Topiknyitó: Törölt felhasználó 2015. 08. 13. 18:30

Klímaváltozás  

A brit kormány lecsap a palagáz-kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokra



A brit kormány bejelentette, hogy ezentúl közvetlenül adja ki az engedélyt palagáz kitermelésére, annak érdekében, hogy megkerülje a gyakran túl lassú és vonakodó helyi hatóságokat.



A kormány ezen kívül lecsap a palagáz-kitermelést akadályozó önkormányzatokra is. Különösképpen azokat az önkormányzatokat szeretnék azonosítani, akik túllépik a kitermelési engedélykérelem elbírálására adott 16 hetes törvényi határidőt. A kormány szintén hozzáférhet majd az engedélyezési dokumentumokhoz azokban az esetekben, amikor a kitermelésre vonatkozó engedélyt elutasították, de a döntést kifogásolta a vállalat, ami engedélyt kért a fúrásokra.



A konzervatív kormányfő, David Cameron kabinetje lelkes támogatója a palagázhoz kapcsolódó fejlesztéseknek, mivel úgy vélik, hogy az olcsó és nagy mennyiségben rendelkezésre álló energiaforrásra alapozva a gazdaság is bővülhet. De az ambícióik ütköznek a palagáz kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokkal, akik eddig felelősek voltak az engedélyek kiadásáért. (Le Figaro)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
_Macika_
_Macika_ 2020. 01. 07. 15:46
#1420
Ma 9 millióan lakják, 2100-ra víz alá kerülhet az egész város
https://index.hu/techtud/2020/01/07/a_ganges-delta_vizszintje_140_centimeterrel_nohet_a_szazad_vegere/
_Macika_
_Macika_ 2020. 01. 02. 16:43
#1417
Rendkívüli állapotot rendeltek el Ausztrália Új-Dél-Wales államában, miután a terjedő bozóttüzek ezreket fenyegetnek. A kontinensnyi országban szeptember óta hatmillió hektárnyi területen égett le a növényzet, több mint ezer épület vált hamuvá és tízezrek kényszerültek otthonuk elhagyására. Eddig közel húszan haltak meg, Victoria államban 17 embert eltűntnek nyilvánítottak. Melbourne környékén is felcsaptak a lángok, veszélybe kerülhet az Australian Open teniszviadal megrendezése is. A károk dollármilliárdokban mérhetőek, a polgárok elzavarták a miniszterelnököt.
https://hvg.hu/vilag/20200102_Nemzet_langokban__egyelore_megallithatatlanok_az_ausztraliai_bozottuzek#rss
gombócból_is_sok
gombócból_is_sok 2020. 01. 02. 15:46
Előzmény: #1415  _Macika_
#1416
Ott van hogy ez a főnhatás miatt van.
_Macika_
_Macika_ 2020. 01. 02. 15:44
#1415
Megdőlt a melegrekord Norvégiában: 19 fokot mértekJanuárban ilyen meleg még sosem volt Norvégiában.
.
Januári melegrekordot mértek egy Sunndalsora nevű kisvárosban Norvégia nyugati részén, ahol csütörtökön 19 Celsius-fokot mutatott a hőmérő a Norvég Meteorológiai Intézet szerint.A korábbi norvég januári melegrekordot 1989-ben jegyezték fel, akkor 17,9 Celsius-fokot mértek Tafjord faluban. Sunndalsora és Tafjord is a skandináv ország More og Romsdal megyéjében fekszik. Sunndalsorát magas hegyek veszik körül, népszerű vidék a bázisugrók között.Martin Granerod, a meteorológiai intézet illetékese szerint a különösen enyhe időjárás a hegyek felől érkező meleg főnszélnek köszönhető. Péntekre azonban heves esőket jósolnak, ami lehűlést hoz majd magával.
-
Sunndalsorához más melegrekord is fűződik: 1998 decemberében 18,3 Celsius-fokot mértek a városban, és a legmelegebb februári nap is ott volt 18,9 fokkal 1990-ben.Norvégiában országszerte enyhe a tél. Csütörtökön ugyancsak a More og Romsdal megyei Andalsnesben egy rövid ideig 18,6 Celsius-fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála, ezt a csúcsot döntötte meg később a sunndalsorai 19 fokos meleg.
_Macika_
_Macika_ 2020. 01. 02. 10:02
#1414
