Ezermilliárdos uniós támogatási forrásoktól fosztaná meg Magyarországot Orbán Viktor, legalábbis ezt szorgalmazta Strasbourgban néppárti képviselők előtt. Arról megfeledkezett, hogy a támogatásokat nem az általa hazugnak titulált kormány, hanem térségi fejlesztések, vállalkozások, önkormányzatok, civilszervezetek kapják utólagos kifizetés, és igen szigorú ellenőrzés mellett. Az MSZP szerint Orbán egy nap alatt tönkretette a magyar EP-képviselők kétéves munkáját. A Fidesz magyarázatot ígért elnöke kijelentéseire.
1998ban még rá szavaztunk a férjemmel, mert Bokros csomag miatt nem kaptunk GYESt a gyerek után.
Az utóbb időben kifejezetten félek ettől az embertől. Annyi gyűlöletet okád magából mióta nem tudja megszerezni a hatalmat.
a forrás MTI, én konkrétan nem találtam meg benne hogy Magyarországot említené
"Arra szólított fel, hogy a kommunisták örökségét viselő országoktól vonja meg az unió a segítségnyújtást."
de elég egyértelmű hogy mire/kire céloz
Nem szeretem ezeket a dolgokat, mikor egy egyszavas idézetet hosszú magyarázószövegek kötnek össze.
Az idézetben nem szerepel pl. úniós támogatás, sem magyarország, ez mind csak a magyarázó részben olvasható.
Orbán a kormányoknak nyújtott segítségről beszél. Kérdés, mit értett ezen, meg azok ott mit értettek ezen. Egyébként a kormánynak nyújtott segítség, és az országnak nyújtott úniós támogatás nem ugyanaz.
Mindenesetre félek olyan lesz ez is, mint a Kövér köteles kijelentése, ami egész máshogy hangzott el, a szocik tolmácsolásában, mint Kövér szájából, és valszeg Gyurcsány röhögött a legjobban, hogy mennyire meg lehet szivatni a birka szavazókat.
Talán majd olvashatjuk egészben is a dumát, kis szerencsével angolul is.
Tokos, úgy általában sok igazság van abban, amit mondasz, én is kiváncsi vagyok az eredeti szövegre (addig nem is akarok véleményt formálni róla). De azért a Kövér esetében nincs igazad, tény, hogy a baloldal és a baloldali média felfújta az ügyet (hülye lett volna nem felfújni választások előtt, tök jól jött nekik), de azért ez a szöveg eredetiben is nagyon durva volt. Hasonlóan az idei választások Mikola szövegéhez. Orbán mindkét választást itt taktikázta el: túlzottan meg akarta nyerni magának a szélsőjobbos szavazókat is (MIÉP-el koalícióra nem lehet lépni ugye ha bejutna, de szavazókat elszedni igen). Aztán lehet, hogy nyert +50.000 embert, csak elbukott közben 200.000 értelmeset... Mindkét választásnál látható volt a taktika. Vannak Pokornik, Vargák, Kósák, stb az értelmeseknek és Kövérek az ökölrázóknak.
Érdemes elolvasni, hogy nyilatkozik erről Gyurcsány a Debreczeni féle könyvben.
"Mi csináltuk meg a "köteles akciót is". Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket "
Te, mondom, hogy egyetértek, hogy fel lett használva, de ettől még túl erős volt valójában is (a véleményemet írtam le, és hagy érezzek valamit durva megfogalmazásnak). És függetlenül ettől szintén igaz, amit mondtam Kövér szerepéről a Fideszben.
Többnyire azt taglalták felháborogva, hogyan tehet ilyen nyilatkozatot. Nagyon komoly EU-s pénz támogatás megvonását kérte a magyar kormánytol. A ma esti hiradóban a beszédének egy részlete is elhagzott, de nem azt nem hallgattam.
Szerintem Orbán se gondolja ezt komolyan, Ő nagyon is tudja hogy szükségünk van a támogatásokra, csak az hibádzik hogy nem Ő fogja elosztani.
Mint ahogy fogalmaz is : ne támogassátok a kommunistákat.
Ebből látszik hogy amint megszerezné a hatalmat őt már nyugodtan lehetne támogatni kvázi ő is tudja hogy a pénzek megvonása kártékony (mert ugye ő neki is kéne ha ő lenne kormányon) csakhogy az ország érdeke jelen pillanatban úgy tűnik nem olyan fontos.
Mindíg elmélázok azon, hogy miért jut egy-egy megértésre ezer félreértés. Valószínűleg azért, mert a megértéshez figyelni kéne, ráadásul a másikra, a félreértés viszont tág teret ad a saját kreativitásodnak. A dolog hátulütője az, hogy a félreértés kifejtése közben saját magadat is meghülyíted, nem csak a többieket.
BuySell! - a férjem ugyanezen véleményen volt a hiradó után.
"Ő nagyon is tudja hogy szükségünk van a támogatásokra, csak az hibádzik hogy nem Ő fogja elosztani. "
" Az ország érdeke jelen pillanatban úgy tűnik nem olyan fontos."
