“Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam. Most, ezen a furcsa nyáron, mely úgy hat rám, mint borzongó, kényelmetlen ébredés egy tarka és bolondos álom után, először válik tudatossá bennem, hogy egész életemben kerültem ezt a szót… íme, erőlködöm és nem tudom kimondani most se, különös szemérem fog el, nem tudom legyőzni; pedig nem volnék éppen zárdaszűz, se vénkisasszony – nevén szoktam nevezni, nemcsak a gyermeket, de ama boldog és áldott bölcsőt is, ahonnan származik. Megpróbálom megmondani, mi az, amit érzek, akkor talán nem kell kimondani; ugye?
Különben ha nem értenéd dadogásomat, útbaigazíthatlak. De fordulj el, ne nézz a szemembe. Még nem olvastam ezt a könyvet, amiben levelem meg fog jelenni: de úgy gondolom, ama szót megtalálod benne többször is – hiszen arról szól a könyv, amit ez a szó jelent. És megtalálod régi versekben és széles szólamokban, amik most újra élni kezdenek, én még akkor ismertem őket, mikor egy időre halottaknak tetszettek, üresen, furcsán kongottak a fülemben, nem értettem őket, vállat vontam. Igen, valamiről beszéltek ezek a versek, és szóltak valamiről, amiről tudtam, hogy van, mint ahogy van kéz és láb, különösen hatott rám, hogy emlegetik, mintha valaki minden lélegzetvételnél megnevezné a láthatatlan elemet, mely tüdejébe nyomul. Iskolai ünnepélyeken, tavasszal kiáltották hangosan: azt mondták nekem, hogy szeressem, kötelességem szeretni. Mintha azt mondták volna, hogy szeressem a kezemet és a lábamat. Dac fogott el és furcsa makacsság: – hogyan lehetne kötelességem, hogy magamat szeressem, így szóltam magamban, holott én nem vagyok megelégedve magammal, holott én több és jobb szeretnék lenni, mint ami vagyok – holott én gúnyolom és dorgálom magamat. S mert a földön járok, ne fordítsam szememet a csillagos ég felé, melynek nincsenek határai, csak horizontja van! S mert nem tudok ellenni étel és ital nélkül, tegyem meg istenemmé az ételt és italt? S mert nem tudok szólani másképpen, csak így, ne hallgassam meg azt, aki másképpen szól? S ha erőt adott nekem a föld, amelyből vért szíttam magamba anyám emlőin át – ezt az erőt csodáljam a munka helyett, melyet végrehajtok vele! Dac fogott el és makacsság: embernek neveztem magam – azt kerestem, ami bennem hasonlatos másféle emberekkel s nem azt, ami különbözik. Világpolgárnak neveztem magam – léleknek neveztem magam, mely rokon lelket keres, akárhol itt e földön, s ha kell, a pokolban is.
És nem mondtam ki azt a szót. De ha házat építettek valahol Pesten vagy Fogarason, vagy Szolnokon, vagy Kolozsvárott, megálltam előtte, és úgy néztem, mintha az én házamat építenék. És ha virágot láttam nyílni a pilisi hegyekben vagy a Kárpátokban, tudtam, hogy a virág nekem nyílt. És ha idegen emberrel beszéltem, és az idegen ember dicsérte a lánchidat és a Dunát és az aggteleki cseppkőbarlangot és a dobsinai jégbarlangot és a Vaskaput és a Balaton vizét – akkor lesütöttem a szemem és zavarba jöttem, mintha engem dicsérne. És mikor Berlinben jártam, úgy csodálkoztam és nevettem magamban azon, hogy ezek itt járkálnak és házakat építenek, mint aki álmában tudja, hogy álmodik, és amit lát, nem valóság, álomkép csak, tündérmese, játék. Játék háznak éreztem az idegen házat – csak játszották az emberek, hogy ezt ők komolyan veszik –, és mikor a vendéglőben fizettem, elámultam, hogy elfogadják tőlem a játék pénzt, amit kezembe nyomtak, mikor átléptem a magyar határt. És lelkem mélyén soha nem hittem el, hogy ők komolyan mondják: hélas! és alas! és wehe! és ahimé! – mikor jaj-t kell mondaniok –, és arra gondoltam, hogy haláluk percében ők is jajt mondanak majd, mint én. A megfogható ismerős valóság ott kezdődött nekem, ahol átléptem a határt – ha életemben először jártam is arra, ahol átléptem.
De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”
"Azt hangoztatják mindig, a Holakausztról beszélni kell, nem szabad feledésbe mennie.
A Trianonról ugyanígy beszélni kell."
És esetleg a büntetőtörvénykönyvben is elférne számára egy fejezet. Ha már párhuzamot vonunk a két esemény között. Trianon nemzeti tragédia tagadása- néven.
Aki meg sokat szittyázna meg birkamagyarozna mehetne a nácimagyarokkal egy cellába érveket ütköztetni.
Ugye tudod, hogy a jog nem visszamenőlegesen alkalmazandó. Egy jogállamban, illetve a nemzetközi jogban. Hogyan alkalmazhattak volna egy 1969-es jogszabályt 1920-ban? Volt ENSZ 1920-ban?
