Adakozott a katolikus pap, feljelentették A rendőrséggel együtt vonult ki az illetékes hivatal két munkatársa a csépai plébániára a napokban. Több lakos jelezte ugyanis a hatóságnak, hogy az atya élelmiszert adományoz az éhezőknek. Ezek a tartós élelmiszerek azonban szerintük nem "biztonságosak". http://www.ma.hu/belfold/317464/Adakozott_a_katolikus_pap_feljelentettek?place=srss L: büszke vagyok a Köpcösre!!! őt nem izgatta, hogy lejárt szavatosságú élelmiszert adott a szavazatért cserébe
Néhány hónapon belül budapesti látogatással viszonozza a török elnök
Orbán Viktor gesztusát, aki hétfőn Ankarában részt vett elnöki
beiktatásán. L: és itt marad 150évig
https://index.hu/belfold/2018/07/12/szajrol_szajra_terjed_a_raszorulokon_segito_anyak_hire/ -- "A munkájuk és gyereknevelés mellett döntöttek úgy anyukák, hogy segítenek más olyan anyáknak, akik nem adhatnak meg mindent a gyereküknek, mert nehéz körülmények között élnek. A Tündérpakk Alapítvány anyukái eleinte csak gyűjtéseket szerveztek, de ma már mindenben segítenek a rászorultaknak. Munkát, lakást szereznek, ügyvédet biztosítanak, házat újítanak fel és rendeznek be, iskolát festenek, de még idős embereken is segítenek. Az Abcúg cikke.Munka után vagy hétvégén a Tündérpakk Alapítvány anyái telepakolják a kocsijukat zsákokkal, és a gyerekeikkel együtt útrakelnek, hogy szinte az ország bármely területére segtséget vigyenek. Az anyukákhoz rengeteg adomány és segítség érkezik magánszemélyektől és nagyobb cégektől, vállalkozásoktól egyaránt, mert tudják, hogy jó helyre kerül az adomány.A 16. kerület egyik újonnan épített lakóparkjában találkozunk három önkéntes nővel és gyerekeikkel, Szomolányi Tímeával és lányával, Seres Barbarával és Koklács Tündével. Halkan ülünk le a konyhában beszélgetni, ugyanis az egyik önkéntes, Tünde négy éves kislánya éppen alszik. A három nő próbál csendesebben nevetgélni egymás viccein, kétség nem fér hozzá, hogy nem csak munkatársakról, hanem nagyon jó barátnőkről van szó.Ennek a baráti társaságnak és az alapítványnak az élén Szomolányi Tímea áll, akit a tévénézők a Jön a baba! című műsorból is ismerhetnek. Az egész alapítványt Tímea fogja össze, az ő kiterjedt kapcsolathálójának köszöhetően tudnak ennyi mindenkin segíteni, ugyanis saját pénzük nincs.,,Ez úgy néz ki, hogy felhív minket valaki, hogy kiságyra van szükség, mert a védőnő reklamál, hogy nincs. Akkor mi kiírjuk a Facebookra, és nem akarok hazudni, nem kell hozzá egy nap, és már megvan a kiságy”– meséli Barbara, az egyik önkéntes."
Háromszor kell felszólítani a hajléktalanokat, hogy ne az utcán éljenek "Mégsem zárnák el vagy küldenék közmunkára azonnal a hajléktalankodáson kapott hajléktalanokat, viszont a figyelmeztetésekről nyilvántartást vezetnének." -- Hajléktalanok legyőzték orbányt, az alaptörvényével együtt.
Igazi fröcsögő gyűlöletből megírt cikkeket a pénzeden fenntartott un. kormányközeli médiákon olvashatsz. Ez pedig egy (állítólag jobbikos) véleményoldal, itt ennél keményebb hangvétel is megengedhető lenne, és pont, hogy szükség van rá ellenpólusként. Itt kiderülhet az író szimpátiája, antipátiája vagy akár gyűlölete is arról amiről ír. De ebben a kategóriában ez egy visszafogott írás, és valóságalapja is van bőven. Csak nehogy halljunk még erről a Gáspár gyerekről... Ajánlom figyelmedbe a török diktátortalálkozón készült képet, ott ül a második sorban az apja mögött. https://zsurpubi.hu/cikk/5519-orban-gaspar-vezetesevel-terjeszkedik-a-vallasi-mozgalom/
NAPI POLITIKA 2018-2022 - cenzúra nélkül