Tisztelt Ügyfeleink!
A
Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciót indít, – az erről szóló
tájékoztatója a BÉT honlapján elérhető - amelynek során legfeljebb
10.207.597.960 forint összértékben („Keretösszeg”) tervez részvényeket
visszavásárolni a részvényeseitől a részvényesek javadalmazása céljából
(„Tranzakció”). A Tranzakció lebonyolításának időpontja 2021. június 10.
A Tranzakcióban részt vehet bárki, aki rendelkezik Magyar Telekom
törzsrészvénnyel (ISIN azonosító: HU0000073507) („Részvényes”) és
teljesíti a Társaság közleménye szerinti egyéb feltételeket. A
Tranzakcióban való részvétel önkéntes.
A visszavásárlási ajánlatokkal
kapcsolatos szabályok a következők:
Ügyfeleink részvényeiket 2021. június 10. napján
10:00 órától 12:00 óráig ajánlhatják fel visszavásárlásra Társaságunk
Netboon kereskedési rendszerében a Villámkötés / Aukciók menüpont
alatt. Felhívjuk tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy az aukcióban
Társaságunknak kizárólag ezen a platformján lehet részt venni. Az
MTelekom közleményében az ajánlatgyűjtési szakaszt 10:00 órától
12:30 óráig hirdette meg, azonban tekintettel arra, hogy az aukciós
eljárás során alkalmazott MMTS1 rendszer manuális közreműködést
igényel, az ajánlatok BÉT-re történő benyújtását Társaságunk csak az
esetben tudja garantálni, ha Ügyfeleink ajánlataikat 12:00-ig
megteszik.
Ügyfeleink részvényeiket mérlegelésük szerinti
áron ajánlhatják fel, akár több ajánlatban több árszinten is.
Az egy ajánlatban felajánlható minimális
mennyiség 100 db.
Az Aukció keretében az árlépésköz 1 forint, amely
eltér a BÉT szabályozott piacán alkalmazott árlépésközöktől.
Az MTelekom által fizetett részvényenkénti ár nem
haladhatja meg a Társaság 2020. évi auditált beszámolójában szereplő
egy részvényre jutó sajáttőke értékét, azaz részvényenként 594
forintot.
Tekintettel arra, hogy az ajánlati könyv nem
nyilvános, Társaságunk az üzletkötőn keresztül történő
ajánlattovábbításra, az ajánlatok módosítására nem ad lehetőséget,
azok 12:00-ig visszavonhatóak.
Az ajánlatgyűjtési szakaszt 12:30 órától követi
az ügyletkötési időszak 16.00 óráig.
Társaságunk az ügylet teljesítésének díjául 0,2
%-ot, de minimum 199 Ft-ot számít fel.
A
Tranzakcióra a Budapesti Értéktőzsde Zrt. („BÉT”) „az MMTS1 Kereskedési
Rendszerben, az Aukciós Értékpapírtáblán történő Aukciós kereskedés
szabályairól” című szabályzatában („Szabályzat”) meghatározott
kereskedési rendszer alkalmazásával lebonyolításra kerülő,
ajánlatgyűjtési és ügyletkötési időszakokból álló többáras ügyletkötési
algoritmus szerinti vételi aukció („Aukció”) keretében kerül sor. Csak a
Szabályzatban meghatározott kompetitív áras eladási ellenajánlatokat
tehetnek a Részvényesek. Az Aukcióban való részvétel feltételeire
egyebekben a Kibocsátó közleményében és a https://www.bet.hu/Befektetok/Szabalyozas/Tozsdei-szabalyzatok
oldalon elérhető Szabályzat rendelkezései irányadóak.
Jelen
tájékoztató aláírás és pecsét nélkül is hiteles.
Tisztelettel
Random Capital Zrt.
Az aukció időpontja 2021. június 10. Az ajánlatgyűjtési szakasz 10.00 órától 12.30 óráig, az ügyletkötési időszak 12.30 órától 16.00 óráig tart.
A tranzakcióban részt vehet bárki, aki rendelkezik a tranzakció teljes időtartamában Magyar Telekom törzsrészvénnyel és teljesíti a jelen közlemény szerinti egyéb feltételeket.
A tranzakcióban való részvétel önkéntes.