Még egy kérdés. Tudom, hogy illetlenség ilyet felvetni, de volt népszavazás ezeken a területeken, amikor a Magyar Korona fennhatósága alá kerültek, hogy akarják-e ezt?
még a szabad választás se volt divat , nemhogy népszavazás ! ,
ha jól tudom Horthy a név szerinti szavazásos rendszerre váltotta az addigi nem túl rég bevezetett titkos anonim szavazást , amivel vissza is élt a hatalom , (megfélemlítés .... stb) ,
pl a nőknek csak 1-2 éve létezett szavazati joguk (re : Tisza István)
Törölt felhasználó2015. 06. 04. 19:06
Előzmény:
törölt hozzászólás
#228
Az elcsatolt területeken átlagosan 27-30% volt magyar. Tény. Az más kérdés, hogy a trianoni határok nagyon szemét módon lettek meghúzva és nyilvánvalóan bűntető jellege volt az egésznek.
"A jógtalanul elcsatólt területekröl nem fogunk lemondani!"
Jogtalan, elcsatolt - rövid o. Inkább az iskoláról és a könyvekről nem kellett volna lemondanod...
Háborúban vesztes felet nem szoktak népszavaztatni...
Nem tudom eldönteni, hogy azért írsz-e ilyen bugyutákat folyton, mert csak 15 éves vagy, vagy azért, mert iskolai hiányosságaid vannak.
Törölt felhasználó2015. 06. 04. 18:53
Előzmény:
törölt hozzászólás
#226
Svédacél
Hogy képzeled ?Szerintem normális ember erre nem is gondolhat!Már akkoriban sem volt magyar többség az elcsatolt területeken!Mit szólnának a környező országok polgárai?Magyarország újraegyesítése)))ne nevettesd ki magadat!))))
Ikább a részvényeiddel foglalkozz abban van ráció és nem ebben a marhaságban!
Magyarország hangulata nyomasztó, a sajtó levert. A Borsszem Jankó, ez a mindent és mindenkit kigúnyoló pesti vicclap június 3- i száma elején egy egész oldalas rajzot jelentetett meg: emberek tízezreinek tömege, az előtérben egy asztal, rajta papírlappal, a papírlapon tollat tartó kézzel. A kép aláírása a következőképpen hangzott: "Aláírjuk-e?" A vicclap sikert aratott- az emberek azonban nem nevettek, hanem sírtak rajta...
A Simonyi-Semadam Sándor vezette kormány június 4-én katonai készültséget rendelt el az összes csapattesteknél, csendőrösszpontosítások történtek és a városokban a rendőrőrszemeket megkettőzték.
Budapest állandó telefonösszeköttetésben állt Párizzsal. A nagy sajtóorgánumok kiadóhivatalai előtt nagy tömegek lesték a kirakatban időnként megjelenő friss hírközleményeket. Az utcák kora reggeltől nyugtalansággal voltak tele. Az emberek arcán szorongás és fáradtság látszott. Az utcán sem zajlott az élet olyan hevesen, ahogyan szokott.
Tíz óra után pár perccel jött egy hír... egy végzetes hír. Megkondultak a harangok. Előbb Pesten, aztán az ország többi területén is elterjedt a hír... Két órán át tartott a harangzúgás. Az egész ország területén zúgtak a harangok.
Budapest gyászba borult, az emberek feketébe öltöztek. Gyászlobogók lengtek mindenhol. Az emberek, a férfiaktól az asszonyokon át a gyerekekig és az öregekig mind zokogtak. Emberek rázták haragosan az ég felé az öklüket. Az Oktogon sarkán egy rokkant katona letépte zubbonyát és könyökben levágott csonka karját mutatva, őrjöngve kiabálta: "Hát ezért?"
Az utcákon ismeretlen emberek borultak egymás nyakába, mások a zokogókat vigasztalták. A rikkancsok hangja vágott bele időnként ebbe a gyászos hangulatba: "Rendkívüli kiadás!" A lapok gyászkeretben jelentek meg, az emberek hangosan olvasták egymásnak a vezércikkeket.
A Múzeum körúton az emberek a Himnuszt kezdték énekelni.
A templomok hamar tele lettek síró emberekkel, papok próbálták vigasztalni az elkeseredett embereket.
Az ország összes italmérése bezárt. Minden zárva volt, csak a harangok zúgtak, siratták az elhunytat. Az iskolában nem tanítottak, a diákok és a tanárok egyaránt siratták az elhunytat.
Az elhunytat, az ezer éves Magyarországot.
Miköben Magyarországon ez a síron túli hangulat uralkodott, valahol Párizs mellett, a XIV. és XV. Lajos francia királyok által építtetett Trianon-kastélyban megcsonkították hazánkat.
A ma rendelkezésre álló adatok alapján Magyarország vesztesége számokban kifejezve a szerződés alapján a következőképpen oszlott meg: (Kerekített értékek)
Magyarország területe (Horvátországgal együtt!) 325 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre és lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Ugyanekkor több mint 3 millió magyar került az új határokon túlra, holott ezek jobbára összefüggő tömbben az új utódállamok határai mentén éltek.
Ily módon került számokban kifejezve 1,6 millió magyar Romániához, kb. 1 millió Csehszlovákiához, félmillió Jugoszláviához, és kb. 26 ezer Ausztriához. Így szinte minden harmadik magyar idegen állampolgárrá vált. Területileg nézve Magyarország kétharmadát (71%-át) elveszítette, miközben a csehek és románok területe megduplázódott. Románia például nagyobb területet kapott -103 ezer négyzetkilométer-, mint a meghagyott, csonka Magyarország. A szerbek területe ötszörösére gyarapodott és lakossága 4 millióról 13 millióra emelkedett. A háború többi 'bűnöse' esetében viszont Németországtól területének csak 13%-át és lakosságának 10%-át vették el. Bulgáriától 8%-nyi területet csatoltak el, az ennek megfelelő arányú lakossággal, Törökország pedig csak azon területeit veszítette el, melyeknek lakossága nem volt török.