Gyurcsány azért is hazudott a költségvetésről és az államháztartás hiányáról, hogy jobb színben tüntesse fel az országot az EU felé és a befektetők felé, Orbán pedig rendszeresen megpróbálja befeketíteni az országot az USA-ban, és az EU-ban. Ez persze tipikus populista módszer, ezt sem ő találta ki, mint ahogy semmit se. Minél rosszabb, neki annál jobb.
Ki most a hazaáruló akkor végülis???
Vicces volt, amikor beszélt Orbán, Baroso ott ült mögötte: olvasott, és ásítozott, meg pofákat vágott. Szerintem ki volt kapcsolva a fejhalgatója. :-)
Miért tenné, akkor nem lenne mit ellopnia, mert lassan már a néptől többet nem lophat, a magyar nemzeti vagyonból mindent eladott és felélt.
Jönnek az uniós pénzek, majd lenyúlják azokat.
Közben meg karhatalommal gyilkolják a fiatalokat meg az ellenzékieket, beszüntetve a demokráciát.
GYURCSÁNY LÓGJON!
Mutassatok már egyetlen átlag magyar embert akinek haszna van az uniós pénzekből!!!
GYURCSÁNYÉK LOPJÁK EL MINDET a kamu közbeszerzéseiken, meg cégeiken át.
Ezért adjon az unió?
Hogy ezek a vérszívó mocskok legyenek még gazdagabbak?
Akkor inkább ne!
Mutassatok már egyetlen átlag magyar embert akinek haszna van az uniós pénzekből!!!
GYURCSÁNYÉK LOPJÁK EL MINDET a kamu közbeszerzéseiken, meg cégeiken át.
Ezért adjon az unió?
Hogy ezek a vérszívó mocskok legyenek még gazdagabbak?
Akkor inkább ne!
Ha emlékeim nem csalnak, akkor egyetlen kormányfő osztott magának zsetont kormányzati poziból. Bár arra tényleg figyelt, hogy ne ő kapja a legtöbbet.
Még valami Tokaji-dülő sejlik fel előttem, ha nem tévedek.
Egyébként nem először csalja meg O.V.-t politikai ösztöne. Ez a beszéd nem szólhatott az EPP képvislőinek, mert ők értik ennek az egésznek az abszurditását és kivitelezhetetlenségét.
Ez a magyar híveknek szólt: a Vezénylő Tábornok minden fronton küzd a komenisták ellen. De megint elveszti a center a jobbszélső kedvéért.
"Én már sok mindent láttam, de amit hétfő este a televízió produkált... Itt nem két Magyarország van, hanem mintha két ország lenne, két univerzum. Az egyik oldalon egy hivatalos ünnepség zajlik, ahová egyetlen hétköznapi embert nem engednek be. (...) És átmegy az ember a másik csatornára, és azt látja, hogy nemcsak, hogy oda nem engednek be egy hétköznapi embert, hanem az 500-800 méterrel távolabbi utcákból is kardlappal, gumigolyókkal, vízágyúval és paprika könnygázbombával kergetik el őket. Azokat, akik - mint Magyarország lakosságának többsége - úgy gondolták, hogy október 23-a az ő ünnepük. Ehhez képest nemhogy elkergetik őket, hanem gyakorlatilag csatatérré vált az egész belváros" - mondta el Hegedűs Zsuzsa. "Amit hétfő este élőben, azonnal látott a magyar társadalom, az pontosan az, amiről én évek óta beszélek: teljesen elkülönült a hatalom világa, ahová nem engednek be senkit, és egészen másutt van a hétköznapi emberek világa, akiket abszolút elfogadhatatlan módon kikergetnek a saját városukból" - tette hozzá a szociológus.
"Utána még azt is hallhatják, hogy a miniszterelnök azt mondja: a radikális kisebbség terrorizálja az országot, akit a többség nevében - aki a rendet akarja - ki kell kergetni. Na most akkor van két rossz hírem a miniszterelnök úr számára, bár ez őt nem szokta nagyon érdekelni. Először is az 56-os forradalmat egy pici kisebbség kezdte el, nevezetesen azok a diákok, akik elindultak a Bem térre és utána elmentek a Parlamenthez. (...) Soha semmilyen jog, szabadságjog, emberi jog, önmeghatározási jog, kisebbségi jog nem kezdődött másképp, minthogy egy kisebbség az utcán elkezdett érte harcolni"
Ezüsthajó Kft-re már senki nem emlékszik?
800 millás megbízásokat kapott pl. hogy Viktort filmezze, aztán 400 milláért továbbadta alvállalkozóknak egy az egyben... vagy a korábbi 40 millás tüzijáték a következő évre 1,5 mrd lett :-)
Érdekes hogy okt 22-én a balhé előtt volt olyan fiatal aki már akkor mondta, hogy kimegy balhézni mert fizetnek érte.
Na ki fizette mit gondoltok?
