"A szokásos belterjes körök ismét gondoskodtak a kellő felhajtásról. Ország-világ tudhatja: az új médiatörvény miatti tiltakozásul üres címlappal jelentek meg egyes jól behatárolható körhöz tartozó napi- és hetilapok.
Az új médiatörvény tárgyilagosan szemlélve valóban több, mint felháborító, de ezzel lapunk teátrális külsőségek nélkül foglalkozott eleget az elmúlt hetekben, több cikkben. Az előző Orbán-kormány idején, majd 2002 után a fideszes körök sikoltoztak leghangosabban a médiaterror miatt. Jogosan. Most ők valósítják meg, amit elődeiktől cezaromániában eltanultak. A mindenható médiatestület tagjai kizárólag fideszes pártkatonák lesznek és a jövőben ők döntik majd el a bíróság helyett mi erkölcsös, mi nem, mi sértő mi nem. Ehelyütt érdemes megjegyezni: a probléma nem a kontrollal van. Például ha a törekvés annyi lenne, hogy ellenőrizhetőek és felelősségre vonhatóak legyenek a név nélküli internetes oldalacskák, blogok. Ha végre a törvény erejével is fel lehetne lépni a becsületsértést, rágalmazást, a mások legundorítóbb mocskolását igen „bátran” név és arc nélkül a tökélyre fejlesztő internetes hozzászólók ellen.
De az új médiatörvény nem erről szól.
Ratifikálásától, azaz törvénybe iktatásától kezdve a Szalai Annamária vezette fideszes médiatestület tagjainak az egyéni ízlésére lesz bízva minden nekik nem tetsző, azaz a kormányzó Fidesz érdekeit sértő újságcikk elbírálása. Azaz, ha hetilapunk újságírója véletlenül összefut a pesti forgatagban XY fideszes elöljáróval, aki bedrogozva, prostik társaságában babakocsis párokat támad meg és munkatársunk ezt dokumentálja, lapunk akkor is számíthat a büntetésre a törvénytervezet jelen állása szerint. Ugyanis a Bar!kád újságírója a fentieket hiába dokumentálja fényképpel, hiába tanúsítják a prostik és a megtámadott kismamák a leírtakat, az esetleges közléssel minő fájdalom: XY politikus „méltóságába” gázoltunk. Ugyanis a közszereplők „méltóságának” a védelme is az új testület hatásköre lesz…
És akkor jöhetnek a tízmilliós bírságok, ahogy az be is lett ígérve. Ez a lehetőség hetilapunk jövőjét tekintve nem kecsegtet épp szebb jövővel. Így beállhatnánk magunk is a gágogók, rettegők sorába és üresen hagyhatnánk a címlapot. Nem tesszük és nagyon nem nehéz kitalálni, miért. Csak visszakérdeznék: velük? Elég a csupasz fedővel hagyott orgánumokat felsorolni: Magyar Narancs, 168 óra, Élet és Irodalom, Népszava. De kifejezte szolidaritását a Vasárnapi Hírek, a Népszabadság és több internetes portál is.
Kik ők? Nevezzük őket balliberálisoknak, netán ellenzéknek?
Hagyjuk az eufemizmusokat, azaz a kevésbé élessé tevő, enyhítő szinonimákat. Ugyanis esetükben egész pontos definícióval élve olyan diaszpórában élő zsidókról (zsidó identitás, kultúra, vallás) beszélünk, akik a cionizmus nevű politikai mozgalom új értelmezése szerint politizálnak, írnak, szerkesztenek. Ez az ő értelmezésükben természetesen antiszemita förmedvény, jómagam azonban pontos meghatározásnak szántam, mivel ehelyütt azonnal meg is jegyzem: a zsidóság maradék része tesz ezekre, csinálja a dolgát, éli a mindennapi életét és talán szégyenkezik helyettük is.
Őket, e jól behatárolható csoportot nem a többségi nemzetet alkotó magyarság problémái érdeklik (hiába bizonygatja kényszeresen, kidagadt erekkel az ellenkezőjét például Ungváry Rudolf), hanem a saját politikai mozgalmuk céljainak az érvényre juttatása. Ilyen egyszerű, ezért nem lehet velük soha, semmilyen közös többszörös.
