Az Usá-tól már régen elszakadtunk, a mol hati jól néz ki, technikailag, héten oldalazás, péntek délután, mini go, up! Azonban, az Omv barátai, baráti felvásárlási ajánlatot hajlandóak tenni, abban az esetben irány a csillagos ég. Sztem ennek a mérkőzésnek nincs vége. Az Omv egy éve 29K-n vásárolt, akkor most 17K körül rendkívül olcsó lett a papír. Az ölükbe hullott az egész magyar mozdítható, eladható vagyon, nehogy már a Mollyka ne kelljen? Igen, kell csak olcsón, áron alul. A mi pajtásaink, készek fillérekért mindent eladni. Úgy tartja a szájában a mollykát az OMV, mint egy német juhász a kis egeret.
Nem, nem értetted félre. Csak az olyan hozzászólás, ahol a másik topicozót seggfejnek, fasznak stb. titulálják, az igen sértő, és a hozzászólás íróját is minősíti.
Végülis csak egy másik, általa alig ismert EMBER-ről alkot véleményt.
Nem azért irkálok, be. hogy fényezzem magam, és érdemeseket baszogassak.
Hanem azért, hogy olyanok, akiknek sokat jelent pár száz ezer forint is ne higgyenek, minden öncélú beírásnak.
Nem tetszik a hozzám való viszonyulásod Sopron,. Én senkibe nem rúgtam ok nélkül.és nem is fogok.
Azonban, ha érzékelem a tudatos átverést, akkor kényszerem van azt megcáfolni.
Nagy ívben nem érdekel, hogy mi a véleményed rólam. De kérlek, ha velem van bajod, fogalmazz egyértelműen, mert válaszolni csak úgy tudok.
Ha félreértettem volna valamit, amit nem hiszek, tekintsd tárgytalannak, amit veled kapcsolatban írtam.
Végre egy magyarázat.
Visszatérve a hülyék firkálására: szabad ország, szabad véleménynyilvánítás.:)
Joga van mindenkinek leírni a véleményét, ezért nevezik fórumnak.Egyébként kereskedik itt valaki más beírása alapján?Tényleg érdekelne.
fel a fejjel "most kezdtem", senki sem indul profiként, az úton kapsz majd hideget-meleget, ezt már sokan tapasztaltuk. Aki bírja marad, aki nem - kiszáll
Törölt felhasználó2008. 08. 12. 20:19
#29824
19000.- ft ott középárfolyamra tettem - 6 % megvolt. 18000 ért vettem is.Majd jön a 19000.- ft és a + 6% 20000 addig is kivárom jelentkezem ha meglessz.
üdv : Nostradamus
hüje topicba csak hüjék tudnak irni,ezért irok én is ide,
portfolio forumozás nem a rutin mérföldköve,ezt havi egy látogatásom alatt sikeresen megállapithatom
az üzenetek lényegi tartalma igen tartalomgazdag
mé nem megy má?eladtad má?minek vettem?oda a lé,esni fog,megsem áll a duplájáig...hasonló magasröptü gondolatfolyományok ,helyenként anyázással füszerezve
jobban jártok ha ruletteztek ,azt kisebb pénzel is megtehetitek,és sokkal élvezetesebb, nem kell rögtön elusztatni azt a pár-százezer forintotokat
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.