Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
DoktorMinorkaVidor 2014. 05. 19. 22:50
Előzmény: #578  Bacherachi_rabbi
#580
maga bevette azt a kamudumát amivel etették a jónépet a részvénydaraboláskor? milyen hitközségnek a tagja maga? hogy lehet a tagja? hát nincs a vériben, hogy megérezze miben van üzlet és miben nincs? :)
Törölt felhasználó 2014. 05. 19. 22:28
Előzmény: #578  Bacherachi_rabbi
#579
üdvözlöm!

kérem legyen türelemmel a következő nyilvános részvény aukcióig
a lengyel projekt miatt ne is aggódjon, mert nemzetvezetőnk felcsút után elsőként oda tette meg látogatását

dobry wypoczynek
Bacherachi_rabbi 2014. 05. 19. 22:21
#578
Shalom, itt a Bacherachi Rabbi.

Szomorúan olvassuk a gyorsjelentést. A behajtásra váró kintlévőségek változatlanul megvannak, az árbevétel gyalázatosan esik, a kibocsátáskor beharangozott kedvcsináló (tőkebefektetési csalás, ahogyan ezt Guttman hitközségi ügyvéd fogalmazta) lengyel projekt és az éjjel-nappal a NORD rendszerén telefonáló angliai munkavállalók hada is eltűnt.

A részvény meg esik, mint az eső Medárd napján...

Shalom, interurban, kívánva erősebb negyedévet:

A Bacherachi Rabbi
R100 2014. 03. 25. 10:08
Előzmény: #576  tomi140
#577
Jó reggelt te benne csücsülsz?
tomi140
tomi140 2014. 03. 25. 10:07
Előzmény: #575  R100
#576
hát úgy látom itt sem ette meg senki a cég terveit. szomorú.
R100 2014. 03. 21. 10:46
Előzmény: #574  tomi140
#575
megy a pincébe a 7-8 huf-fosok közé!
tomi140
tomi140 2014. 02. 25. 08:42
#574
valakinek van infója? tegnap volt.
R100 2014. 02. 13. 14:55
Előzmény: #572  exmnbs1
#573
ez is mehet a pincébe estmedia vagy T- fosok mellé!
exmnbs1 2014. 01. 30. 19:45
Előzmény: #571  tomi140
#572
tomi140
tomi140 2014. 01. 27. 10:41
Előzmény: #570  exmnbs1
#571
azért jól hozott amikor meglódult az aukció után :)
exmnbs1 2014. 01. 27. 10:35
Előzmény: #568  tomi140
#570
kezdesz kapcsolni?
tolvajrv????
mi újság az angol niche telefonpiaccal?
R100 2014. 01. 27. 10:33
Előzmény: #566  stoky
#569
estmédia 2 , meg le is szarta a cica őket.
tomi140
tomi140 2014. 01. 27. 10:27
Előzmény: #567  tomi140
#568
link
milyen tőkeemelés a kurvaanyjukat???????? máris elbaszták az aukciós pénzt?
tomi140
tomi140 2014. 01. 27. 10:23
Előzmény: #566  stoky
#567
írtam kedves Sugár Inez befektetési kapcsolattartónak, mert a honlapon, az aukciós beültetés óta nem jött semmi hír. kissé kérdőre vontam a dolgot: mi történt az elmúlt hónapokban?
természetesen nem kaptam választ egyenlőre, ez volt múlt hét elején.
stoky 2014. 01. 23. 19:38
Előzmény: #565  R100
#566
A vevők hova tüntettek? elvitte őket a cica?
:-)))
R100 2014. 01. 10. 12:58
Előzmény: #557  Sipiii
#565
Milyen híreket is várunk?Mert elfelejtetem!
DoktorMinorkaVidor 2014. 01. 10. 11:16
Előzmény: #563  olimpia
#564
nincs elképzelésem hosszabb távra. ha kijött az éves beszámoló az alapján lehet tervezni, ha érdemes.
olimpia 2014. 01. 10. 10:59
Előzmény: #561  DoktorMinorkaVidor
#563
Hosszabb távon mit nézel ki ebből?
DoktorMinorkaVidor 2014. 01. 10. 10:56
Előzmény: #560  olimpia
#562
600.000 vevő van a könyvben, eladó meg 29-ig alig több mint 375.000 db
DoktorMinorkaVidor 2014. 01. 10. 10:51
Előzmény: #560  olimpia
#561
véleményem szerint altatás van, hamarosan meg fog indulni. spekulatív rallyt várok. 25-30 közé.

Topik gazda

roland75
roland75
3 5 5

aktív fórumozók


friss hírek További hírek

  • BÉT
  • Indexek
  • Deviza
  • Befalap
      • Forgalom
      • Nyertesek
      • Vesztesek