Rázós hetekre készüljenek a Mol befektetők
Izgalmas hetek várnak a Mol befektetőire. A vállalat 7,5 százalékos nagytulajdonosa, a CEZ január végén (25-től) részben vagy egészben megválhat részesedésétől, ami potenciálisan a részvény árfolyamát is nyomás alá helyezheti. Fontos azonban hozzátenni, hogy rövid távon. Az ilyen, technikai jellegű eladásokat követően ugyanis idővel ismét a fundamentumok kerülhetnek előtérbe, ami az árfolyam emelkedését vonhatja maga után. Nem kell tehát sietni Mol részvényeket venni, könnyen lehet, hogy a következő hetekben találunk majd a mostaninál jobb beszállási pontokat is.
MIÉRT TARTANÁ TOVÁBB A CEZ A MOL RÉSZVÉNYEKET?
2007 végén vásárolta meg a CEZ azt a 7,68 millió darab Mol részvényt, ami mind a mai napig a tulajdonában van. Annak idején a vásárlás kapóra jött a Mol-nak az OMV elleni felvásárlási védekezésben, de voltak olyan irányú tervek is, hogy a két vállalat stratégiai szövetségben közösen valósít majd meg erőművi beruházást, amik a Mol finomítókat látták volna el energiával. A CEZ ezt az együttműködést megpecsételendő vállalt tulajdonosi szerepet a Mol-ban.
Az árampiaci környezet változásai miatt azonban a közös projektet végül nem valósították meg, így a Mol-ban való tulajdonosi szerepvállalás a CEZ számára is szükségtelenné vált. Márpedig az alaptevékenységhez szorosan nem kötődő eszközöket a befektetők nem szeretik, ezért a tőzsdei cégek – mint amilyen a CEZ is -, igyekeznek megválni azoktól. Az nem volt kérdés tehát már az elmúlt években sem, hogy a CEZ idővel eladja majd a Mol részvényeket, azt viszont még mindig nem tudhatjuk pontosan, hogy mikor.
A Mol havi grafikonja
VAN SZERENCSÉRE EGY FOGÓDZÓ AZ ELADÁS IDŐZÍTÉSÉVEL KAPCSOLATBAN
Ebben a kérdésben egy kis fogódzót mindenképp jelent a CEZ 2014 februárjában kibocsátott átváltható kötvénye. Azért ugyanis, hogy az áramcégnek ne csak álljon a pénze a Mol részvénycsomagban, 470 millió euró névértékű kötvényt bocsátottak ki (0%-os kamattal), melyek 2017. január 25-től egy az egyben átválthatóak a CEZ 7,68 millió darab Mol részvényére.
Az átváltási árfolyam 61,25 eurós, ami devizaárfolyamtól függően 18900 forintos Mol részvényárfolyamnak felel meg. Mivel a részvények árfolyama jelenleg 21000 forintos, a kötvénytulajdonosoknak január 25-től (ha az árfolyam akkor is itt lesz) megéri majd a kötvényeik részvényekre váltását kezdeményezni. A CEZ-nek azonban ezen a ponton még lesz beleszólása, hogy a kötvényeseket hogyan fizeti ki: átadja a tulajdonába levő részvényeket, vagy az annak megfelelő értékű készpénzt. Ráadásul akár úgy is dönthet, hogy részben megtart részvényeket, részben pedig készpénzben fizeti ki az ellenértéküket.
Összességében azt gondoljuk, hogy bár a CEZ-nek lenne kapacitása arra, hogy megtartsa a részvényeket, vélhetően részben vagy egészben mégis azok átadása mellett fognak dönteni. Az áramszolgáltató eredménytermelése ugyanis az utóbbi években romlott, várhatóan idén az osztalék is csökken, vagyis a menedzsment számára is egyre sürgetőbb lehet megtisztítani a portfóliót az alaptevékenységhez nem kapcsolódó eszközöktől. Az elmúlt évek jelentős árfolyam emelkedése is a pozíció leépítésére sarkallhatja a CEZ-t, ahogy a cseh korona felértékelődésével kapcsolatos egyre erősebb spekulációk is.
Bár nagyobb valószínűséget adnánk a részvények részben vagy egészében történő átadásának/eladásának, semmiképp sem zárnánk ki teljesen azt a szcenáriót, melyben a CEZ mégis megtartja a Mol részvényeket. A cég eladósodottsági mutatói ugyanis más áramszolgáltatókhoz képest nem számítanak magasnak, vagyis a CEZ képes lenne – vélhetően jó áron – refinanszírozni a kötvényeket. Ráadásul a 30 ezer forintos bekerülési szint is messze van még (koronában még az osztalékokkal együtt is 30% körüli a veszteség), és akár ismét kedvező feltételekkel tudnának kibocsátani Mol-ra váltható kötvényeket, így pedig az INA esetleges eladását is megvárhatnák, ami potenciálisan értéknövelő hatással járhatna.
MIÉRT NYOMHATJA EZ LE A MOL ÁRFOLYAMÁT?
A kötvénytulajdonosok közül - miután kötvényeiket részvényre váltották - sokan a Mol részvények eladása mellett dönthetnek, azt viszont nehéz megítélni, hogy a 7,68 millió darab részvény (feltételezve, hogy a CEZ az összes részvényt átadja) mekkora része kerülhetne a piacra. Mivel a CEZ kötvények kvázi opciót jelentettek a Mol részvények emelkedésére vonatkozóan, rajtuk keresztül sokan a Mol részvénybefektetési sztorit játszhatták meg. Közülük lehetnek olyanok, akik hosszabb távon jelenleg is látnak fantáziát a Mol-ban (több külföldi elemzőház is a jelenleginél magasabb célárakat tart érvényben), ezért ha megkapják a részvényeket, nem fogják egyből piacra dobni azokat.
Még ha a 7,68 millió darabos csomag egészét nem is, egy részét azonban vélhetően elkezdik egyből értékesíteni a 19000 forint feletti árszinteken. Márpedig, a Mol piacán már az is érezhető eladói nyomást generálhat, ha „csak” a 7,68 millió darabos mennyiség 10 százalékát kezdik eladni (ez a mennyiség ugyanis nyolc napos átlagos forgalomnak felel meg a Mol piacán). Ezt a hatást könyvépítésen keresztül történő kiszállással némiképp lehet tompítani, de még ebben az esetben is a piacon landolhat a papírok egy része.
Az egy másik érdekes kérdés, hogy az eladók vajon milyen áron lennének hajlandók megválni a részvényeiktől. 18900 forinton váltanák át a kötvényeket, ennél tehát minden bizonnyal magasabb ár alakulhat ki. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy a kötvényeket 2014-ben megvásárló befektetők az eltelt években nem kaptak kamatot a befektetésük után, valamekkora hozamot tehát elvárhatnának, amit úgy tudnak érvényesíteni, ha az átváltási ár felett adják el a Mol részvényeket.
A CEZ 2014-ben kibocsátott egy változó kamatozású, 2017-ben lejáró eurós kötvényt, aminek az éves hozama ~0,55%-os volt. Ilyen hozamelvárást feltételezve ~19200 forintos árfolyam feletti eladásokat célozhatnának meg az új tulajdonosok. Persze 2013-ban a CEZ bocsátott ki fix kamatozású kötvényt is, jóval magasabb, 3 százalékos hozammal, ami ~20600 forintos alsó küszöböt adna a Mol árfolyamnak.
MI SZABHAT GÁTAT AZ ELADÓI NYOMÁSNAK?
Ez már erősen a spekuláció terepe, de akár egy olyan szcenáriót is elképzelhetőnek tartunk, hogy a Mol vásárolja majd vissza az átváltott kötvények egy részét vagy egészét. A vállalat az elmúlt évben igen aktív volt ezen a fronton, a „baráti” kezekbe kihelyezett részvényekből (Magnoliával együtt) összesen 10 millió darabot (az összes részvényszám közel 10 százalékát) vásárolták már vissza.
A vállalat saját részvény állománya 9%-ra rúg, de ez sem jelent korlátot, hiszen a legutóbbi közgyűlés 25%-ra emelte a saját részvény vásárlási limitet. Technikailag tehát adott a lehetőség, hogy akár a Mol saját maga tompítson egy esetleges árfolyamra nehezedő nyomást. A Mol-nak egyébként akár 7,68 millió darab részvény vásárlására is lenne kapacitása, az eladósodottsági ráta ~35%-ra hízna, a nettó hitel/EBITDA ráta pedig 1,36-ra emelkedne (még mindig a kitűzött korlátnak számító 2-es szint alatt állna).
FIGYELNI ÉRDEMES, HA LEJJEBB CSÚSZIK AZ ÁRFOLYAM?
A technikai jellegű eladások jellemzően jó vételi pontokat teremtenek, amennyiben az eladásokat nem a vállalat fundamentumaiban beálló fordulat, hanem egyéb külső tényezők magyarázzák. Amennyiben a CEZ kötvényeket átváltják Mol részvényekre és eladják azokat, az is a technikai jellegű eladás kategóriába eshet. A Mol piacán nem lenne példa nélküli egy ilyen eset. Legutóbb 2014. júniusban több, feltételezhetően külföldi intézményi nagytulajdonos egy könyvépítés keretében adott el 4,3 millió darab részvényt 11800 forintos darabáron, 7%-kal a piaci árfolyam alatt. A bejelentés hírére közel ekkora mértékben (6%-kal) esett is a részvény árfolyama, azonban onnan már csak minimális volt a további leértékelődés, mielőtt az egészen mostanáig tartó, az árfolyam duplázódásával járó bikapiac elkezdett kibontakozni.
A Mol heti grafikonja
Bár nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy a CEZ valóban megválik Mol részvényeitől, és hogy azok ezt követően részben a piacon landolnak, lefele nyomva a Mol árfolyamát, azért érdemes egy ilyen forgatókönyv lehetőségével is számolni. Emiatt kockázat-hozam alapon a jelenlegi árfolyamszintek nem tűnnek jó beszállási pontnak, a következő hetekben adódhatnak ennél jobb lehetőségek is. Tartsuk szárazon a puskaport.

MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.