Törölt felhasználó2006. 10. 26. 08:17
#32
Az MSZP uralma idején a rendőrség visszatért az egypártrendszer alatt bevett módszerekhez.
Amíg naponta látjuk és halljuk, hány százmilliókat és milliárdokat síbolnak el a felsőbb körök, arról alig szólnak a hírek, hogy valakit ezért elővenne arendőrség. Ugyanakkor egy hét leforgása alatt 2 nőt vittek fogdára, mert a BKV ellenőrök hamis bérletet találtak náluk. Eddig három hamis bérletes esetről hallhattunk, s kettőnél az derült ki, hogy a jegypénztárban, szabályosan vásárolták azokat. Az egyiket esetben egy nőt mégis bilincsbe verve vitte el a rendőrség. Ma egy 20 éves diáklányt vittek be, s tartottak fogva idokolatlanul a rendőrök.
Törölt felhasználó2006. 10. 26. 08:22
#33
A témacímhez visszatérve,
most nem másolok ide rengeteg a rendőrterrorról, politikai foglyokról, koncepciós perekről szóló írást, tele van velük a net.
Amire rávilágítok az az hogy MA MAGYARORSZÁGON ALAKULÓ DIKTATÚRA VAN!
Egyenlőre még amolyan szoftos, de lassan durvul, most kezdik megnyirbálni hivatalosan az emberi és állampolgári jogokat (nemhivatalosan már megtették az utcákon)...a médiáról nem is beszélve.
Namost ha ezek még pénzt is kapnak a zsebükbe , és abból erősítik hatalmukat akkor nagyon-nagyon rossz világ lesz.
Tulajdonképpen talán a legbékésebb út, ha már az EU nem akar tenni semmit mert nem avatkozhat be, az hogy gazdaságilag menjen tönkre a kormányzat.
Mert gondolom éles fegyveres harcokat senki sem szeretne, bár az a gyanúm hogy még eljöhet az is idővel.
gazdi!
ennyire szélsőséges gondolkodás már lassan a közelkeleti vallási fanatizmussal egyenértékű. Vedd már észre, hogy az ország jelentős része nem igy gondolkodik csak nem hangoztatja ilyen hevesen.
Remélem nem gondolod hogy barrikádos
forradalommal kéne 2006-ban megoldani
a problémáinkat?! Nálam okosabb emberek, elemzök , elmondták a forradalom meghalt 56-ban, egyszeri és megismételhetetlen, vagy amit az utolso irásodban irtál gazdaságilag kell forradalmat csinálni , hallkan kérdezném csak meg ez mit oldana meg a problémáinkbol? Azonkivül hogy evvel a modszerrel kellene szerinted probálkozni
a kormánybuktatással? A hatalom váltáson kivül szerinted mit oldana meg????
Látod pont ez a gond hogy nem veszitek észre azt hogy már lassan mindenkinek elege van feriből.
Gondolj csak szinte az összes pedagógus, egészségügyis, diák..stb tüntetéseire.
Más kérdés, hogy az mszp rendőrsége ügyes taktikázással (mint pl. a rendbontók rászorítása az ellenzéki tüntetésre, és így az ellenzékre kenve a zavargásokat) el kívánja érni azt hogy gyurcsány és bűnbandája valamifajta rendteremtő, nyugalomhozó szerepben tündököljön.
És ezt hangoztatják is a parlamentben.
nyertek is vele néhány százalékot ez tény, mert a hazug médiákból tájékozódó buta emberek beveszik.
Viszont ne felejtsd el hogy a megszorító csomag hatásai csak most jönnek, eddig inkább csak beszéltek róla... ezen a télen majd kiderül hányan mennek tönkre miatta...és akkor már nem lesz ilyen egységes azmszp tábor sem, aminek tulképpen a fele legalább nem elvhű hanem csak félrevezetett, megijesztett ember.
A fidesz és a jobboldal tábora viszont sokkal elvhűbb azok már nem szavaznak át másra.
A legfőbb kérdés persze a politikailag inaktív kb. 40%...azokra meg szerintem hatni fog a nyomorba döntő gyurcsánycsomag.
BuySell, a félreértésről szólókat nem pont neked írtam. A topic hozzászólásai, a fórumok általános mentálhigiéniai színvonala, a magyar élet mint olyan, sőt, a világegyetem tragikus félreértései (istenhit kontra természeti kataszrófák okozta kínhalál), szóval sok minden, ami este, álmosan eszébe jut az embernek. Ez mind ihlette. Annak viszont örülök, hogy Benned felmerült, hogy netán neked szól.
ne zsibbasszatok már ezekkel a kuncei dumákkal.
Induljunk ki egy átlag magyar vállakozóból.
Te fizetnéd az emelt adót?
Nem....akkor mit vársz a csomagtól?
Aki meg nem tud kibújni az majd szépen ellenszavaz, mint ahogy a gáz meg fűtés számlától tönkremenő csórók is.