Ezért kezdődtek a rendszerváltás után a Charta-tüntetések, ezért üldözték el médiafölényükkel az első Orbán-kormányt és ezért kussoltak az elmúlt nyolc évben is minden jogsértésre. Legyen szó magyarok földönfutóvá tételéről (például Baumag, Wallis, kilakoltatások), vagy épp nyomorékká veréséről, alázásáról, megkínzásáról és akkor a magyar gazdaság és kultúra módszeres tönkretételéhez való asszisztálást ne is említsük. Ez a jól behatárolható kör a rendszerváltás után kapott vérszemet, addig a fröccsszagú Kádár rendszerben jól elvoltak a maguk kultúrkörében: a Vidám Színpad-MTK stadion-Dohány utca háromszög környékén. Persze némi tudathasadás is lehetett fejeikben, lévén külpolitikánkban akkor pont eszmetársaikkal helyezkedtünk szembe: a már akkor is törvénytelen határok közt élő, apartheid rendszerű Izrael állammal.
Most persze a húsz éves megaláztatás után elvárják tőlünk, a többségi magyar társadalomtól, hogy európai baloldaliaknak, liberálisoknak tartsuk őket és nézzük el az összes hazugságot és elhallgatást, melyekkel végigélősködték ezt a húsz esztendőt. Meg persze tartsuk is őket a sajtószabadság élharcosainak. Pont őket. A hazudozás és a cenzúra nagymestereit, a többségi társadalom jogosan tisztelt értékeinek a kigúnyolóit.
Az ő és a mi érdekeink sehol, semmilyen ponton nem találkoznak. Ők politikai mozgalmuk, a cionizmus érvényre juttatására törekszenek, felülről irányított bel- és külpolitikával, mi viszont egy tiszta, erős, családi gazdaságokra és vállalkozásokra épülő országot szeretnénk hasznos, valóban kétoldalú külpolitikai kapcsolatokra építve. Ilyen egyszerű ez.
Horváth Ádám
(Az írás a Bar!kád hetilapban jelent meg.)
"
Az új médiatörvény tárgyilagosan szemlélve valóban több, mint felháborító, de ezzel lapunk teátrális külsőségek nélkül foglalkozott eleget az elmúlt hetekben, több cikkben. Az előző Orbán-kormány idején, majd 2002 után a fideszes körök sikoltoztak leghangosabban a médiaterror miatt. Jogosan. Most ők valósítják meg, amit elődeiktől cezaromániában eltanultak. A mindenható médiatestület tagjai kizárólag fideszes pártkatonák lesznek és a jövőben ők döntik majd el a bíróság helyett mi erkölcsös, mi nem, mi sértő mi nem. Ehelyütt érdemes megjegyezni: a probléma nem a kontrollal van. Például ha a törekvés annyi lenne, hogy ellenőrizhetőek és felelősségre vonhatóak legyenek a név nélküli internetes oldalacskák, blogok. Ha végre a törvény erejével is fel lehetne lépni a becsületsértést, rágalmazást, a mások legundorítóbb mocskolását igen „bátran” név és arc nélkül a tökélyre fejlesztő internetes hozzászólók ellen.
De az új médiatörvény nem erről szól.
