“Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam. Most, ezen a furcsa nyáron, mely úgy hat rám, mint borzongó, kényelmetlen ébredés egy tarka és bolondos álom után, először válik tudatossá bennem, hogy egész életemben kerültem ezt a szót… íme, erőlködöm és nem tudom kimondani most se, különös szemérem fog el, nem tudom legyőzni; pedig nem volnék éppen zárdaszűz, se vénkisasszony – nevén szoktam nevezni, nemcsak a gyermeket, de ama boldog és áldott bölcsőt is, ahonnan származik. Megpróbálom megmondani, mi az, amit érzek, akkor talán nem kell kimondani; ugye?
Különben ha nem értenéd dadogásomat, útbaigazíthatlak. De fordulj el, ne nézz a szemembe. Még nem olvastam ezt a könyvet, amiben levelem meg fog jelenni: de úgy gondolom, ama szót megtalálod benne többször is – hiszen arról szól a könyv, amit ez a szó jelent. És megtalálod régi versekben és széles szólamokban, amik most újra élni kezdenek, én még akkor ismertem őket, mikor egy időre halottaknak tetszettek, üresen, furcsán kongottak a fülemben, nem értettem őket, vállat vontam. Igen, valamiről beszéltek ezek a versek, és szóltak valamiről, amiről tudtam, hogy van, mint ahogy van kéz és láb, különösen hatott rám, hogy emlegetik, mintha valaki minden lélegzetvételnél megnevezné a láthatatlan elemet, mely tüdejébe nyomul. Iskolai ünnepélyeken, tavasszal kiáltották hangosan: azt mondták nekem, hogy szeressem, kötelességem szeretni. Mintha azt mondták volna, hogy szeressem a kezemet és a lábamat. Dac fogott el és furcsa makacsság: – hogyan lehetne kötelességem, hogy magamat szeressem, így szóltam magamban, holott én nem vagyok megelégedve magammal, holott én több és jobb szeretnék lenni, mint ami vagyok – holott én gúnyolom és dorgálom magamat. S mert a földön járok, ne fordítsam szememet a csillagos ég felé, melynek nincsenek határai, csak horizontja van! S mert nem tudok ellenni étel és ital nélkül, tegyem meg istenemmé az ételt és italt? S mert nem tudok szólani másképpen, csak így, ne hallgassam meg azt, aki másképpen szól? S ha erőt adott nekem a föld, amelyből vért szíttam magamba anyám emlőin át – ezt az erőt csodáljam a munka helyett, melyet végrehajtok vele! Dac fogott el és makacsság: embernek neveztem magam – azt kerestem, ami bennem hasonlatos másféle emberekkel s nem azt, ami különbözik. Világpolgárnak neveztem magam – léleknek neveztem magam, mely rokon lelket keres, akárhol itt e földön, s ha kell, a pokolban is.
És nem mondtam ki azt a szót. De ha házat építettek valahol Pesten vagy Fogarason, vagy Szolnokon, vagy Kolozsvárott, megálltam előtte, és úgy néztem, mintha az én házamat építenék. És ha virágot láttam nyílni a pilisi hegyekben vagy a Kárpátokban, tudtam, hogy a virág nekem nyílt. És ha idegen emberrel beszéltem, és az idegen ember dicsérte a lánchidat és a Dunát és az aggteleki cseppkőbarlangot és a dobsinai jégbarlangot és a Vaskaput és a Balaton vizét – akkor lesütöttem a szemem és zavarba jöttem, mintha engem dicsérne. És mikor Berlinben jártam, úgy csodálkoztam és nevettem magamban azon, hogy ezek itt járkálnak és házakat építenek, mint aki álmában tudja, hogy álmodik, és amit lát, nem valóság, álomkép csak, tündérmese, játék. Játék háznak éreztem az idegen házat – csak játszották az emberek, hogy ezt ők komolyan veszik –, és mikor a vendéglőben fizettem, elámultam, hogy elfogadják tőlem a játék pénzt, amit kezembe nyomtak, mikor átléptem a magyar határt. És lelkem mélyén soha nem hittem el, hogy ők komolyan mondják: hélas! és alas! és wehe! és ahimé! – mikor jaj-t kell mondaniok –, és arra gondoltam, hogy haláluk percében ők is jajt mondanak majd, mint én. A megfogható ismerős valóság ott kezdődött nekem, ahol átléptem a határt – ha életemben először jártam is arra, ahol átléptem.