Természetes tavak ezrei áradhatnak ki a Himalájában a klímaváltozás hatására megolvadó morénák miatt egy friss kutatás szerint, ami komoly veszélyt jelenthet a hegy lábánál élőkre – írja a Phys.org.A Potsdami Egyetem kutatói a Proceedings of the National Academy of Sciences szaklapban publikálták tanulmányukat, melyben 5,4 milliárd szimulációt futtattak le, hogy kiderítsék, milyen következményekkel járhat a Himalája gleccsereinek olvadása. 
.
A topográfiai és műholdas adatok segítségével felállított modellekre épülő szimulációkból kiderült, hogy nagyjából 5000 olyan természetes tó van a hegységben, ami a környező morénák miatt instabil lehet.A Himalájában a klímaváltozás már most is számos változást idézett elő, mások mellett a tavak kialakulása is az olvadó gleccsereknek köszönhető, a lefolyó víz ugyanis könnyen felgyülemlik a gleccserszakadékokban. A víz továbbfolyását sok esetben a gleccserek vagy mozgó jégtakaró által szállított, lerakott kőzettörmelék, az úgynevezett moréna akadályozza meg, ezt azonban jég tartja össze, ha pedig a jég elolvad, a tó kiáradhat. Ez az elmúlt évtizedekben is többször előfordult már, azonban
.
  • ha a gleccserek tovább olvadnak,
  • az egyre nagyobb nyomást fog helyezni a morénákra,
  • ez pedig egyre több áradást idézhet elő.
  • .
A dolog elsősorban azért problémás, mert a hegy lábánál élők komoly veszélynek lehetnek kitéve, ha megnövekszik a lefolyó víz mennyisége. Főleg mert a szimulációk alapján a legnagyobb tavaknál a legvalószínűbb az áradás kockázata. A kutatók arra is rámutattak, hogy a Himalája keleti felén háromszor nagyobb az áradások esélye, mint a hegység más részein. A korábbi kutatások alapján a következő évtizedben a Himalája gleccsereinek kétharmada fog eltűnni.
_Macika_
_Macika_ 2019. 12. 31. 18:20
#1413
Nagyjából 20 kilogrammnyi mikroműanyagot fogyaszt el egy ember az élete során - derült ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) közelmúltban megjelent tanulmányából, amelyet a Reuters idéz.Az elmúlt ötven évben drasztikusan megnőtt a műanyagtermelés, ami az olcsó, eldobható termékek széleskörű használatához vezetett. Ezek az egyszerhasználatos műanyagok pusztító hatással vannak a környezetre, elárasztják a tengerpartokat, megfullasztják a tengeri élővilágot. Ezek a műanyagok nem biológiailag lebomlók, hanem apró részecskékre darabolódnak fel, és eljutnak mindenhová, beleértve a táplálékláncot is.
.
Egy hét alatt egy ember egy műanyagflakon kupakjának megfelelő mennyiségű - nagyjából 5 gramm - műanyagot fogyaszt el, főleg a vízivás, valamint az olyan ételek révén, mint a kagylók és rákfélék, amelyeket általában egészben, vagyis az emésztőrendszerükben lévő műanyagokkal együtt fogyasztanak.Mindez azt jelenti, hogy egy hónap alatt nagyjából 21 gramm, egy évtized során akár 2,5 kilogramm mikroműanyag is bekerülhet egy ember szervezetébe. Egy emberélet alatt ez körülbelül 20 kilogramm mikroműanyagot jelent, ami nagyjából két nagyméretű kukának megfelelő mennyiség.A kutatók szerint egyelőre nem tudni, hogy ezeknek a mikro- és nanoműanyagoknak az elfogyasztása milyen hatással van az emberi egészségre. 
.
"Annyit tudunk, hogy ezek bekerülnek a szervezetünkbe és fennáll a lehetősége, hogy mérgezést okoznak. Ez pedig kétség kívül okot ad az aggodalomra" - mondta Thava Palanisami, az ausztráliai Newcastle Egyetem munkatársa, aki részt vett a WWF tanulmányának elkészítésében.
_Macika_
_Macika_ 2019. 12. 30. 10:42
#1411
António Guterres ENSZ-főtitkár azt hangsúlyozta újévi üzenetében, hogy számára "a világ fiataljai a remény forrásai", és arra biztatta őket, hogy folytassák tüntetéseiket, gondolkodjanak nagyban, lépjék át a határokat és gyakoroljanak nyomást a döntéshozókra. A 2020-as év kétségekkel és bizonytalansággal kezdődik, de remény is van - mondta helyi idő szerint vasárnap a világszervezet New York-i központjában.
.
