3./C hullamban esik a gáz, ez a megnyúlt szar lehetett a 3/3, most a 4-es egy abc lett, onnan meg 1/2 megvan, vagy abc, vagy 3. kifog derülni 3.42-nél, addig kellene lejönnie ha C. Én ezt favorizálnám.
Vagy lehet, hogy pont azért nem vezet be új certit az erste, hogy többet kaszálhasson. Sok embert ráviszi a "befektetési kényszer"/"befektetési ösztön", hogy magasabb tőkeáttétellel is beszálljon, ha csak az áll rendelkezésre, így többet nyerhet a bank, ha esetleg elesne a 3,5-ös szint.
Megtisztelő, hogy érdekel a véleményem. Bár alapvetően a krúdi árával foglalkozom, a henry már csak hub a tortán. :D A gáz eddigi lejtmenete nagyon sima volt az elmúlt 3 hétben, úgy tűnik, a nemrég kialakult buborék nagyjából leeresztett. Egyetértek Magicmaan-nal, a 3,5-ös ár kulcsszint, 2021 elejétől innen indult égbe az ár. Egyelőre egyáltalán nem mutatja a fordulat jeleit, inkább erősen túladottnak tűnik és még mindig masszív eső trendben van. Ennek ellenére, bár egyelőre ennek nincs szilárd alapja, de úgy gondolom, hogy valószínű, hogy elindítanak egy rövid felkört, hogy még több pénzt szedjenek össze ebből a rendkívüli raliból, és ehhez jó támaszt nyújthat ez a 3,5. Ehhez lehet, hogy szükség van egy-két napra, hogy ezen a szinten stabilizálódjon az ár.
Azt nézem én is.. Igyekeznie kell Erstenek bevezetni újat, mert nem tud kaszálni :D Nosztalgiából megnézem naponta háromszor a gizit, de ez ugyanolyan kaszinó, mint régen.
Szia! Az EBHENHUBTL68 - as korlát ára: 5,277$ volt, így sajnos kiütötték. Mivel kereskedési idő: 0:00- 23:00ig van a földgáznál, max ersten belül zár be, mert ott: 9:05től - 17:00 ig tart. Esetleg maradványértéket fognak fizetni: de az sem sok kb.20ft - 40Ft / db max. https://www.erstemarket.hu/termek/51331/EBHENHUBTL68
Én is várom de szerintem kicsapták. 2018. augusztusától határozatlan futamidejű, azaz lejárat nélküli Turbo Warrantok kerülnek bevezetésre a DAX Index, WTI Olaj, E-mini S&P 500, arany, ezüst, Henry Hub (földgáz), BUX és Euro Bund Future mögöttes termékkel rendelkező Turbo Warrantok esetében. A devizakereszt (EURHUF, USDHUF, EURUSD, GBPHUF) alaptermékkel rendelkező turbo warrantok továbbra is határozott futamidejűek maradnak. Az arany és ezüst turbo warrantok 2018. augusztusát követően határidős (futures) mögöttes termékkel kerülnek kibocsátásra. Ezekben az új termékekben – a többi határidős mögöttes termékkel rendelkező turbo warranthoz hasonlóan – előre meghatározott időpontokban kerül sor a Roll-over eseményre (a lejáró határidős kontraktus átkötése a következő lejáratú határidős kontraktusra). Az új alaptermék piacának nyitvatartási ideje eltér a Budapesti Értéktőzsde nyitvatartási idejétől, így a Budapesti Értéktőzsde nyitvatartási idején kívül is sor kerülhet K.O. eseményre. A Rollover naptár kiegészítésre került az új határidős mögöttes termékekkel.
Private Banking friss :--WTI olaj, napi: Mivel egy nagyon fontos emelkedő trendvonalhoz érkezik hamarosan, ezért a hosszabb időintervallumot bemutató görbét érdemes nézni. Az emelkedő trendvonal a Covid kirobbanását követő mélypontról indult, és meghatározott meredekségű, amely időben is jelzi azt, hogy mikor érhet fontos támaszhoz a görbe. Az elkövetkező napokban fontos döntési helyzet alakulhat ki. A 68,75 körül van kritikus támasz. Ha alá menne, akkor további teret nyithat lefele. Az elmúlt három nap esése kifejezetten rossz jel, új mélypont mellett törte a 75-ös szintet. A közeli támasz ellenére, vételi jelzés még nem jött, még se nem túladott, a trendszerűség se magas, így vételi jelzésre utaló szituáció sem alakult még ki. Amennyiben a 68,75 nem esne el, akkor talán maradhat az esélye annak, hogy fordulat induljon felfele, napokon belül fontos jelzések jöhetnek. Ellenállások: 93,75; 100; 106,25; 112,5. Támaszok: 68,75; 62,5; 56,25; 50.
Olaj és Gáz
Ugyanakkor elég jó kis forgalom megy bennük, certiben is és forexen is és jók a lehetőségek is benne (nyerni is és veszteni is.) :)
Lehet a kutya sem jön be, meg látjuk.