Hát érdekes tüntetés volt. Annyi butaságot összehordtak, hogy az már félelmetes. Csak néhányat kiragadva: a nép leválthatja a kormányt (igen, 4 évente a választáson. Ez most nagyon nem sikerült), nincs sajtószabadság (csak mindenki azt ír mindenhova, amit csak akar), a vidékiek félelemből szavaztak a Fideszre (ha félnének, inkább a kormány ellen kellett volna szavazni, hogy ne éljenek tovább félelemben), elcsalták a választást (senki nem talált csalásra utaló tényt, voltak emberi hibák, de csalást nem tudott bizonyítani senki), Magyar Nemzet szamizdat (mintha az újság megszűnéséről a Fidesz tehetne), mi vagyunk a többség (50% szavazott egy irányba, a másik 50% szanaszét. Egyébként Európa összes választási rendszerében a Fidesz megnyerte volna ezt a választást). Nem cirkuszolni kell, hanem méltósággal viselni a vereséget. Négy évük van, hogy felépítsenek egy olyan ellenzéki pártot, aki alternatíva lehet a Fidesszel szemben.
hát ez nem semmi :-) a demokráciát = vereséget elviselni nem tudó kisóvodások és durcás - egyébként többnyire nagykorú - kisfiúk kimentek a Kossuth térre hogy imígyen nevettessék ki magukat, idézem: szónok felolvasta az ellenzék újdonsült nagyágyúja, a jehovista kinézetú Hmvásárhelyi polgármester, Márky-Zay leelét amiben ez volt : "...maradjatok itthon és fogjunk össze..mert ebben a választási rendszerben is lehet győzni, csak össze kell hozzá fogni.." - nagy tapsot éljenzést kapott. majd jöttegy következő felszólaló (azt hiszem Homonnay és nem a dagadt szemüveges főszervező), aki ennek 100%-ig ellentmondva azt orditotta, hogy "...ez a jelenlegi csaló választási rendszer csak arra jó, hogy itt mát örökké csak a fidesz nyerhessen...pfuj pfuj pfuj" és a tömeg már korábban is azt követelte, hogy új választást szeretne.. ami Márky-Z szerint símán nyerhető ha összefognak, az idióta Homonnay szerint meg nem komolyan mondom, hogy Pukli István is együtt nevetett velem együtt - vszínűleg - tv előtt ha otthon nézute, hogy ezek a ksiovisok mennyire , de mennyire gyermtegen buták... te jó ég.....! ezeknél szánalmasabb idiótákat régen láttunk én is, meg Pukli is (aki pár éve még maga is ott nyomatta a téren ugyanezt a rizsát, de ő ezekhez képest egy kadémikus és intelligens, brilliáns elme!.........
Fene nagy nemzetiek elzavarnának mindenkit, aki másként gondolkodik. Érdekes lenne elképzelni, ha a 2,5 millió nem fideszes elhagyná M.o.-t. Lenne ám nagy dínom dánom, csökkenő nyugdíjbefizetés, munkaerőhiány, üres ingatlanok, zuhanó adóbevétel, felboruló kisebbség/többség arány. De legalább minden 100%-ban fideszes nemzeti lehetne😊
Meg eletemnen nem jelentettem fel senkit de ezert a hszert majdnem te lettel az elso. De csak majdnem. Azert neha gondolkoz mar el azon miket irsz ide emberekrol. Koszonom.
Törölt felhasználó2018. 04. 14. 20:30
Előzmény:
törölt hozzászólás
#9128
Rákay Philip egészen pontosan 5 ezret számolt...:)
" Nocsak, te már egyenesen deportálni szeretnéd azokat, akik nem Fideszesek? Nem semmi... 2018 Magyarország. Köszönjük Viktor.. " --Baromságokat írtál a választások előtt is --Baromságokat írsz most is --Leégetted magad ---Hajrá Magyarország, hajrá péeny
Röhejes ez a Kossuth-téri tűntetés - Jóllakott napközisek kiabálnak a mikrofon előtt- - a "saját gondolataikat" (he-he) papírról olvassák -""A szervezők minden, országos listát állító ellenzéki pártot meghívtak a demonstrációra – melyek sorra jelezték vissza részvételüket –, de az ígéretek szerint első vonalas, országos pártpolitikus nem fog szónokolni. Helyettük lesznek színészek és közéleti személyiségek."" -Hát ez nem jött össze! se színészek-se közéleti személyiségek-! nem vállalták -Nem több ez mint egy CEU-s egyetemi buli, piszok gyenge "porondmesterekkel" Tudjátok az a CEU amelyik --hű-de-kivonult-- Magyarországról
Oké, bocsi nem akartalak megsérteni vagy megbántani. Én aztán nem vitatkozom, tényleg, főleg ilyen tüntetések számháborúi nem érdekelnek. Sokan voltak, ez tény, hogy mennyien, fogalmam sincs.
NAPI POLITIKA 2018-2022 - cenzúra nélkül