De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”
Figyu! Az idézetek tartalmi részére is reagálsz, azaz hogy van-e aktualitásuk, vagy leragadsz annál, hogy nem mindenkinek illik idézni, csak a kiválasztottaknak.
"Kell, hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni."
Mostanában gyakorta idéznek Szent István király Imre herceghez szóló hatodik intelméből egy rövidke részt.
Teszik ezt gyakorta olyanok, akik amúgy sem a katolikus vallást, sem a királyságot, sem a tízparancsolatot sem úgy általában a múltat, a hagyományt maguk nem értékelik és nem tartják követendőnek, sőt feledendőnek, elvetendőnek, végképp eltrölendőnek mondják.
Ők azok, akik itt is a trianoni tragédiába történő belenyugvásba, elfelejtésére buzdítanak sőt azt egyenesen helyesnek tartják.
Az ő és mindannyiunk épülésére álljon hát itt első szent királyunk hatodik intelmének folytatása, melyet nem idézgetnek oly buzgón:
"Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák."
Abban, amely egyértelműen a nagyhatalmak érdekét szolgálta, nem Magyarországét, mégis legnagyobb mértékben azt az országot csonkították meg, amely egyedüliként emelt szót a háború ELLEN!
"Magyarország mint az Osztrák–Magyar Monarchia része, külügyeiben nem független politikai hatalomként lépett háborúba. A szerb helyzetre és a Ferenc Ferdinánd ellen elkövetett merénylet jelentőségének túlbecsülésére jellemző, hogy a háborús helyzet már 1914 júliusában megérett a konfliktusra. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy Bécs nem mond le a Szerbia elleni akcióról, amelyhez gróf Tisza István csak annyit tudott hozzátenni, hogy július 14-én feltételül szabta: a Monarchia jelentse ki előre, hogy a Szerbia ellen indítandó akcióval jelentéktelen határkiigazításokon kívül szerb területek megszerzésére nem törekszik.[1]
Charles Tisseyre, a francia parlament képviselője könyvet írt a háború kitörésének körülményeiről: „... Tisza István volt az egyetlen vezető államférfi Európában, aki komolyan szót emelt a háború ellen.” A merényletet követő koronatanácson azonban azok az – akkor még osztráknak számító – nemzetiségi politikusok szavazták le, akiknek hazája később a győztes államok között szerepelt, és Magyarország háborús szerepének a világ közvéleménye előtti félreértelmezésében aktív szerepet játszottak.
Magyarországnak nem volt érdeke a háború, és Tisza István mindent megtett elsősorban Magyarország hadba lépése ellen, de amikor e törekvései meghiúsultak, a háború kárainak enyhítésére. Tisza István az annexióellenes magatartását akkor sem változtatta meg, amikor 1915-ben a Monarchia még előnyös pozíciókban volt. Románia legyőzése és a bukaresti béke aláírása után 3500 km² határrevízióra került sor, amely – gyéren lakott terület lévén – néhány száz román állampolgárt érintett, és kizárólag stratégiai jelentősége volt. Tisza elítélte Szerbia annektálását, és Vilmos császárral is szembeszállva a szerbekkel kötendő különbéke mellett kardoskodott, amelyben kárpótlásul Albániát adta volna Szerbiának. Gróf Károlyi Mihály ezt írja emlékirataiban: „1916 végén, amikor a harctereken a legjobban álltunk, sem Tisza Istvánnak, sem Magyarországnak nem voltak hódító szándékai.”"
Köszönöm a jókívánságot - remélem szívből jött!
Viszont kívánom neked is!
Egyébként nem vagyok "Trianon-bolond". Csupán nem játszom el a mások által rám erőltetett hitvány szerepet, akik azt akarják, hogy féllábú, félkarú, féleszű és félszívű legyek és feledjem el eleim és az ő életüket, mindazt, amiért kűzdöttek, dolgoztak, éltek és haltak.
Szelíden üzenem: "Nem, nem, soha!"
"sztem gondold át az egészet, mert gőzöd sincs milyen következményei lennének egy ilyen követelésnek nemzetközi szinten !
:D:D:D"
Milyen következménye lett az USA-ra nézve annak, hogy hamis indok alapján porig rombolt egy országot?
Nemzetközi joggal ellentétesen tart fogva embereket?
Kihallgatás során kínzást alkalmazott?
