Topiknyitó: watson 2010. 11. 10. 12:58

Nyíltan Tolvaj Bűnöző a Fidesz frakció  

Az alkotmányból kiirtani a magántulajdon védelméhez még a saját szabályaikat is meghágja a Fidesz frakció:



"Elsőre nem ment át Lázár János alkotmánymódosítási javaslatának hétfőn elfogadott változata a parlamentben. A gépi szavazás adatai szerint csak a jelen lévő képviselők 66,5 százaléka támogatta"



"A parlamentben gyakran előfordul, hogy képviselők a gép hibája miatt nem tudnak szavazni. Ilyenkor általában automatikusan beszámítják a szóban közölt szavazataikat. A problémát most az jelentette, hogy erre már csak a határozat kihirdetése után került sor, márpedig kihirdetett határozatot a házszabály szerint utólag nem lehet megváltoztatni. A házbizottság ennek ellenére módosította az eredményt." link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
offshort
offshort 2014. 07. 27. 20:51
Előzmény: #2237  emerald
#2240
ha már pár embernek eszébe jutott akkor valószinű a fidesznyikes slepnek is , lehet hogy már dolgoznak a részleteken ,

persze igy direkte a korlátozás nem férne bele az eu-s alapelvekbe , ahhoz ki kellene lépni ,
ha kilépnek akkor megszünnének az eu-s támogatási pénzek amit eddig nagyon jól el tudtak lopkodni ,
szóval a kilépés nem jó megoldás ,
ugyhogy valami alternativ megoldáson törhetik az okos kis buksijukat , reméljük nem járnak sikerrel ezügyben
rockmaster 2014. 07. 27. 20:15
Előzmény: #2231  Törölt felhasználó
#2239
Te pedig tények nélkül találsz ki dolgokat, sehol semmi konkrétum. A Világ összeesküdött Magyarország ellen, ugye? Annyira, hogy az EU igyekszik a közös törvényeket, előírásokat betartani az országgal, mivel a jelenlegi magyar kormány úgy gondolja ő egy törvényen kívüli, rá nem vonatkoznak a törvények. Ékes példája ennek Orbán minapi beszéde. Ő aztán már számon se kérhető, nincs felelőssége, azt csinál amit akar. Biztos ezt akarod?
watson
watson 2014. 07. 27. 20:10
Előzmény: #2237  emerald
#2238
Ha kiléptet minket ez az elmebeteg az EU-ból, már csak egy lépés... egy kormányülés, a pádre azt álmondta... és a maffia frakció birkamód megszavazza a törvényt olvasatlanul...
emerald 2014. 07. 27. 19:26
Előzmény: #2235  watson
#2237
"amíg egyáltalán kapnak még útlevelet..."

Esküszöm erre már én is gondoltam.

watson
watson 2014. 07. 27. 18:52
Előzmény: #2235  watson
#2236
ja és nem Törökországba, vagy Indiába vándorol a nép, hanem nyugatra akikkel a féreg szakítani kíván...
watson
watson 2014. 07. 27. 18:51
Előzmény: #2234  emerald
#2235
Félmillió honfitársunkat már elüldözött a féreg, de ezzel a megmozdulással az itthonmaradottak is útra kélnek amíg egyáltalán kapnak még útlevelet...
emerald 2014. 07. 27. 17:34
Előzmény: #2225  bagum
#2234
Ezt nagyon jól látod!
Meg is teszek mindent hogy egyszer majd külföldről nézve borzonghassak tovább azon ami itt történik.

A helyzet az hogy a saját szüleinket is megfőzik a hülye szöveggekkel. Nincs mit tenni, sokan hisznek bennük.
Olyan ez mint valami vallási szekta.
Szerintem a hit gyülekezetétől, vagy a Jehova tanutól vették át frencsájzba a módszert.
Egy barátom úgy fogalmazott OV egy küldetéses idióta.

Tehát zéró esélyt látok a közeljövőben(10év) bármi válltozásra....:((
Vagyis látok: egyre rosszabb lessz.
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2014. 07. 27. 16:45
Előzmény: #2223  Törölt felhasználó
#2233
ki ne felejtsd azt sem, hogy hülye, mint 6 pár rendőrcsizma :)
a 2/3-dal olyan lehetőséget kapott, amivel hülyébbnél hülyébb kampányok nélkül is megválasztanák királynak/örökös mini-szterelnöknek :)
de a komcsi beidegződései és az alacsony IQ-ja miatt azt az utat választotta, hogy szórakozik egy jót, aztán ha majd a TEK-kel együtt felkoncolják, pislog majd nagyokat, mint hal a szatyorban (hozzáteszem: ehhez nem kell több millió ember, elég pár tucat akár, esetleg pár száz, akiket jól megszerveznek... ha a Nyugat tényleg olyan nagy spíler, még talán ők is összehozhatják, egyszer s mindenkorra példát statuálva a putyinpincsiknek :) s demonstrálva putyinnak, hogy nem csak az ő titkosszolgálata képes működni...)