Ratifikálásától, azaz törvénybe iktatásától kezdve a Szalai Annamária vezette fideszes médiatestület tagjainak az egyéni ízlésére lesz bízva minden nekik nem tetsző, azaz a kormányzó Fidesz érdekeit sértő újságcikk elbírálása. Azaz, ha hetilapunk újságírója véletlenül összefut a pesti forgatagban XY fideszes elöljáróval, aki bedrogozva, prostik társaságában babakocsis párokat támad meg és munkatársunk ezt dokumentálja, lapunk akkor is számíthat a büntetésre a törvénytervezet jelen állása szerint. Ugyanis a Bar!kád újságírója a fentieket hiába dokumentálja fényképpel, hiába tanúsítják a prostik és a megtámadott kismamák a leírtakat, az esetleges közléssel minő fájdalom: XY politikus „méltóságába” gázoltunk. Ugyanis a közszereplők „méltóságának” a védelme is az új testület hatásköre lesz…
És akkor jöhetnek a tízmilliós bírságok, ahogy az be is lett ígérve. Ez a lehetőség hetilapunk jövőjét tekintve nem kecsegtet épp szebb jövővel. Így beállhatnánk magunk is a gágogók, rettegők sorába és üresen hagyhatnánk a címlapot. Nem tesszük és nagyon nem nehéz kitalálni, miért. Csak visszakérdeznék: velük? Elég a csupasz fedővel hagyott orgánumokat felsorolni: Magyar Narancs, 168 óra, Élet és Irodalom, Népszava. De kifejezte szolidaritását a Vasárnapi Hírek, a Népszabadság és több internetes portál is.
Kik ők? Nevezzük őket balliberálisoknak, netán ellenzéknek?
Hagyjuk az eufemizmusokat, azaz a kevésbé élessé tevő, enyhítő szinonimákat. Ugyanis esetükben egész pontos definícióval élve olyan diaszpórában élő zsidókról (zsidó identitás, kultúra, vallás) beszélünk, akik a cionizmus nevű politikai mozgalom új értelmezése szerint politizálnak, írnak, szerkesztenek. Ez az ő értelmezésükben természetesen antiszemita förmedvény, jómagam azonban pontos meghatározásnak szántam, mivel ehelyütt azonnal meg is jegyzem: a zsidóság maradék része tesz ezekre, csinálja a dolgát, éli a mindennapi életét és talán szégyenkezik helyettük is.
Őket, e jól behatárolható csoportot nem a többségi nemzetet alkotó magyarság problémái érdeklik (hiába bizonygatja kényszeresen, kidagadt erekkel az ellenkezőjét például Ungváry Rudolf), hanem a saját politikai mozgalmuk céljainak az érvényre juttatása. Ilyen egyszerű, ezért nem lehet velük soha, semmilyen közös többszörös.
Ezért kezdődtek a rendszerváltás után a Charta-tüntetések, ezért üldözték el médiafölényükkel az első Orbán-kormányt és ezért kussoltak az elmúlt nyolc évben is minden jogsértésre. Legyen szó magyarok földönfutóvá tételéről (például Baumag, Wallis, kilakoltatások), vagy épp nyomorékká veréséről, alázásáról, megkínzásáról és akkor a magyar gazdaság és kultúra módszeres tönkretételéhez való asszisztálást ne is említsük. Ez a jól behatárolható kör a rendszerváltás után kapott vérszemet, addig a fröccsszagú Kádár rendszerben jól elvoltak a maguk kultúrkörében: a Vidám Színpad-MTK stadion-Dohány utca háromszög környékén. Persze némi tudathasadás is lehetett fejeikben, lévén külpolitikánkban akkor pont eszmetársaikkal helyezkedtünk szembe: a már akkor is törvénytelen határok közt élő, apartheid rendszerű Izrael állammal.
Most persze a húsz éves megaláztatás után elvárják tőlünk, a többségi magyar társadalomtól, hogy európai baloldaliaknak, liberálisoknak tartsuk őket és nézzük el az összes hazugságot és elhallgatást, melyekkel végigélősködték ezt a húsz esztendőt. Meg persze tartsuk is őket a sajtószabadság élharcosainak. Pont őket. A hazudozás és a cenzúra nagymestereit, a többségi társadalom jogosan tisztelt értékeinek a kigúnyolóit.
Az ő és a mi érdekeink sehol, semmilyen ponton nem találkoznak. Ők politikai mozgalmuk, a cionizmus érvényre juttatására törekszenek, felülről irányított bel- és külpolitikával, mi viszont egy tiszta, erős, családi gazdaságokra és vállalkozásokra épülő országot szeretnénk hasznos, valóban kétoldalú külpolitikai kapcsolatokra építve. Ilyen egyszerű ez.
Horváth Ádám
(Az írás a Bar!kád hetilapban jelent meg.)
"
Mi lesz veled Magyarország?