Kínzás során gyanúsított halt meg?
Illegális lehallgatásokat folytatott?
stb...stb...stb...
Mi lett ezeknek a következménye?
Mi lenne ha ezt Putyin vagy esetleg Orbán vagy Irán,Észak-Korea tenné?
Pontosan.
E "szellemi vakok" nem tudják hogy milyen is a világ teljességében, léteznek benne színek is, nem csak formák és hangok. Kizárólag ésszel közelítik meg azt is, amit szív nélkül nem lehet, hiszen az ember nem lehet teljes féloldalasan! Vakságuk akkor múlik majd el, ha a szívükre legalább annyira figyelnek, mint az eszükre.
"– Isten veled – mondta a róka.
– Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
– Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
– Az idő, amit a rózsámra vesztegettem… – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél."
látnak máshol 10 estet, de a mi esetünk az nem az....világos, nem? ez a kishitűség és a hülyének nézésünk nem észrevétele, sőt ezek a "szembekötve vakon" vezető honfitársaink,akiket a nyugat úgy vett meg ideológiailag, hogy ők az "Elfajult testvéridtől csinált áll-útakon" vezetőink
OK, akkor csak álmodj tovább a lehetőségről ... fogalmad sincs a különbségekről, csak annyit látsz, hogy vannak "változások"... bírom az ilyen "Trianon-bolondokat".. egyik eszelősebb, mint a másik ... kész téboly amit műveltek, de csak hajrá... nekem fontosabb dolgaim vannak, minden jót neked is !
:D:D:D
Milyen következményei lennének Európában?
- esetleg felbomlana a Szovjetúnió, Jugoszlávia, meg Csehszlovákia?
- függetlenné válna Ukrajna, Fehér-Oroszország, Észtország, Lettország, Litvánia, F.Y.R. Macedónia, Szlovénia, Horvátország, Montenegró?
- vagy kiszakadna Szerbiából Koszovó?
- netán egyesülne Németország?
- autonómiát kapna Dél-Tirol?
- vagy még létrehoznának egy önálló zsidó-államot is?
- esetleg kiválna Skócia az Egyesült-Királyságból?
- netán Románia visszaszerzi Besszarábiát?
De hisz' mindez elképzelhetetlen "diplomácialilag" ugye??
a monarchia területét hogyan követelhetné Ausztria, amikor az magyar terület volt? egyébként Ausztria nem lett területileg büntetve olyan arányban, sőt
"Vagyis amit lehetne azért kitiltanának erről a felületről! "
... azaz már egy kitiltástól olyan félelmed van, hogy nem mered megtenni... sztem gondold át az egészet, mert gőzöd sincs milyen következményei lennének egy ilyen követelésnek nemzetközi szinten !
:D:D:D
"Nem, ez nem tiszta "diplomáciai" lépés volt! Egy háborút lezáró egyezmény, ahol Magyaroszág a vesztes fél oldalán állt"
Ahogyan Ausztria is,ráadásul ő robbantotta ki a világháborút.
Az őrvidék mikor volt része a történelmi Ausztriának? Akkor miért csatolták a "vesztes" Ausztriához?
"Amennyiben már nincsen az EU miatt jelentősége a határoknak akkor miért nem állítják vissza legalább az EU tagállamok között lévőt?"
A második felét már meg is válaszoltad a mondat első felével.
"Annyira kérik a magyarok, úgy sincs jelentősége...adjuk vissza nekik...."
EZ NEM ÍGY VAN! Légyszíves sorold már fel a határon túli, vagy hazai politikusok ilyen jellegű hivatalos nyilatkozatait! A határon túliak tudtommal autonomíát szeretnének.
"Amikor megváltoztatták akkor MEGOLDHATÓ volt diplomáciai lépéssel."
Nem, ez nem tiszta "diplomáciai" lépés volt! Egy háborút lezáró egyezmény, ahol Magyaroszág a vesztes fél oldalán állt. Szerinted az osztrákok miért nem siránkoznak folyamatosan a Monarchiva területi visszaállítását követelve?
"A határok megnyíltak, bárki bármikor bárhova eljuthat és ez legtöbb ami ezen területen elérhető (értsd: nem lesznek visszaállítva a trianoni határok, ez egyszerűen diplomáciai képtelenség) és én ezzel elégedett vagyok"
Érdekes megközelítés....
Amikor megváltoztatták akkor MEGOLDHATÓ volt diplomáciai lépéssel.
Amennyiben már nincsen az EU miatt jelentősége a határoknak akkor miért nem állítják vissza legalább az EU tagállamok között lévőt?
Annyira kérik a magyarok, úgy sincs jelentősége...adjuk vissza nekik....
Vagy esetleg mégis van?
"és én ezzel elégedett vagyok"
Ehhez pedig NEM lehet semmit sem hozzáfűzni! Vagyis amit lehetne azért kitiltanának erről a felületről!
"Magyar az, akinek fáj Trianon”.
Különben ha nem értenéd dadogásomat, útbaigazíthatlak. De fordulj el, ne nézz a szemembe. Még nem olvastam ezt a könyvet, amiben levelem meg fog jelenni: de úgy gondolom, ama szót megtalálod benne többször is – hiszen arról szól a könyv, amit ez a szó jelent. És megtalálod régi versekben és széles szólamokban, amik most újra élni kezdenek, én még akkor ismertem őket, mikor egy időre halottaknak tetszettek, üresen, furcsán kongottak a fülemben, nem értettem őket, vállat vontam. Igen, valamiről beszéltek ezek a versek, és szóltak valamiről, amiről tudtam, hogy van, mint ahogy van kéz és láb, különösen hatott rám, hogy emlegetik, mintha valaki minden lélegzetvételnél megnevezné a láthatatlan elemet, mely tüdejébe nyomul. Iskolai ünnepélyeken, tavasszal kiáltották hangosan: azt mondták nekem, hogy szeressem, kötelességem szeretni. Mintha azt mondták volna, hogy szeressem a kezemet és a lábamat. Dac fogott el és furcsa makacsság: – hogyan lehetne kötelességem, hogy magamat szeressem, így szóltam magamban, holott én nem vagyok megelégedve magammal, holott én több és jobb szeretnék lenni, mint ami vagyok – holott én gúnyolom és dorgálom magamat. S mert a földön járok, ne fordítsam szememet a csillagos ég felé, melynek nincsenek határai, csak horizontja van! S mert nem tudok ellenni étel és ital nélkül, tegyem meg istenemmé az ételt és italt? S mert nem tudok szólani másképpen, csak így, ne hallgassam meg azt, aki másképpen szól? S ha erőt adott nekem a föld, amelyből vért szíttam magamba anyám emlőin át – ezt az erőt csodáljam a munka helyett, melyet végrehajtok vele! Dac fogott el és makacsság: embernek neveztem magam – azt kerestem, ami bennem hasonlatos másféle emberekkel s nem azt, ami különbözik. Világpolgárnak neveztem magam – léleknek neveztem magam, mely rokon lelket keres, akárhol itt e földön, s ha kell, a pokolban is.
És nem mondtam ki azt a szót. De ha házat építettek valahol Pesten vagy Fogarason, vagy Szolnokon, vagy Kolozsvárott, megálltam előtte, és úgy néztem, mintha az én házamat építenék. És ha virágot láttam nyílni a pilisi hegyekben vagy a Kárpátokban, tudtam, hogy a virág nekem nyílt. És ha idegen emberrel beszéltem, és az idegen ember dicsérte a lánchidat és a Dunát és az aggteleki cseppkőbarlangot és a dobsinai jégbarlangot és a Vaskaput és a Balaton vizét – akkor lesütöttem a szemem és zavarba jöttem, mintha engem dicsérne. És mikor Berlinben jártam, úgy csodálkoztam és nevettem magamban azon, hogy ezek itt járkálnak és házakat építenek, mint aki álmában tudja, hogy álmodik, és amit lát, nem valóság, álomkép csak, tündérmese, játék. Játék háznak éreztem az idegen házat – csak játszották az emberek, hogy ezt ők komolyan veszik –, és mikor a vendéglőben fizettem, elámultam, hogy elfogadják tőlem a játék pénzt, amit kezembe nyomtak, mikor átléptem a magyar határt. És lelkem mélyén soha nem hittem el, hogy ők komolyan mondják: hélas! és alas! és wehe! és ahimé! – mikor jaj-t kell mondaniok –, és arra gondoltam, hogy haláluk percében ők is jajt mondanak majd, mint én. A megfogható ismerős valóság ott kezdődött nekem, ahol átléptem a határt – ha életemben először jártam is arra, ahol átléptem.
De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”
Karinthy Frigyes:
Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára