalat_2020_01_27.pdf