win-win, akárhonnan is nézem, persze a retkes zombikat nagy csalódás érné, kb. olyan, mint amikor feltalálták a láncfűrészt :)
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2014. 07. 27. 16:36
Előzmény: #2222  Törölt felhasználó
#2232
nem hiszem, hogy valaha is fel fogod ezt fogni, de az a helyzet, hogy a kereskedelem meg a betagozódás a világgazdaságba nem jótékonysági "társasjáték". ebben azok az országok lesznek sikeresek, aminek a vezetői nem lopnak annyit (pl. a GDP %-ban mérve), mint a mieink, emelett még van valami normális gazdaságpolitikájuk is, nem is beszélve az oktatásról, tehát arról, hogyan képesek egy érzelmileg túlfűtött és/vagy buta népet kivezetni a fényre... nálunk egyik sem jött be: a nép nem kis része se..ghülye, a vezetők lopnak a fejlesztések helyett, és még csak mázlink sincs pl. a természeti erőforrásokkal...
Törölt felhasználó 2014. 07. 27. 16:36
Előzmény: #2224  rockmaster
#2231
hát én éltem az usa-ban, de Te biciklibelsőben élsz azt látom
Csakisazigazat
Csakisazigazat 2014. 07. 27. 15:29
Előzmény: #2226  HALIS
#2230
Nagyon igazak a felsorolásaid,de ezeket az állami szférában dolgozó lyukszinyalók nem értik,mert nekik csak a nyalás amit jól kell csinálniuk,ha valamit elcsesznek akkor is kinyalhatják magukat a bajból.Fogalmuk sincs semmiről ,éhen halnának ha a maguk útját kellene járniuk.
mereszZenesz 2014. 07. 27. 14:20
Előzmény: #2224  rockmaster
#2229
szvsz arra céloz, hogy a rendszerváltás után jött a privatizálás, és majdnem "mindent" nyugati barátaink vásároltak fel.
Törölt felhasználó 2014. 07. 27. 13:12
Törölt hozzászólás
#2228
Törölt felhasználó 2014. 07. 27. 12:24
Előzmény: #2225  bagum
#2227
Nyugi, a történelmi tanulság az, hogy a felső tízezer, és a sokmillió koldus előbb-utób egymásra talál az általad remélt módon. Csak arra kell vigyázni, hogy nehogy közéjük szoruljon az ember, ha elkezdődik a ribillió.
HALIS
HALIS 2014. 07. 27. 12:23
Előzmény: #2224  rockmaster
#2226
+1!

Nem tudja, hogy mit beszél matsca.

Kérdezzünk már meg egy vállalkozót pl. Németországból és Magyarországból...

Vajon kinek nehezebb?
Kinek kell a mindennapi a bürokráciával megküzdenie?
Ki kényszerül nap-napután apró csalásokra, hogy egyáltalán be tudja fizetni a havi költségeket?
Kit ellenőriznek szinte mindennap olcsóöltönyös közalkímisták, hol birságolhassanak?
Kit b@sztatnak egyfolytában olyan jogszabályokkal, amik betarthatatlanok?
Kinek nincs esélye sem egy közbeszerzésen, ha nem kormány-pártkatona a spanja?

És még folytathatnám a felsorolást...
bagum 2014. 07. 27. 12:12
#2225
Eddig úgy itéltem meg ezek golyót érdemelnek, de most már látom, hogy inkább kényszerzubbony kéne...
Az viszont tényleg gyorsan, mert már nem sok ideje van az országnak. Lassan már csak a felső tízezer meg a négymilla koldus marad itthon...
rockmaster 2014. 07. 27. 11:50
Előzmény: #2222  Törölt felhasználó
#2224
"ja, hogy szerinted a demokrácia azt jelenti,amit mondanak???" --> azt jelenti, amit nyugat-Európában tapasztalnak az emberek: jólét, virágzó gazdaság, nyitott befogadó országok. Miért vándorolnak oda sokan? Mert becsapják őket? Jártál Te már egyáltalán külföldön? Éltél külföldön? Mit tapasztaltál?
".25 éve látjuk a nyugati barátaink mit művelnek velünk" --> mit művelnek?
Törölt felhasználó 2014. 07. 27. 11:08
Előzmény: #2216  totoro
#2223
most már egyre nyíltabban, egyre gátlástalanabbul, fék nélkül, arrogánsan megyünk errefelé... sajnos... nem az a baj legfőképpen, hogy szembeköpi saját magát, a korábbi eszméit, vagy hogy felnőtt és emiatt gondol mást a szabadásgról stb. hanem kommunistább minden korábbi rendszernél.... államosítások sora... az ellenségek elnémítása... a sajtó fokozatos átvétele... ellenségképek kialakítása... addig ismételgetni a hazugságokat, míg mindenki azokat kezdni ténynek hinni... visszamenőleges szabályokat alkotni... törvények átírása önös érdekek és nem az ország érdekei szerint... stb...
Törölt felhasználó 2014. 07. 27. 09:54
Előzmény: #2220  totoro
#2222
ja, hogy szerinted a demokrácia azt jelenti,amit mondanak???...25 éve látjuk a nyugati barátaink mit művelnek velünk, ti meg itt orbángyurcsányoztok....
Törölt felhasználó 2014. 07. 27. 09:50
Előzmény: #2220  totoro
#2221
te meg azt sem érted, hogy a szavak nem azt jelentik,amit elsőre sugallnak
az eu meg az usa aztán tényleg demokrácia...te miről beszélsz és hol élsz??meg aztá lehet sikeres, ha nem rólunk szól...de ezt már 25 év alatt illene észre is venned...meg aról nem is beszélve, hogy kizárólag a gyarmatai miatt sikeres...ja, de mi vagyunk a gyarmat

Topik gazda

watson
watson
3 5 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek