Sőt, ami a legrosszabb, hogy küszködhetsz még egy jó darabig velem együtt a sok kis szarban, míg kiolvadunk, ha egyszer eljön az is. Azt gondolom elég sok kispapírban hosszú távú befektetők lettünk.
Én pont így vagyok. Könnyebb lenne leírni, hogy a BÉT részvények közül melyik nincs, mert szinte már minden kis szar papírom van. Egyébként lehet, hogy van telepátia, mert pont én is arra gondoltam, hogy volt OTP-m nekem is 8045-ről és 8300-ról tavaly. Na azokat nem kellett volna nem eladni pár 100 ft nyerőben, mostanra már duplázott volna a pénzem. De mondhatnám a MOL-t és a ricsit is. Ott is sikerült vennem az aljakon és azokat sem tartogattam sajnos. Amiket pedig tartogatok, az azért van, mert mínuszos vagyok benne, úgy pedig nem adom.
érted, mit akarok mondani? a sok szétszórt kispapírom, egyik nap egyikben nyerek, másik nap másikban, de mindig néhány visszarontja az egészet, olyan, mint egy egyhelyben taposás elképzeltem, hogy csak egyetlen papírom lenne és arra koncentrálnék teljesen ez arról jutott eszembe, hogy tavaly vettem otp-t 8960-on és ha csak az lett volna, már duplázom a pénzem ezzel szemben küszködök minden nap ebben --abban
szóval hiába keresek egy nap 60 ezret, ha a nap végén a portfolio-értékem kevesebbet mutat ez az átka a sok kis vacaknak kéne egy huszárvágás, de sosem merem meglépni
ja, én a csókára gondoltam, bocs, nem figyeltem igazán bár a barátnőm mesélte, a csóka megcsináltatta a táskákat a szeme alatt és most külsőre kicsit jobban néz ki mindegy, nem is fontos amit még írni akartam, hogy a portfolio-értékem még mindig a kicsik rontják, ma szépet lendült a richter miatt, viszont az enefi, set, Dm, wallis lefelé vitte mérges vagyok
Azt én is nagyon remélem, mert nekem nagyon sok opusom van. Még az a szerencse, hogy ezt a faszit már nem veszi senki komolyan. Ha sokat okoskodik, majd kap megint egy jó nagy nyaklevest, mint az önkori választáskor, olyant, hogy megint leesik a székről, leesik a cipője és megláthatjuk újból a lyukas zokniját.
jó kis cikk:) remélem, nem nyelődik el a pénzem, mert ma felbuzdulva, hogy végre nyertem benne, második körként is vettem opust : OPUS Vétel 1000 db 241.5 Ft áron teljesült (szerződésszám: 7779106, idő: 2021.06.11 15:38:20)
nem volt rossz köröd, főleg, hogy mennyiség is párosult hozzá:) nem tudom, miért vagyok ilyen "ficnizős", állandóan ficniket veszek, hogy ha lehet, már ne szoruljak be sehova:)
nem mertem sokat venni enefiből sem, napok óta a 10-es könyvben is leláttam 300-ig, gondoltam, nem szeretnék beszorulni hetekre ENEFI Vétel 138 db 375 Ft áron teljesült (szerződésszám: 7769590, idő: 2021.06.11 09:00:25) ENEFI Vétel 62 db 375 Ft áron teljesült (szerződésszám: 7769590, idő: 2021.06.11 09:02:43) ENEFI Vétel 200 db 372 Ft áron teljesült (szerződésszám: 7775226, idő: 2021.06.11 09:02:43) ENEFI Vétel 200 db 366 Ft áron teljesült (szerződésszám: 7774360, idő: 2021.06.11 09:02:43) ENEFI Vétel 200 db 361 Ft áron teljesült (szerződésszám: 7776706, idő: 2021.06.11 09:02:43) ENEFI Vétel 250 db 352 Ft áron teljesült (szerződésszám: 7776863, idő: 2021.06.11 09:15:10) ebből következik, hogy túl sok nyereség sem lett, nem is mindet adtam ENEFI Eladás 434 db 370 Ft áron teljesült (szerződésszám: 7777303, idő: 2021.06.11 09:38:27) ENEFI Eladás 116 db 370 Ft áron teljesült (szerződésszám: 7777303, idő: 2021.06.11 09:39:07) ENEFI Eladás 300 db 379 Ft áron teljesült (szerződésszám: 7777426, idő: 2021.06.11 10:14:18)
szóval a mai kis vegye-vigye társaság nyeresége: ENEFI összesen 8 201 HUF NUTEX összesen 7 806 HUF RICHTER összesen 17 688 HUF OPUS összesen 21 773 HUF SET Group összesen 3 224.1 HUF
leves