Én tavaszra datálom a kormánybukást, mert akkor érezhető lesz az egyébként békés, és a barrikád dumával simán félrevezethető embertömegek elégedetlensége is.
Annyira nem fontos, csak már mindenhová betuszkolják a politikát.
Hogy mást ne mondjak, szerény tőzsdésként is ellopják a nehezen összeüzletelt pénzem 20%-át....és mit kapok érte hétfő este?
Könnygázt az astoriánál....
tapsoljak hozzá?
Még a nol is megcáfolja azt, amit a kiinduló mama írt, hiszen nem az úniós pénzeket akarja elzáratni Orbán, hanem "csupán" az a kifejezett meggyőződése, hogy "az Európai Uniónak világossá kell tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak".
Orbán: az unió tagadja meg a segítséget a kormánytól
Népszabadság • Népszabadság Online • 2006. október 24.
Az Európai Uniónak világossá kell tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak - közölte kedd este Strasbourgban, az Európai Parlament néppárti frakciójának tanácskozásán Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke.
A kereszténydemokrata és konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt (EPP) képviselőcsoportja az 1956-os forradalom 50. évfordulója miatt tartott ünnepi ülést. Az ezen felszólaló Orbán 1956 jelentőségének elemzése mellett azt is felvázolta, hogy szerinte milyen új kihívások állnak Európa és Magyarország előtt, s itt két tényezőt említett: azt, hogy a kommunizmus örökségétől nem sikerült megszabadulni, illetve hogy egyre növekvő gazdasági nyomás nehezedik az európai demokráciákra, s ennek keretében szerinte a "posztkommunista elitek" is átvették a versenyképesség ideológiáját.
Ami az első tényezőt illeti, Orbán úgy vélekedett, hogy a kommunizmus a "saját országaiban intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat", s ez a bővítés óta már az EU problémájává is vált. Erre hivatkozva sürgette Orbán az uniós segítségnyújtás megtagadását a "hazug és csaló" kormányoknak.
A második veszélyforrás kapcsán pedig arról értekezett az ellenzéki pártvezető, hogy olyan óriásvállalatok működtetik a világgazdaságot, amelyek gyakran erősebbek, mint egy-egy európai ország, s ezek saját szempontjaikat akarják érvényesíttetni, azaz azt szeretnék, ha a politika legfőbb célja a versenyképesség lenne. Ezt az igényt Orbán elutasította, ugyanakkor szerinte Közép-Európában több helyütt, így Magyarországon is létrejött a posztkommunista elitek és a versenyképességi ideológia "bizarr egyesülése".
Szerinte ezek az elitek "úgy vélik, hogy ezzel mindent meg lehet indokolni: a munkanélküliséget, az elszegényedést, az áremeléseket, a kulturális és természeti környezet tönkretételét is". Sőt - ahogy fogalmazott - Magyarországon ez az elit nyíltan kijelentette, hogy egy országot úgy kell működtetni, mint egy nagyvállalatot.
"Innen már csak egy lépés, hogy a hatalom, ha érdeke megkívánja, átlépi a jogállamiság határait, ahogy tette tegnap is Budapesten, amikor a megemlékezők ellen brutális rendőri akciót indítottak, erődemonstrációt mutattak be, az ünneplőkkel szemben brutálisan léptek fel, s habozás nélkül törték le az emberi jogokat" - sorolta a vádakat Orbán.
A magyar ellenzéki vezető előtt - akit a Le Monde című, tekintélyes francia napilap pénteki számában a közép-európai populista és ultranacionalista politikusok közé sorolt, ám aki évek óta az EPP egyik alelnöke - Hans-Gert Pöttering, a néppárti frakció vezetője és a szintén az EPP-hez tartozó José Manuel Barroso, az EU-bizottság elnöke szólalt fel a tanácskozáson.
Mindketten kiemelték 1956 magyar felkelőinek hősiességét és azt, hogy a magyar forradalom hozzájárult az európai integráció beindulásához, az EU elődjének egy évvel későbbi létrehozásához. A jelenlegi magyarországi helyzet kapcsán Pöttering azt mondta: reméli, a tüntetők szabadon kifejezhetik véleményüket és nem lesz túlzott rendőri reagálás.
Mondjuk..
1. a rendőrök több kárt okoztak hétfőn.
2. minden forradalomban, lázadásban így csinélnak ha a rendőrök hergelik őket
3.56-ban még durvábban törtek, zúztak ...
Szeintem meg mindenki hazaáruló!
Meg löjjük le!
Meg lopott!
Meg mit tudom én!
Térjetek már észhez.
Kósa 2 hete mondott érdekes dolgokat.
Pl: Debrecenben az új fedett uszoda építése kevesebbe került, mint a Pesten a nyitott EB medencék és épületek felújítása!
Hát ezért nem szabad ezeknek a kezébe pénzt adni.
Előbb utóbb ugyis menni fogsz, gyurcsányelvtárs már elküldött...
itt amúgy azért nem megy semmi mert még mindíg ezek diktálnak...és szép szóra nem takarodnak el.