A trianoni döntés értelmében tehát, melyről Magyarországot senki sem kérdezte meg, a magyar állam területének 71,4%-át, lakosságának pedig 64%-át elveszítette. Hegyeinek, erdőinek, ásványkincseinek, vizeinek és vasútvonalainak zömét szintén elveszítette… Az új határ pl.:. pont a vasúti csomópontok után került meghúzásra… Losonc, Rozsnyó, Kassa, Csap, Királyháza, Szatmár, Nagyvárad, Arad, Temesvár, Szabadka…
Tehát Magyarország mind ezt elveszítette anélkül, hogy lakosságát megkérdezték volna.
A viták elkerülése miatt egyoldalú döntés született, mert a jogszerű birtokosokat a tárgyalásból kizárták, a magyar felet csak akkor hívták meg, mikor szentesítenie kellett – késel a torkán - saját országának megcsonkítását.
A 3 millió magyarnak, akiket idegen uralom alá hajtottak, az elnyomás és üldözés jutott osztályrészül.
Az akkori francia külügyminiszter így vélekedett: "Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás."
Nos, Magyarországot megalázták, de nem vált becstelenné: mert a "Nem, nem, soha!", az "Igazságot Magyarországnak!", a "Mindent vissza!" és a "Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!" jegyében megpróbált küzdeni az igazságtalan békediktátum ellen…"
Éltem együtt székelyekkel és sokat tanultam tőlük. Ennek eredményeképpen azzal is tisztában vagyok, hogy Erdély autonómiát szeretne. Mindig is azt szeretett volna. Gyönyörű hely és gazdag. Akkor már valóban azzal kereskedhetne akivel akar és végre a fejlődés is megindulhatna.
Ha jól tudom, akkor az ott élő románok is osztják ezt a nézetet. Persze erről sem a hivatalos lapokban olvashatnak az emberek. :)
Lenn pedig a francia megszállási övezetben ugyanazt csinálták a franciák mint Námetországban később. Csak jöttek a tehervonatok üresen és távoztak tele feketeszénnel. Amit tudtak vittek. Nálunk ez nem okozott akkora gondot, mint később Németországban, ahol szintén egy elszegényedett népet fosztogattak. Ott ennek eredményeképpen megjelent Hitler.
Pedig tökéletesen megfogalmazta a lényeget. Én egyik oldalról erdélyi származású vagyok, most is élnek kint rokonaim, mégse jut eszembe Trianonon rinyálni. Főleg, hogy még pár év, és sokkal jobban fognak élni a kint ragadtak, tehát kifejezetten szerencsések lesznek még gazdasági értelemben is.
Neked nem rekedtek az országon kívül rokonaid. Azt képzeld el, amikor van két falu, mindkettő tiszta magyar és holnap reggeltől az egyik már más országhoz tartozik.
Azt képzeld el, hogy egy 100 km-es kerülővel tudsz eljutni a szomszédfaluba a rokonaidhoz. Azt képzeld el, hogy amikor átléped a határt akkor hirtelen néma csönd lesz a vonaton, mert minden második ember besúgó.
Örülök, hogy neked ezt nem kellett átélned. De annyit elhihetsz, hogy sok-sok családnak ragadtak így rokonai határon túl. Azt, amit ott műveltek velük inkább le sem írom.
Szerintem óriási áldás Trianon. Ha nem jött volna, akkor Erdélyben is ilyen ostoba tukókká zülött volna mindenki mint az "anyaországban". Így legalább valahol megmaradtak a normális emberek.
"Ha akkor Orbán Viktor lett volna hatalmon tuti hogy nem engedte volna, hanem addig verte volna az asztalt amíg nem visszakozott volna a nyugati rablóbanda !"
Megmosolyogtató eme vélemény, mely a plebejus-ókonzervatív-naiv háromszögben "leledzik" :)
Junckernek is milyen keményen beszólt már a barna törpe, pedig J. semmiféle sereggel nem rendelkezik! :)
Ezzel amit itt leírtál mára már egész Európa foglalkozik és valóban, szerintem is egyre inkább foglalkozni fog, ahogy az idő telik. A menekült áradat új utakat keres és talál.
A Földön a Víz az úr. Tengerszint emelkedik, édesvíz fogy.
Ügyesen elcsípted a lényeget. Köszi.
Tökre mindegy, hogy legjobban, vagy nagyon, vagy kicsit fáj.
Ez fáj, az fáj, amaz fáj.
Szeretnék végre tökös magyarokat látni. Az oké, hogy KO miatt kifekszik valaki, de mi már egy másik meccset játszunk rég. Apáinkat küldték a földre, miért mi sírunk a földön?
A török hódoltság óta nem sok értelme van vizsgálni a lakosság összetételét. A betelepített külföldiek tudták, hogy egy "idegen ország" lakosai lesznek. A letelepedésükkel ezt vállalták. Etnikai alapon már a mostani kelet Magyarország sem biztos, hogy a miénk kellene, hogy legyen. És ez az idő múlásával egyre fokozódik. Akkor jöjjön egy második országdarabolás?
Az meg egy nagy hazugság, hogy nem bántak jól Magyarország területén a kisebbségekkel.