A részvényesek mérlegelésük szerinti áron és mennyiségben ajánlhatják fel a részvényeiket a Magyar Telekom részére megvételre az ajánlatgyűjtési időszakban. A részvényesek részvényeiket több részletben, több áron is felajánlhatják.
A részvények megvásárlására a legalacsonyabb ajánlattételi árszintről indulva kerül sor, legfeljebb a meghatározott keretösszeg erejéig.
A tranzakció kereskedési helyszínen kívül kötött tranzakciónak („OTC”) minősül.
Az aukció keretében az árlépésköz 1 forint.
Az ajánlati könyv nem nyilvános.
A Magyar Telekom által fizetett részvényenkénti ár nem haladhatja meg a társaság tavalyi évi egy részvényre jutó saját tőke értékét, azaz részvényenként 594 forintot.
MTELKOM: Az osztalékvágás után a részvény egy beszűkült sávban, 401-409 mozgott tovább. Ebből a srv hatása mozdíthatja csak ki, inkább pozitív irányban. Egyéb külső hatásokat a továbbiakban nem látunk, azok impulzusának hiányában a nyáron egy gyenge árlemorzsolódást látunk majd a részvényben. Nem várható a 420, erős ellenállás áttörése felfelé, mint ahogyan a 383 erős támaszként tarthatja meg. Ellenállások: 409, 420, 402, Támaszok: 401, 395, 383. Jó kereskedést!
Gondoljátok ettől a 400 körüli szinttől már csak jobb lehet?? Könyv szerinti érték tudom mennyi, na de az árfolyam???? Véget ér itt a több éve tartó csorgás....??
Csatlakozom hozzád Szabi!:) Nekem is sok sok milliót fizetett ki az elmúlt 8-10 évben ez az aranyos kis cég... Szintén csak 41 vagyok...én is kivárom a mese végét!:)
lehet erősen fogalmazok mostanság... de úgy érzem mindenben igazam van. ha holnap 450 lenne az árfolyam én akkor sem adnám el, nem kenyérre kell... (Ennyiért nem)5 év alatt bő 20 milló fölött fizetett ki nekem e kedves cég tehát hálás is lehetek neki, és mint mondtam nem is vele van a baj, hanem a vezetőség folyamatos hazudozásával és a hülyének nézésével. Minden cselekedetükkel azon vannak hogy elriasszák a befektetőket... jaaa és ami a pláne mindezt még úgy is tálalják ,hogy ez nekünk mennyire jó.... 25=20 al.. 25=15 el.... csak azt tudnám hogy ez a marha nagy srv story mikor fogja éreztetni hatását legalább az árfolyamban.. Tibcsinek azért üzenném ,hogy még csak 41 vagyok és ha egészségem engedi kivárom e hihetetlen story végét!!!
Az OTP is megemberelte magát. 20ó.32p.-kor átvezette. A GSPARK is benne volt. A MOL pedig hárommal verte a Telekomot. (Ja ez már kézilabda, bajnoki döntő első mérkőzés)
De hát már elrabolták/megvették a fél világot ! Meg a Digit is megfogják mindgyá.... Mégse megy fel ? Mondjuk sose mertem venni belőle... pedig állítólag aki mer az NER ! :D :D
kanga míért? mert te vagy a vadász, aki mindig elmegy a medvéhez:) a 4ig meg olyan mint a többi mutyorék, mind1 mennyi pályazati egyéb hír jön, ha majd akarják felnyomják az árát, kitömik a jó népet és utána jóárosítanak.
Szar ez már vagy 20 éve Tesók ! Csak azt nem értem ÉN mi a kurva anyámnak veszek újra meg újra.... Aztán eladom közel nullán.... aztán megint veszek :D Barom vagyok Én is , ha nem is akkora mint Ti ! Pedig a képlet egyszerű, már vagy 5 válság bizonyította : Válság során BÁRMIKOR vegyél OTP-t, aztán várj egy évet és kurva nagy (vagy közepes) haszonnal add el ! De esküszöm a 4. hullámnál nemscak anyósomat, házamat, feleségemet, DE MÉG a szomszédasszonyt is OTP-re cserélem !