Törölt felhasználó2006. 10. 26. 09:50
#56
Ebben is nektek van igazatok ?Tényleg?Semmi önkritika?Tényleg?Hibátlan jobboldali vezetők?Tényleg?Miért nem kellettek aNÉPNEK ?Hát, mert így politizálnak mint TI ! Tényleg!! Ébresztő Magyarország!Ebben ugye semmi sértő! Hát így kellene nektek is!Szép napot mindenkinek!
Írtam én valahol hogy éljen orbán meg a fidesz?
legfeljebb egyes dolgaikkal egyetértek.
Már megint az mszp droid agymenet, hogy "akineméljengyurcsányazbiztoshogyéljenorbán"
Miért?
Mit nem lehet ezekből felvállalni?
Amúgy vállalom persze, de most azt ne várd hogy ide kiírom a nevemet címemet, mert még meglátogat az ÁVH.
Törölt felhasználó2006. 10. 26. 09:57
#60
ha már orbánra kérdeztetek,akkor elárulok egy titkot!!
még lehet hogy köszöni is fogjátok ezt neki majd késöbb!!
ugyanis az unios pénzek befagyasztását azért kérte mert félő hogy a lopcsány kormány megint lop kuncze barátunkkal együtt!!!
és van is rá oka ezt feltételezni roluk!!!!
de a piros ingesek ezt nem megköszöni hanem idegbeteg modjára tiltakozni fognak ellene!!!
Mivel még mindig nem olvastam eredetiben a dolgot, ahhoz nem fűznék kommentárt, de Orbán épp azért ül ott a parlamentben, hogy ellenőrizze az elszámolás szabályosságát, a kormány működését. Ha nem ő, akkor valamelyik szakértője legalább.
Törölt felhasználó2006. 10. 26. 10:07
#66
Azt javaslom Gazdagodónak, hogy változtassa NICK-jét Szegényedő-re, mert mindenki helyzete romolni fog. Öszöd nem öszöd ez lesz.
Sok tüntetésen voltam, Gazdagodónak alapvetően igaza van. Egész más előben, mint TV-ben. Az emberekből úgy tör ki a düh, mint a vulkán. Biztos vagyok benne, hogy rengetegen vannak, akik mindent megtesznek azért, hogy ennek a demokráciával álcázott diktatúrának mielőbb vége legyen.
Rengeteg a naiv ember, aki azt hiszi, hogy egy EU és NATO országban lehet forradalmat csinálni abban az értelemben, mint 56-ban. NEM LEHET!!!
Egyetlen esély van a buktatásra, ez pedig a konvergencia program elleni harc. Ha ez nem sikerül nekik, akkor muszáj menni.
Tehát jöhetnek az minél kiterjedtebb sztájkok, útelzárások, határátkelők és BP bénítása. Aztán a tömeges állampolgári engedetlenségek, pl. vizitdíj megtagadása.
Ha nem teljesülek a pénügyi mutatók, az EU elzárhatja a pénzcsapot.
FLETO Azt javaslom Gazdagodónak, hogy változtassa NICK-jét Szegényedő-re, mert mindenki helyzete romolni fog. Öszöd nem öszöd ez lesz.
Sok tüntetésen voltam, Gazdagodónak alapvetően igaza van. Egész más előben, mint TV-ben. Az emberekből úgy tör ki a düh, mint a vulkán. Biztos vagyok benne, hogy rengetegen vannak, akik mindent megtesznek azért, hogy ennek a demokráciával álcázott diktatúrának mielőbb vége legyen.
Rengeteg a naiv ember, aki azt hiszi, hogy egy EU és NATO országban lehet forradalmat csinálni abban az értelemben, mint 56-ban. NEM LEHET!!!
Egyetlen esély van a buktatásra, ez pedig a konvergencia program elleni harc. Ha ez nem sikerül nekik, akkor muszáj menni.
Tehát jöhetnek az minél kiterjedtebb sztájkok, útelzárások, határátkelők és BP bénítása. Aztán a tömeges állampolgári engedetlenségek, pl. vizitdíj megtagadása.
Ha nem teljesülek a pénügyi mutatók, az EU elzárhatja a pénzcsapot.
Miben is van igazunk már megint?
Minden bizonnyal, de miben is?
Hibátlan jobboldali vezetők?
Mi az, hogy jobb oldal?
Mi az, hogy vezetők?
Ki mondta azt, hogy van hibátlan?
Ébresztő Magyarország!
Sajnos mélyen alszik, mert elaltatták hazugságokkal, így a hatalom is megmaradt a hazugsággal altatóknak és az Isten adta nép nem láthatott a hazugságok mögé, és nem tudhatta meg, hogy becsapják őket.
Már írtam, és nem is ide kapcsolódódik...
"Még a legbutább cigánygyerek is tudja, hogy a legbékésebb kutyát sem szabad sarokba szorítani, mert vérengző vadállattá lesz!