Nem is Oroszbarát, hanem Szovjetbarát. Történelemből tanultuk még régen. Ha jól emlékszem, akkor Stromfeld Aurél-nak hívták az egyik vezetőt. Szóval nekik köszönhetjük Észak-Magyaroszágot. Ők nagy ívben szartak bele, hogy a győztesek mit mondanak. Visszafoglalták és kész.Furcsa nem? :)
"Igen, a felvidéken, Erdélyben, a vajdaságban, stb. voltak a határ mentén tisztán magyar lakta területek is, és ezek elcsatolása nem igazán logikus. Errek írtam, hogy ez a döntéshozók felelőssége volt."
A Felvidéken, Csallóközben, Kárpátalján, A Parciumban, a Vajdaságban és Székelyföld,úgy ahogy van. Más alakja lenne az országunknak, ha ezeket a tiszta magyar lakosságú területeket nem tolják át.De a legfontosabb, hogy a magyar emberek Magyarországon élhettek volna azóta is.
Igen, közben eljutottam oda is, hogy leírod ezt.
A magyar döntéshozóknak semmi közük nem lehetett ahhoz, hogy mit csatolnak el. Ezt nem is firtatja senki. Mint ahogy Aponyi alá sem írta.
Szerintem Churchill-nek igaza van a végén. Csak pár őrültet sikerült arra rávenni, hogy nekünk bármilyen háborúval milyen jó lesz. Fel akarták darabolni a Monarchiát és megbuktatni a Habsburg házat. Ez érdekelte őket és ebben a környező népek nagy segítségükre voltak.
Egyébként, hogy miért nem lettünk még kisebbek, az az oroszbarát felkelőknek (nem tudom hogyan hívták azt a sereget, de megyarok voltak) köszönhető, különben Észak_Magyarország sem lenne ma magyar és a statisztikákban az szerepelne, hogy tisztán szlovák népesség lakott ott. A győzteseknek nem igazuk van, hanem azt csinálnak amit akarnak. Ez van.
Honnan veszi valaki a bátorságot, hogy egy rövid mondattal definiálja, ki a magyar? Vannak magyarok, akiknek fáj Trianon. Igaz, hogy nem is éltek akkor, az életüket a mában ezer más dolog sokkal jobban befolyásolja, -segíti vagy akadályozza-mint az az eset, de nekik ez fáj a legjobban. Ha egy külsőst megkérdezel, ki a magyar? Tudod mit mond?
Akinek mindig fáj valami.
Nekem pedig ez fáj, jobban mint Trianon.
Történt, ami történt. Nem keseregni kell a múlton, henem építeni a jövőt. A brit szigeteket, és a németeket már megszállták kivándorlóink/munkavállalóink... Ausztriát is elkezdtük visszahódítani...
A béketárgyalásokra nem hívták meg a vesztes országokat, így Magyarországot sem. A konferencia a cseh, román és szerb követelések meghallgatása után szinte kizárólag az ő szempontjaik alapján döntött. Az amerikai küldöttek az etnikai határ mellett törtek lándzsát, de a többség úgy vélte, hogy „egy jó közlekedési vonalért [például egy fontosabb vasútvonalért] feláldozhatunk pár százezer magyart”. Hasonló okból jelölték ki Csehszlovákia déli határát a Duna vonalánál, pedig a folyó mindkét partján magyar lakosság élt.
A határvonalak többségét meglepően hamar, már 1919 márciusában (tehát még a Tanácsköztársaság kezdete előtt) meghúzták. Ezen a későbbiekben már keveset változtattak. Hazánk zűrzavaros 1919-es éve tehát alig módosította a leendő béke területi feltételeit.
A határkérdés „szakértője”
A magyar–csehszlovák határokat kialakító bizottság egyik brit tagja naplót vezetett. Hozzá nem értésének ékes bizonyítéka ennek egyik bejegyzése: „mindenben egyetértünk, kivéve a Pozsony és Sátoralja [újhely] közötti szakaszt.” Másutt elismerte: „ [a magyarokra] heves utálattal [...] tekintek. Unokatestvéreikhez, a törökökhöz hasonlóan sokat romboltak és semmit sem teremtettek.”
Apponyi egy térképet is bemutatott. Ezen jól látszott, hogy a kijelölt határok közvetlen közelében több százezer magyar él, akiket így a szomszédos országokhoz csatolnának. Bár a felismerés sokakat meglepett, végül a határokat nem módosították. Ezeket ugyanis már 10 hónapja rögzítették, és a szomszédos államok nem voltak hajlandóak engedni belőlük.
Apponyi Albert gróf portréja. A békekonferencián tartott beszéde – bár angolul és franciául szólalt fel, sőt a lényegét olaszul is elmondta – hatástalan maradt
A „vörös térkép”
Apponyinak a békekonferencián tartott beszéde közben a brit miniszterelnök feltett egy kérdést. Arra volt kíváncsi, hogy összesen hány magyart csatolnának el, illetve hogy ők a javasolt új határok közelében élnek-e.
Ekkor került elő a Teleki Pál által készített „vörös térkép”. Ezen világosan látszott, hogy az elcsatolt magyar lakosság jelentős része közvetlenül a határok mentén él.