Guterres emlékeztetett az új generáció idei kezdeményezéseire a klímavédelem, a nemek egyenlősége, a társadalmi igazságosság és az emberi jogok védelme terén. Ezek a kezdeményezések az élvonalban vannak, tette hozzá. A főtitkár kijelentette, hogy "őt is megihleti a fiatalok szenvedélye és eltökéltsége". "Önök jogosan követelik, hogy részt vehessenek a jövő kialakításában". 
.
"Magukkal vagyok, és az ENSZ is magukkal van" - tette hozzá.Az éghajlat melegedésével kapcsolatban azt a véleményét hangoztatta, hogy ez nem hosszú távú probléma, hanem világos és jelenlegi veszély.Guterres bejelentette, hogy 2020-ban, a világszervezet létrejöttének 75. évfordulóján tervet dolgoznak ki az igazságos globalizációról, és ennek az lesz a jelmondata, hogy "Évtizedes akcióterv a fenntartható fejlődés céljaiért". (MTI
Tagore
Tagore 2019. 12. 29. 08:04
#1409
Az alábbi cikk átfogó képet ad a csillagászati okokról, ciklusokról, a földtörténeti közelmúlt hullámzásáról, és a várható fejleményekrôl. https://ng.hu/fold/2010/11/29/mit_uzen_a_jegkorszak/
malt71 2019. 12. 16. 17:24
Előzmény: #1402  novotrade
#1406
novotrade 2019. 12. 16. 17:10
Előzmény: #1401  SeldonKuper
#1405
Általában változóan fátyolfelhős égre, szűrt napsütésre van kilátás. A ködös területek gyorsan zsugorodnak, de az Északi-középhegység közvetlen környezetében tartósabban is megmaradhat a köd és rétegfelhőzet. A ködös területeken jelentéktelen szitálás előfordulhat. A déli, délnyugati szél többfelé élénk lesz, a Dunántúlon olykor erős, a Kisalföldön viharos széllökésekre is számítani lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 10 fok között alakul, a Dunántúlon lesz enyhébb az éjszaka. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, de a tartósan borult tájakon csupán 7, 11 fok valószínű, ugyanakkor a déli határ mentén helyenként 19, 20 fok sem kizárt."
.
Karácsonykor 19-20 fok?   
novotrade 2019. 12. 16. 16:56
Előzmény: #1401  SeldonKuper
#1404
Jövő héten teljes Ausztrália hőhullámtól fog szenvedni, helyenként nem lesz ritka az 50 fokos nappali hőmérséklet sem. Kim Westcott meteorológus szerint egyes helyeken rekordok is megfognak dőlni – szemlézi a Sydney Morning Heraldot az Independent.
Mind az emberek, mind pedig a természet szenvedni fog ebben az időben, ráadásul megnő a tüzek kialakulásának kockázata is, ami már most is jelentős problémákat okoz a kontinensen.
S ez minket miért érint?Az nem újdonság, hogy Ausztráliában különösen meleg van ilyenkor, mivel a déli féltekén épp javában tombol a nyár. De az már nyomasztó, hogy Ausztrália is csatlakozhat azon országok sorához, ahol megdőlt idén a melegrekord.
Ha pedig ez megtörténik, az újabb jeléül szolgál, hogy a klímaváltozás folyamata a szemünk előtt csúszik ki az irányításunk alól."
Forrás: The Independent
.
.
 Közben pedig az életmódunkkal mi is melegítjük a Földet! 
_Macika_
_Macika_ 2019. 12. 16. 16:38
#1403
ne gyűlölködj éva tavi
novotrade 2019. 12. 16. 16:35
Előzmény: #1399  SeldonKuper
#1402
Van egy film ami valami olyan téma köré épül, hogy érkezik a Földre egy utazó, hogy megmentse az emberiségtől!
 A történet végére annyit tud az emberiség elérni, hogy csak a "villanyt" viszi el és nem PUSZTÍTJA ki az emberiséget, élhetünk tovább csak villany nélküli világban. 

 Már amikor ez készült akkor látta az író, hogy csak ÉLETMÓDVÁLTÁS esetén van jövője a Homo Sapiensnek!
.
Életmód váltásra pedig semmi esély.......

SeldonKuper 2019. 12. 16. 16:34
#1401
http://mindenszo.hu/az-eu-sokmilliard-euros-klimaegyezmenye-egy-kamu-nem-a-co2-tol-van-felmelegedes-ime-a-valosag/?utm_source=20191214&utm_medium=email&utm_campaign=daily
-
Mi lehet ebben a ráció?
-
Az EU sokmilliárd Euros klímaegyezménye egy kamu! Nem a CO2-től van felmelegedés! Íme a valóság

Topik gazda

aktív fórumozók