- ezt vagy nem tudták a rendőrök, azaz ALKALMATLANOK,
- vagy tudták, és akkor szándékosan provokáltak."
Való igaz, hogy az Alkotmányos jogokat korlátozó törvény értelmében VOLT JOGUK oszlatni, és néhány esetben (de kevesebben, mint az látható volt) könnygáz, vízágyú haszálatra, talán volt olyan eset is, ahol a gumilövedék bevetése is törvényessé vált, ha azokat nem is szabályosan használták!
De kérdés:
- miért kellett oszlatni a tömegeket,
- miért kellett erőszakot bevetni,
- miért kell az Alkotmányos jogokat korlátozni?
És miért nem lehetett adófizető nézője az állami rendezvénynek?
Mindenkitől, még a saját párthíveiketől is fél gyurcsány?!!!
A mostani morális, politikai és alkotmányos válság leglényege mindeddig ismeretlen volt a magyar nép előtt. Itt az ideje, hogy elmondjuk, mi történt.
Magyarország valójában a világ közepe lett az utóbbi hónapokban, ha azt vesszük, hogy a nagyhatalmak vezetői melyik államra tekintettek a legtöbbször világtérképüket fürkészve. Valami kurva nagy atom-gáz-olaj tároló épül itt nekünk hamarosan.
A történet tulajdonképpen már 2004-ben elkezdődött, amikor az azóta EU-biztossá kinevezett Peter Mandelson megkezdte a kavarást Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választása körül. Tony Blair főtanácsadója javasolta ugyanis a G8 csoport Sea Island-en rendezett 2004. júniusi találkozója alkalmával, hogy épüljön fel Magyarországon az a hatalmas energia-tározó és -fejlesztő komplexum, amely megoldja Európa energia-éhségét. A terv hallatlanul bonyolult, nem csoda, hogy a beruházás előkészítése nem csak titkos, de összetett feladat is volt. Meggyőzni a ruszkikat, hogy nem baj, ha egy NATO-államban. Meggyőzni az amerikaiakat, hogy mindig mindenki lojális lesz. A németeknek tetszett, az olaszoknak kevésbé, a lényeg, hogy elvben megegyeztek.
A döntés tehát megszületett, hogy 2010-ig elkezdik építeni azt a központot, ahol a török és az orosz vezetékek összefutnak, és ami mellett egy új típusú nukleáris reaktor kísérleti üzeme is duruzsolhat. Magyarország előnyei: az országnak nincs semmilyen katonai potenciálja, tehát sohasem kezdi majd erőszakosan államosítani a nagyok játékát. Magyarországon a legelfogadottabb a nukleáris energia a közvélemény szemében, 63% támogatja, míg az EU-átlag 40% körüli. Magyarország határos Ukrajnával, amit az oroszok már úgyis gyarmatosítottak, és közel van az Adria is.
Ehhez partnernek Mandelsonék a Medgyessy Péternél sokkal tárgyalóképesebb Gyurcsányt akarták. Jól ismerték őt, mert mindig kísérgette Medgyessyt a hivatalos találkozókra, ez a nyurga, anglománnak tűnő, stréber fiatalember. Kovács László a javaslatra rábólintott. A miniszterelnök-váltás történetét ismerjük. Az ötletet hivatalosan Blair már Gyurcsánynak nyújtotta be. Ferinek rohadtul tetszett az elképzelés, és megnyugodott, hogy ebből annyi pénz folyik be az államkasszába, hogy bőven van idő befoltozni a szanaszét kúrt költségvetést.
2006 február végén látszólag minden ok nélkül idejött Putyin. "Gazdasági, energetikai diplomáciát folytatunk Oroszországgal" – mondta egy nemzetbiztonsági szakértő akkoriban arról, hogy mégis mi értelme volt a látogatásnak. Ez volt az a pillanat, amikor Gyurcsány megegyezett az utolsó részletkérdésekben is az addig nehézkesnek bizonyuló oroszokkal.
2006 májusában Gyurcsány Ferenc találkozott Henry Kissingerrel. Erről a magyar sajtó nagyon szűkszavúan számolt be. A kormányszóvivő azt mondta, hogy az amerikai-magyar kapcsolatokat tekintették át, a Gyurcsány-blogban meg volt egy bejegyzés, hogy áttekintették Európa és Amerika helyzetét a világban. Utóbbi járt közelebb az igazsághoz. Ekkor már a nagy nemzetközi szerződés szövegének részleteit tisztázták. Gyurcsány biztosította Kissingert, hogy a választási győzelme után teljes gőzzel kezdődhet a világ eddigi egyik legnagyobb energetikai beruházásának előkészítése, és megmutatta a Putyinnal aláírt szándéknyilatkozatot. Február és május között a választások miatt jegelték az ügyet, de Kissinger már az új kormány eskütétele előtt iderohant.
2006. június 22-én volt a nagy áttörés az ügyben. George W. Bush személyesen jött Budapestre, az utolsó papírokat aláírni orosz kollégáival. Azt ugyan senki nem gondolta, hogy az emberek majd elhiszik, hogy júniusban jön októbert ünnepelni, de hát elhitték, és ehhez sokat segített a CNN élő adása, amelynek közvetítésére a CIA kötelezte a tévéadót. Miközben egész Budapest le volt zárva, egy titkos delegáció szintén szabadon mozgott: a Gazprom vezérkara. Alekszej Miller, a Gazprom első számú ura éppen június 21-én érkezett Budapestre, hogy zárt ajtók mögött tárgyaljon Gyurcsány Ferenccel.
Másnap a Gazprom és a Bush-kabinet vezetői aláírták az utolsó aláírnivalót, és Jalta óta a legfontosabb nagyhatalmi megegyezésre pecsét kerülhetett. Miközben a magyar sajtó azt hitte, hogy itt most az a kérdés, hogy Sólyom László beszól-e Guantanamo miatt, vagy hogy Táncsics börtönét most tényleg visszakapjuk-e, addig a Gazprom és a State Department vezetői lepapírozták Magyarország és Európa jövőjét. A tervezett beruházás háromszor annyi pénzt mozgat meg, mint a II. Nemzeti Fejlesztési Terv teljes kerete.
A dologba azonban egy apró hiba csúszott. Gyurcsányék kihagyták a remek orosz kapcsolatokkal bíró szocialista nehézipari maffiát. Puch László, Knopp András, Kapolyi László és társaik mellett úgy mentek el a szervezők, mintha itt se lettek volna. Pedig ők még Mogiljevics idején könyékig benne jártak az orosz gáz európai közvetítésében. Ez bosszúért kiáltott.
Miután a Gyurcsány-Kóka páros rendre elhajtotta őket a picsába, augusztusban az öregfiúk Puch László közvetítésével eladták az őszödi beszédet a Fidesznek. Orbán Viktor megnyugodott, hogy az április fiaskót könnyű lesz helyrehozni, és izgalmában még erdélyi látogatásakor meghirdette a szeptember 23-i gyűlést a Hősök terére. Egyszerűen képtelen volt kivárni amíg hazajön, annyira felélénkült. Az volt a terve, hogy addig a hazugság/illegitim szlogeneket jól bejáratják, és a téren lejátsszák az őszödi beszédet. Jó minőségben, óriási hangfalakból. Döbbent arcú tízezrek. Mindenütt megismételt híradó-bevágások, satöbbi.
Gyurcsányék azonban kaptak egy fülest, hogy mi készül ott. Feriék nem szaroztak, és elébe menve az eseményeknek kinyomták a szöveget maguk. Gyurcsány Győrből azonnal reagált, a legkisebb zavar és meglepettség nélkül beindult a kommunikációs gépezet. Orbán köpni-nyelni nem tudott, keddre tért magához, addig meg se szólalt nyilvánosan, és aznap is csak délután. Elrontották a játékát.
Hétfőn azonban közbejött még egy mentőötlet. A Szabadság téri tv-ostrom kezdetekor Gyurcsány leporolta az 56-os kommunista tankönyvet, és az akkor elkúrt módszert sikeresen alkalmazta. Ahogy akkor is hagyták a vérengzést a rádió előtt, ő is visszafogta a rendőröket a TV-nél. Azt akarta, hogy az ország egyrészt beszarjon, másrészt lehetőség legyen statárium bevezetésére. Elég volt néhány brutális megtorló ítéletet hozni, hogy az emberek elgondolkozzanak azon, hogy már csak járókelőnek is lenni két év letöltendő szabadságvesztés. Ugyanakkor a lángoló autók képe, és másnap a mesterségesen hosszúra nyújtott ütközet a Blahán biztosította, hogy a közvélemény és az ellenzék is óhajtsa a rendet.
Putyint még így is nyugtatgatni kellett. Gyurcsány ezért kedden gyorsan elrepült Szocsiba. „Európának szüksége van az orosz energiahordozókra, Oroszországnak az európai fogyasztókra. Aki itt valamit nem ért, az előbb-utóbb rajtaveszít" – idézte Gyurcsányt a Kommerszant című orosz lap. Putyin pedig ezt bírta mondani szintén azon a kedden: „Semmi nem mutat arra, hogy ne valósulna meg a Magyarország területén tervezett hatalmas gáztározó, amely nemcsak a magyarországi gázellátás stabilizálását, de az egész európai ellátást szolgálja.” A másik feladata Gyurcsánynak az volt, hogy megkérje Putyint, az orosz titkosszolgálat tegyen már rendet a renitens gáz-lobbista ős-kommunisták között. Meg nézzenek már utána, nem a régi, Jelcin-érában feltört Gazprom-vezetők keverik-e a szart.
Nyugi még ekkor sem volt. Ferinek el kellett rohannia Berlinbe is, mert Európa legnagyobb gázfogyasztói a németek, és ők nagyon nem akarják, hogy az ellátás akadozzon egy kormányválság miatt. Meg kíváncsiak voltak, hogy akkor most Putyin lemondta az egészet vagy nem. Ezért volt olyan sürgős az a kínosra sikeredett randi Angela Merkellel. Épp azon a pénteken a városban volt a francia és a belga miniszterelnök is, akik szintén szerettek volna megnyugodni.
Ugyanezen a napon, tehát 22-én jelent meg az osztrák-sajtóban a Strabag-botrány, amelyben az egyetlen név szerint bemószerolt magyar politikus Puch László volt. Gyurcsány kis EU-segítséggel is üzent az áruló lobbinak, hogy kuss a nevük. Közben a Putyin-vonalról nyugalomra intette őket az orosz titkosszolgálat is.
Orbán Viktort csak az önkormányzati választások után avatták be a részletekbe, bár a beruházásról nagy vonalakban azért tudott. Amikor október 4-én este 100 üzletemberrel tárgyalt hivatalos megfogalmazás szerint, akkor mondták el neki, hogy hagyja békén a kormányt, amíg az építkezés meg nem kezdődik. Addig az amerikai – orosz – német - EU alkut károsan befolyásolná egy esetleges kormányváltás, nem kéne az időt húzni, mert a végén még a szlovákok építhetik meg azt a nagy valamit. Orbán pénteken a saját tüntetésén, több tízezer híve előtt jelentette be, hogy nem akar kormányt dönteni. Cserébe Gyurcsány elfogadta, hogy 2009 körül kiszáll. „Ha már buknom kell, akkor jobb, ha a reformok végrehajtása után bukok ebben az országban" – mondta 12-én Londonban.
A megegyezés után most már tényleg nincs akadálya annak, hogy tavasszal markolók szántsák fel Magyarországot, és itt folyjon össze a kelet összes gáza és olaja egy bazi nagy reaktor alatt.
"- miért kell az Alkotmányos jogokat korlátozni?"
Mióta alkotmányos jog a törés-zúzás? Nálad otthon lehet...
"- miért kellett erőszakot bevetni,"
Mert mit tud tenni a rend érdekében az a rendőr akit éppen 3-an hajítanak meg kockakövekkel: 'kedves uraim, azt javasoljuk haggyanak fel ezzel a tevékenységükkel és kérjük fáradjanak arrébb'. Így gondolnád?
"- miért kellett oszlatni a tömegeket,"
A balhézóktól kellett megszabadítani az utcákat.
Egyébként a legszebb az egészben, hogy azok kiabálják a 'minek kell erőszak' szöveget, akik pár sorral odébb maguk írják, hogy 'forradalom kell ide', meg 'ki kell nyírni Gyurcit a bandájával együtt' stb... Tehát az az erőszak megengedhető, amit én teszek, csak velem ne tegyék, mi? Pedig pont ettől veszélyes az erőszak, mert nem válogat...
Hmm....ezt a gazdagodó-szegényedő mókát többen elsütötték már, semmi köze a politikai véleményemnek a tőzsdei, anyagi helyzetemhez, legfeljebb csak annyiban hogy nem tetszik az ánya.Nagyon nem.
Én is voltam, pl. most is az astoriánál, nem vagyok fideszes, de ki szoktam menni sokféle gyűlésre, és hát ha már a kossuth téri államira nem engedték a népet, akkor ugye hová menjen az ember????
De az amit a rendőrök ott műveltek az RENDŐRTERROR VOLT.
Egy szemét diktatúra csinál csak ilyet.
Most nem írocskálom le, mert tele van vele a net, de ez egy jól megtervezett támadás volt az ellenzék békés tüntetői ellen.Hogy aztán rájuk kenhessék az utcai rendbontást.
És azt is mindenki tudja hogy GYURCSÁNY EGYFOLYTÁBAN LOP CSAL HAZUDIK.
Épeszű ember el tud gondolkozni az elmúlt 16 évről, és rájön hogy barikád ide, orbán vezér oda, az mszmp utódpártja az mszp tönkreteszi az országot.
Aki írástudó és tanult történelmet az két dolgot érezhet:nagyon szarul mennek a dolgaink, és ez NAGYRÉSZT az mszp elmúlt 16 évi tevékenységének köszönhető.
A nemzeti oldal most kezd erőre kapni, ennek vannak káros mellékhatásai is, meg a hatalom is tűzzel vassal ellene dolgozik.
Igazi forradalmi helyzet (álá Lenin:-) akkor fog kialakulni amikor a széles tömegek megélhetési válságba kerülnek...és ezt okozza a gyurcsány csomag, ami amúgy tényleg egy teljesen amatőr munka.
Forradalmat meg bárhol bármikor lehet csinálni.
NÉGY évente megmérettetik a kormány.Jobboldal már KÉTszer nehéznek találtatott!Tudom fáj ! Legközelebb jöhettek ti, ha a NÉP is úgy akarja.Ennyi. Ugye nem sértettem meg senkit! SZép napot nektek is!Így kellene beszélgetnünk és nem fröcsögni a gyűlölettöl.
Orbán elzárná az uniós pénzeket