A térkép abszolút újdonsága volt, hogy a nemzetiségek létszámát is tükrözte: 1 mm2 színezett terület száz lakost jelentett. A magyarokat vörös színnel tüntették fel, innen kapta nevét a térkép. A lakatlan területek fehér színűek maradtak. Más térképek a ritkábban lakott, főként nemzetiségi vidékeket is színezték, ami első ránézésre „megnövelte” a Magyarországon élő nemzetiségek számát." link
területi igények szerint további külföldi városok: Vác, Salgótarján, Ózd, Nyírbátor, Békés, Gyula, Békéscsaba, Makó, Szeged, Baja, Pécs, Villány, Szombathely, Kőszeg, Sopron, Mosonmagyaróvár, Győr ... link
Végső esetben összefoghattunk volna az Osztrákkal hogy maradjunk meg mint Monarchia...de gondolom azt meg a nagyhatalmak nem engedték volna.
esetleg ha az osztrákokkal együtt vertük volna az asztalt ?
nem vagyok történész...majd valaki megmondja milyen volt a háború végén a hangulat az osztrákokkal...gondolom - borús.
olvasgatjuk - elmélkedünk róla hogy mi lett volna ha....
teljesen mindegy...még ha vissza is lehetne menni az időben és megváltoztatni a kiinduló pontot ( 1. Világháborúba való belépést ) az is lehet hogy annyira más lenne az az alternatív történelem hogy úgy sem járnánk jobban... ( pillangó-hatás)
Június 4-e van, a trianoni békediktátum aláírásának napja, amiből a Fidesz-KDNP-kormány nemzeti összetartozás napját, ünnepnapot csinált. Csak öt évet kellett várni, és a románok is ünnepnapot csinálnának június 4-éből."
Igazad/igazatok van! Nem kellett volna aláírni. És akkor a mai napig az Osztrák-Magyar Monarchia tagja lehetnénk osztrák vezetéssel/elnyomással. Pl. Hitler nem csak 44-ben, hanem már jóval korábban, Ausztria megszállásakor bevonult volna Magyaroszágra is...
ha akkor egy, a mostani Fidesz -hez hasonló érzelmű kormánya lett volna az országnak akkor addig verték volna az asztalt amíg a népszavazást meg nem engedik tartani.
A Trianon -i szerződést alá sem írták volna...nem érdekelte volna őket semmi..
Ha meg is szállták volna a külföldiek az országot, az illegitimnek számított volna, mert nem engedtek a nagyhatalmak egy népszavazást megtartani..
Ez lett volna a helyes : nem szabadott volna aláírni semmit amíg nincs szabad népszavazás.
"Említi,de "rátolja" a felelősséget a tárgyalókra....mintha lett volna bármibe is beleszólásuk az aláíráson kívül...."
Szerinted ki felel azért, hogy elvesztettük az I. Világháborút? Hogy a vesztes oldalon ért minket a békekötés? Voltak az országnak veztői, vagy nem? Ezek közül került ki a tárgyalóküldöttség, vagy nem?
"ma Szlovákiához tartozó területen: 884 000 fő, a helyi lakosság 30%-a
Árva vármegye és Szepes vármegye Lengyelországhoz került részein: 1 000 fő, a helyi lakosság 1,2%-a
ma Romániához tartozó területen: 1 662 000 fő, a helyi lakosság 32%-a
ma Szerbiához tartozó területen: 420 000 fő, a helyi lakosság 28%-a
ma Ukrajnához tartozó területen: 183 000 fő, a helyi lakosság 30%-a
Horvátországban: 121 000 fő, a helyi lakosság 3,5%-a
ma Szlovéniához tartozó területen: 20 800 fő, a helyi lakosság 1,6%-a
ma Ausztriához tartozó területen Burgenlandban: 26 200 fő, a helyi lakosság 9%-a
Fiume városában (ma Horvátország része): 7000 fő, a helyi lakosság 24%-a"
Ezek voltak az elcsatolt területek, amelyek EGYBEN lettek egy-egy országhoz csatolva! Nem városonként, falvanként, hanem EGYBEN!
Igen, a felvidéken, Erdélyben, a vajdaságban, stb. voltak a határ mentén tisztán magyar lakta területek is, és ezek elcsatolása nem igazán logikus. Errek írtam, hogy ez a döntéshozók felelőssége volt.
"Igen, voltak olyan területtek, amelyeket logikus lett volna nem elcsatolni, mert tisztán magyarlakta volt. De ez az akkori vezetők/tárgyalók felelőssége, bénasága volt!
bigyula
Említi,de "rátolja" a felelősséget a tárgyalókra....mintha lett volna bármibe is beleszólásuk az aláíráson kívül....
A trianoni döntésnek az a baja,hogy nincsen egyetlen érv sem ami indokolná a jogosságát!
szvsz
Trianon -nál elvettek tőlünk mindent...hiszen akkor gyengék voltunk, és ezt kihasználva a nyugati hatalmak szétdarabolták MAgyarországot. Elvitték tőlünk a legszebb és legértékesebb területeinket.
Ha akkor Orbán Viktor lett volna hatalmon tuti hogy nem engedte volna, hanem addig verte volna az asztalt amíg nem visszakozott volna a nyugati rablóbanda !
"Igen, voltak olyan területtek, amelyeket logikus lett volna nem elcsatolni, mert tisztán magyarlakta volt. De ez az akkori vezetők/tárgyalók felelőssége, bénasága volt!"
Na így korrektebb, azt leszámítva, hogy a győzteseket nem érdekelte semmi. Tehát amit Churchill ír a végén, az volt a lényege az egésznek. Feldarabolni és ha valaki azt mondja, hogy az övé akkor az övé, kivéve, ha mi mondtuk. Na az nem érdekelt senkit.
Törölt felhasználó2015. 06. 04. 13:45
#186
Nekem nem fáj, hiszen soha nem laktam a Nagymagyarországon, nem tudom milyen az. Most elutazom Szlovákiába vagy Romániába (bevallom töredelmesen Kárpátalján még nem voltam) és ezekben az idegen országokban van sok ember, aki beszél magyarul és ez jó (nekem). Határ nincs, szabadon utazhatok ezeken a területeken. Aki ott lakik és magyar az anyanyelve, az természetesen okkal sérelmezi, hogy idegen nyelven kell a kiló kenyeret kérnie a boltban, vagy a járási hivatalban ügyet intéznie. Ezzel meg kell tanulni együtt élni és nem a múltba révedezni...