jahh a havi csártod is szépen mutatja a 2017 február 24-i "sorsfordulóját" a telónak. 2014 januárjától 3 éven keresztül szép emelkedő csatornában. aztán az ominózus napon a gy.j után bejelentik az új "osztalékpolitikát" (ami mostanra részvényesi javadalmazás) amikor jó alacsony az osztalék függetlenül a cég eredményességétől, profitjától, cash flojától, mindentől. És elindult az rv a sok éves eső csatijában és mivel egyre "jobb" üzeneteket küld a vezetés, egyre jobban szorítja le a fizetendő oszti mértékét (továbbra is függetlenül a cég teljesítményétől) ez az eső csatorna marad is, érdektelenné tették az rv-t teljesen, befektetésre nem ajánlottá, strómanos kereskedéssel aukciós rv mutyival viszik a "sírba". És akkor megint nem lepődök meg a 100k-s nagyságrenddel bíró "kisbüfi" szabi kifakadásán.
azért ezt érdemes szem elött tartani, havi szinten ...! Először is a trend lefele van! Bejelöltem a hullámok (amik a csatit képezik) célárait és hogy mennyivel maradt el a céltól, valamint az impulzus időtartamát! Ahol zöld pipa, ott teljesült! A jelen állás szerint, a rövid impulzus teljesült, de a 2,5-évesnél elmaradt 3Ft, ez jóval kevesebb, mint a szokásos 10Ft, jelentősége nincs, bár ad egy kis reményt még!😃 Éppen egy kis korrekcióban vagyunk, ahogy látszik a charton is, de még simán mehet feljebb a 324-s sávig (331-335), de tovább mi lesz??? Evvel a szinttel már kiszélesítené a csatit, de egy ellenállás is keletkezik! Sajnos még októberig is elhúzódhat, vagy mostanában lefele veszi az irányt (380 elsőre) és újból nekiszalad a tetőnek! Az utolsó csatialsó célrat nem tüntettem fel, bízzunk benne, hogy nem lesz rá szükség!! https://invst.ly/u-xu6
kis forgalmú bét-en még könnyebb a mutyizás. De a nagyok megcsinálják a nyújorki, angol tőzsdén is. szabi erősen fogalmaz főleg mostanság, de ha belegondolsz a vezetés csak normális kommunikációval alkalmanként 10-20 huf-ot emelhetne az alulértékelt telón, neki milliókat jelent (nekem egy nagysággal kisebbet). a kocsmai politika ("politizálás") még a főzőcske topikokon is bejön. Az emberek jelentős része (okosan) leszarja a politikusokat, politizálást. Akit meg érdekel, annak 90 %-a szélsőségesen hiszterizált egyik- vagy másik irányba.
Igen látom a guruló gyógyszereket és ez még csak a kezdet! Erre jön majd rá a jövő évi választás... hmm Na de nem tartozéka a tőzsdének a fórum! Mondtam már többször, "hogy ellenzéki hangulatkeltés" erre lehurrogtak, hogy pár kisbüfi vesztesége nem tényező! Pedig az és nem csak páran lesznek a végére! Ez olyan mint a vírus..., család, rokonság, kocsma, munkahely! re: hozzon mindenki magával egyet :)) - Ettől függetlenül is, sajnos a BÉT nem tőzsde, pénzmosás, kizsákmányolás...
Az erste persze még nem írta jóvá az osztit, talán majd zárás után, úgy szokta mostanában. Az pedig, hogy elgurul sokat a gyógyszer, nem csak Telekom topik tulajdonság, nézd meg az opus, mol, stb. fórumokat, amit ezek a cégek csinálnak a részvényesekkel, az már vérlázító, de tényleg... Annyit mondtam már, hogy a Csányi verbálisan interveniál folyamatosan, a Richter is bejelent, kommunikál minden új bevezetésről, gyógyszerről, ez a seggnyaló, hazug banda meg kussol, mint a szar a fűben. Meggyőződésem, hogy verbálisan erős pr kommunikációval 100 ft-ot is lehetne emelni az árfolyamon, a beígért, majd elfelejtett osztalékpolitikával meg méginkább...:))
Értelek én Szabi, csak szidásnak is van egy minőségi határa, így is van már követőd a stílusban, mi lesz ennek a vége és ennek a topiknak így szerinted? Ahogy gondolod persze! Nem is napizásra" gondoltam!
Hááát igen....valahogy hasonlóan gondolkodom én is.....menagemant 1000 módon támasztatja a részvényárat + kommunikáció, növekvő osztalék, transzparencia, tervezhetőség, SRV.....alapvetően az, hogy olcsón vesz SRV-t még nem hiba....az összes többi hiánya viszont jelen van...össze vissza hazudoznak/riogatnak(digi farkas, freki farkas, állami 4. mobil, szükségtelen tartalékolások...jajmileszvelünk...) még a beígért osztalékot sem fizették ki (2019 - 27 ft helyett 20+5)....viszont az egész telekom ágazat itt toporog...amit trékomunk még alul is múlt..... https://www.stoxx.com/index-details?symbol=SXKP
A részvényt azért veszem mert jó a cég és olcsó! Szerintem ennyiért olcsó! nekem a cég teljesítménye számít még mindig. árfolyamban pedig 1,5 szer többet ér. Viszont van egy semmire való behodoló vezetése ami kurván nem tetszik. joggal szidhatom őket sőt nekem akinek van részvényem.. meg pláne. Sokan osszák itt az észt úgy, hogy még egy darab papírjuk sincs.. Hiszek benne, pláne a kamatos kamatba, és ezért forgatom vissza, mindig. Mint mondtam ezen az áron el nem adom, napizásra alkalmatlan!
Tisztelem a kitartásod a befektetéseddel kapcsolatosan, de úgy látom valami nem stimmel azért!!! A viselkedésed nagyon ellentmondásos! Veszed a részvényt, visszaforgatod az osztit és közben egyfolytában szidod fenyegeted a vezetősége! Kérdem én, hogy akkor miért veszed? Vagy ha ennyire jó vétel, akkor miért szidod őket? hmmm Évek óta olvasom a hsz-od, de igen csak megváltozott a stílusod! Van bőven papírod, szívasd meg őket a nyerő részével egy két swing erejéig! Egyből jobb kedved lesz! 😃
Értékteremtés van Szabi! Úgy is mondhatnám, hogy pornó! De first class! Holnapi osztit Alteo/Gloster/K-Soft/Ricsi/Nyomda vonalra fordítani! Nem erre a qrvapecér papírra.. Hogy miért tartottam meg egy részét az rejtély, még saját magam előtt is. Valszeg a közel 600 pengős egy rv-re eső saját tőke lehet az oka.
ja leülhet... inkább el kéne mennie jó messzire! A régi öregek még emlékeznek Christian Mattheisen idejére.. persze ő is kapot hideget meleget DE ehhez képest egy talpig Úriember volt ! Évente legalább adott pár épkézláb interjút, volt valamiféle konkrét jövőképe...Ennek a simulékony kormányközelinek meg nincs semmije... ja bocs... jó hosszú nyelve az van! A Goldman meg 4xx re vágta a célárat.. HMMM! Na ott is higanyt ittak vagy mi? Komolyabb cégre gondoltam...Miért is? Talán még páran emlékeznek arra is talán hogy vagy három éve egy konkrét vasárnap jött a hír. a Goldman 56x re emelte a teló árát... Hmmm Na akkor az volt a baromság vagy a mostani....Freki tenderek előtt, farkasok meg egyebek közepette 56x! Erre vége mindennek döl az évi 70 mrd majd megyünk le "takába"..... Nos csalódás csalódás hátán.. Olyan jó lenne már végre elkölteni valamire egyszer azt az osztalékot ilyenkor... Mondjuk holnap még ha 15 jön akkor is... nem pedig azon lenni jobb egyből visszatenni befektetni, mert jövőre ha esik ez a szar 30at a számlát még mindig kellemesebb nézni.... Ilyen egy "anti cégvezetést" nem találni és látni meg egyet...
megy a KISBEFEKTETŐI ÉRTÉKTEREMTÉS DT-Rékasi módra!!! Tibcsike? nem izzad még a tenyered meg a lábad???? csak vigyázz.. nehogy még a végén az arcod bánja! (gondoltam szólok...)
igen igen.... aaa fostalicska vezetőség seggébe egy jó nagy rozsdás pajszer kéne... TIBOR A TIEDBE IS!!!!!!!!!!!!! talán akkor megtanulnák-megtanulnád merre is az arra... és azt is ,hogy a KEDVES befektetőket (akik bizalmat szavaznak feléjük-feléd)ne basszuk át. TÖBBSZÖRESEN.. (lásd 2020 február)
Mtelekom