Idéztem, ott a link. Azt is írtam, hogy voltak olyan részterületek, amelyek szomszédosak a trianoni (és a mai) határokkal, és többségében magyar lakta területek voltak. Nem feltétlenül így kellett volna alakulnia, de így alakult. TÖRTÉNELEM!
Egyébként az én családom sem tőzsgyökeres "magyar": apai ágon a nagyszüleim a felvidékről származnak (Vág völgye, és 1946-ban telepítették ki őket a "lakosságcsere" programban), anyai ágon pedig a dédszüleim Erdélyből (grófi család, valamikor a két világháború között jöttek el, nem feltétlenül önként). Ennek ellenére nincsenek revíziós álmaim. :)
"A város a 20. században hat országhoz tartozott: Osztrák–Magyar Monarchia, Fiumei Szabadállam, Olaszország, Harmadik Birodalom, Jugoszlávia, végül Horvátország. 1920 és 1924 között itt működött a Fiumei Szabadállam nevű államalakulat, melynek a magyar is hivatalos nyelve volt.
A magyarok szempontjából azért is fontos ez a város, mert a Monarchia idején ez volt a legnagyobb kikötője Magyarországnak. 1915-ben itt készült Magyarország legnagyobb csatahajója, a Szent István.
Kisebb megszakításokkal 1776-1918 között Szádrévvel és a környező településekkel együtt a Magyar tengermelléket alkotta, mely a Szent Korona tagja így a Magyar Királyság része volt. A város fénykorát a Monarchia idején élte, melyet magyar korszaknak lehet tekinteni. Számos épületet emeltek ekkor illetve az infrastruktúrát is jelentősen fejlesztették. Több nevezetes magyart is magáénak tudhat a város, például itt született 1912. május 26-án Kádár János."
Hát ez jó! Kezdjünk el szervezkedni/fegyverkezni a közvetlen szomszédaink ellen, akik mellesleg velünk együtt EU tagok, és NATO szövetségeseink... Te normális vagy? :)
Még ma is kényes kérdés Trianon, mert a történelmi Magyarország egykori nemzetiségei új hazához jutottak, míg az őshonos magyarság saját szülőföldjén hazátlanná vált, elvesztette hazaállamát, államországba, idegen uralom alá került.
Természetesen a nyerteseket zavarja, ha valaki emlegetni meri az 1920-as területrablást. A békediktátum jogtalansága abból fakad, a magyarságnak nem biztosították a népszavazás jogát, hogy önmaga dönthessen – az önrendelkezés elve alapján – saját sorsáról. A magyar békedelegáció vezetője – gróf Apponyi Albert – Párizsban hiába kérte a népszavazás jogát, hiába jelentette ki, hogy annak eredményét a magyar nép feltétel nélkül elfogadja, nem adtak lehetőséget erre. Mivel Magyarország soknemzetiségű állam volt, ezért sokan egyértelműnek tartják azt, hogy jogos volt feldarabolni, mert a történelmi jognál erősebb az etnikai.
Nos, ellenpéldáért nem kell messze menni. Annak ellenére, hogy Csehország egyik régiója német többségűvé vált, a német lakosság mégsem élhetett a csehektől való elszakadás jogával, mivel az általuk (utólag) benépesített terület a középkori cseh állam része volt. Tehát az erdélyi románságnál nagyobb lélekszámú német lakosság a történelmi jog alapján cseh uralom alatt maradt, miközben a hasonló helyzetű, a lakosság enyhe többségét alkotó erdélyi románok az etnikai elv alapján elszakíthatták Kelet-Magyarország területét. Tették ezt az önrendelkezési jogra hivatkozva, míg a magyarság történelmi jogára senki nem volt kíváncsi.
A magyar nép azonban nemcsak a történelmi jogát nem érvényesíthette, de az etnikai és a gazdasági elvet sem. A területrablók jogtalanul vették el Magyarország történelmi területének 70 százalékát és hajtották uralmuk alá a magyar nép közel egyharmadát. Az etnikai elv érvényesülése esetén a határ menti magyar többségű régiók Magyarországnál maradhattak volna, ha a határok megvonásánál érvényesítették volna az etnikai elvet. A magyarság némely részét, mint valami nyájat, úgy hajtották idegen fennhatóság alá. Tették ezt akkor, amikor Wilson amerikai elnök arra figyelmeztette szövetségeseit, hogy egyetlen népcsoportot se engedjenek idegen uralom alá jutni annak megkérdezése nélkül. Amikor az amerikai diplomácia felfigyelt a gátlástalan területrabló békeszerződések kidolgozására, nem volt hajlandó tovább részt vállalni azok munkálatain, és nem írta alá a trianoni diktátumot.
(...)link
Jogos volt-e az etnikai elv?
Trianont megelőzően, 1918. december elsején a gyulafehérvári erdélyi román nagygyűlés vezetői az önrendelkezés magasztos elvére hivatkozva mondták ki az 53,8 százalékarányban románok által is lakott Erdély, Bánság és a Partium elszakítását Magyarországtól. Egy olyan országtól, amely elődeit befogadta, ahová a 13. századtól kezdve telepedtek át a Kárpátokon túli területekről. Mivel az enyhe román többség nem volt garancia arra, hogy népszavazással lehessen dönteni Erdély sorsáról, ezért a román politikai elit Erdélyben sem merte vállalni a népakarat kinyilvánítását. Tudták azt, hogy Erdélyt, a magasabb életszínvonalat biztosító hazát nem mindenki cserélné fel az elmaradott Óromániaival. Elsősorban a magyarországi szociáldemokraták, a szervezett munkásság gondolkodott így.
A nagyhatalmak egy soknemzetiségűvé, 55 százalékarányban magyarlakta ezeréves országot daraboltak fel úgy, hogy helyébe ugyancsak többnemzetiségű államokat alakítottak ki. A szlovákiai államrészben a szlovákok száma mindössze 47,6 százalékarányú, míg a szerb hegemónia alá került területeken, ideértve Horvátországot is, a szerbek aránya csupán 25 százalék volt. A Romániának ajándékozott területeken élő románság számaránya is alulmaradt a történelmi Magyarország területén élő magyarságénak.
Azok az új "nemzetállamok", amelyek az igazságtalan diktátummal születtek, jórészt felbomlottak, részben a második világháború küszöbén, majd végleg a 20. század utolsó évtizedében. Csehszlovákia, Jugoszlávia ma már egy múló történelmi emlék. Az utóbbi területén jelenleg hét ország osztozik. E nemzetállam felbomlásához – az 1990-es években – négy véres háború vezetett. Romániától még 1940-ben elvették a két százalékban "ősromán" Kadrilátert, Dél-Dobrudzsát, Bukovina északi részét, és Moldva déli megyéit Ukrajnához csatolták, míg a Prut és a Dnyeszter közti területeken kialakult a Moldáviai Köztársaság, amely a gagauzoknak széles körű területi autonómiát biztosít, míg a Dnyeszter mente állam az államban. Románia azonban megtarthatta Kelet-Magyarország történelmi területeit, a Bánság kétharmadát, a történelmi Partiumot és a történelmi Erdélyt. Ez utóbbi területen uralma alatt tartja a 80 százalékarányban ma is székely magyarok által lakott Székelyföldet úgy, hogy még a hivatalos okmányokban sem lehet leírni e történelmi régió nevét.
Hazugsággal kreált államok
Az utódállamok jogtalanul jutottak az ezeréves Magyarország területéhez, mert azok sem gazdasági, sem történelmi elv alapján nem kapcsolódtak hozzájuk. Az igazságtalan határokat a franciák diktálták, őket csak az újonnan létrehozott államok érdekeinek kielégítése, a francia hatalmi befolyás biztosítása motiválta. Néhány politikus gerinctelen hazudozása, mint például Benes, Bratianu és Clemenceau szerepe igen jelentős volt abban, hogy egy történelmileg, gazdaságilag, földrajzilag egységes országot, egy nemzetet szétdaraboljanak. Természetesen a politikai haszonlesésnek, félrevezetésnek azért lehetett eredménye, mert a nagyhatalmakat nem érdekelte az önrendelkezés magasztos elve.
Közép-Kelet Európa legnagyobb tragédiájáról mondta Henri Pozzi francia újságíró, hogy e diktátum kikényszerítésben szereplő politikusok egykor a világtörténelem szégyenpadjára kerülnek. Lloyd George, a békediktátum angol aláírója rádöbbent arra, hogy hamis és hazug dokumentumok alapján döntöttek. Lord Sydemann szintén a döbbenet hangján állapította meg, hogy a világháborúért egy olyan államot büntettek a legkegyetlenebbül, amelynek a legkevesebb felelőssége volt abban. Reméli, egyszer kiderül, hogy e szörnyű igazságtalanság mögött milyen befolyás, milyen érdekek húzódtak. Cherfis francia tábornok és író úgy érezte, hogy olyan történelmi országot vertek szét, amely a törökök ellen évszázadokon át bástyaként védte Európát. Úgy gondolta, hogy e diktátum Franciaország szégyene lesz. Eva Maria Barki nemzetközi jogász szerint Trianon az önrendelkezési jog súlyos megsértését jelenti.
Kádár Gyula - Háromszék"
"A Magyar Királyság lakóinak száma 20 886 487-ről 7 615 117-re esett vissza. 1910-ben a Magyar Királyságban élő magyar népesség az össznépesség kb. 48,1%-át – Horvát-Szlavónország nélkül 54,6%-át – tette ki."
Tehát, "Nagymagyaroszágon" is kevesebben voltunk, mint 50%! Ez milyen "nemzetállam" volt? Vagy itt nem érdekes?
Igen, voltak olyan területtek, amelyeket logikus lett volna nem elcsatolni, mert tisztán magyarlakta volt. De ez az akkori vezetők/tárgyalók felelőssége, bénasága volt!
Az hiányzik még: annak érdekében, hogy a hülye és/vagy irracionális revizionisták verhessék a nyálukat, még jobban elszigetelni Mo.-ot diplomáciailag. Nem volt elég, hogy a teljesen korrekt norvégokkal, stb. izmozik a hülye kúrmány, még ezt is a nyakába venné... (kötél helyett).
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!
Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!
Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!
Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!"
Magyarországon a szlovákok aránya az összlakossághoz képeset lehetett kb.12-15 %.
Ez ROSSZ arány volt ezért elcsatolták a szlovákok által lakott területeket úgy hogy hozzácsaptak némi magyar nemzetiségűt kb.30 %-nyit.
"A Magyar Királyság lakóinak száma 20 886 487-ről 7 615 117-re esett vissza. 1910-ben a Magyar Királyságban élő magyar népesség az össznépesség kb. 48,1%-át – Horvát-Szlavónország nélkül 54,6%-át – tette ki. Noha az elcsatolt területeken élők többsége nem volt magyar nemzetiségű, a békeszerződés során az országhatárok megvonása gyakran nem követte a nyelvi vagy nemzetiségi határokat. Sok esetben egységes tömbben élő magyar lakosságú területeket is elcsatoltak. Mintegy 3,3 millió magyar rekedt kívül az új magyar állam határain. A magyar nemzetiségűek lélekszáma az elcsatolt területeken az 1910-es népszámlálás alapján:
ma Szlovákiához tartozó területen: 884 000 fő, a helyi lakosság 30%-a
Árva vármegye és Szepes vármegye Lengyelországhoz került részein: 1 000 fő, a helyi lakosság 1,2%-a
ma Romániához tartozó területen: 1 662 000 fő, a helyi lakosság 32%-a
ma Szerbiához tartozó területen: 420 000 fő, a helyi lakosság 28%-a
ma Ukrajnához tartozó területen: 183 000 fő, a helyi lakosság 30%-a
Horvátországban: 121 000 fő, a helyi lakosság 3,5%-a
ma Szlovéniához tartozó területen: 20 800 fő, a helyi lakosság 1,6%-a
ma Ausztriához tartozó területen Burgenlandban: 26 200 fő, a helyi lakosság 9%-a
Fiume városában (ma Horvátország része): 7000 fő, a helyi lakosság 24%-a"
Ez nem teljesen igaz! Az elcsatolt területeken majdnem mindenhol a nem magyar anyanyelvűek voltak többségben. Egyszer már be volt írva/linkelve egy itteni topicba.
"Magyar az, akinek fáj Trianon”.
Különben ha nem értenéd dadogásomat, útbaigazíthatlak. De fordulj el, ne nézz a szemembe. Még nem olvastam ezt a könyvet, amiben levelem meg fog jelenni: de úgy gondolom, ama szót megtalálod benne többször is – hiszen arról szól a könyv, amit ez a szó jelent. És megtalálod régi versekben és széles szólamokban, amik most újra élni kezdenek, én még akkor ismertem őket, mikor egy időre halottaknak tetszettek, üresen, furcsán kongottak a fülemben, nem értettem őket, vállat vontam. Igen, valamiről beszéltek ezek a versek, és szóltak valamiről, amiről tudtam, hogy van, mint ahogy van kéz és láb, különösen hatott rám, hogy emlegetik, mintha valaki minden lélegzetvételnél megnevezné a láthatatlan elemet, mely tüdejébe nyomul. Iskolai ünnepélyeken, tavasszal kiáltották hangosan: azt mondták nekem, hogy szeressem, kötelességem szeretni. Mintha azt mondták volna, hogy szeressem a kezemet és a lábamat. Dac fogott el és furcsa makacsság: – hogyan lehetne kötelességem, hogy magamat szeressem, így szóltam magamban, holott én nem vagyok megelégedve magammal, holott én több és jobb szeretnék lenni, mint ami vagyok – holott én gúnyolom és dorgálom magamat. S mert a földön járok, ne fordítsam szememet a csillagos ég felé, melynek nincsenek határai, csak horizontja van! S mert nem tudok ellenni étel és ital nélkül, tegyem meg istenemmé az ételt és italt? S mert nem tudok szólani másképpen, csak így, ne hallgassam meg azt, aki másképpen szól? S ha erőt adott nekem a föld, amelyből vért szíttam magamba anyám emlőin át – ezt az erőt csodáljam a munka helyett, melyet végrehajtok vele! Dac fogott el és makacsság: embernek neveztem magam – azt kerestem, ami bennem hasonlatos másféle emberekkel s nem azt, ami különbözik. Világpolgárnak neveztem magam – léleknek neveztem magam, mely rokon lelket keres, akárhol itt e földön, s ha kell, a pokolban is.
És nem mondtam ki azt a szót. De ha házat építettek valahol Pesten vagy Fogarason, vagy Szolnokon, vagy Kolozsvárott, megálltam előtte, és úgy néztem, mintha az én házamat építenék. És ha virágot láttam nyílni a pilisi hegyekben vagy a Kárpátokban, tudtam, hogy a virág nekem nyílt. És ha idegen emberrel beszéltem, és az idegen ember dicsérte a lánchidat és a Dunát és az aggteleki cseppkőbarlangot és a dobsinai jégbarlangot és a Vaskaput és a Balaton vizét – akkor lesütöttem a szemem és zavarba jöttem, mintha engem dicsérne. És mikor Berlinben jártam, úgy csodálkoztam és nevettem magamban azon, hogy ezek itt járkálnak és házakat építenek, mint aki álmában tudja, hogy álmodik, és amit lát, nem valóság, álomkép csak, tündérmese, játék. Játék háznak éreztem az idegen házat – csak játszották az emberek, hogy ezt ők komolyan veszik –, és mikor a vendéglőben fizettem, elámultam, hogy elfogadják tőlem a játék pénzt, amit kezembe nyomtak, mikor átléptem a magyar határt. És lelkem mélyén soha nem hittem el, hogy ők komolyan mondják: hélas! és alas! és wehe! és ahimé! – mikor jaj-t kell mondaniok –, és arra gondoltam, hogy haláluk percében ők is jajt mondanak majd, mint én. A megfogható ismerős valóság ott kezdődött nekem, ahol átléptem a határt – ha életemben először jártam is arra, ahol átléptem.
De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”
Karinthy Frigyes:
Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára