A kárpótlási jegyek ügyében az utóbbi időben igen aktívnak mutatkozó ügyvéd, dr. Varga Tamás keresetet adott be a Fővárosi Bíróságra, amelyben kérte a bíróságot, hogy a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény 21. § (1) és (7) bekezdése alapján határozatában kötelezze a Központi Kárrendezési Irodát (KKI), valamint Pénzügyminisztert, a kárpótlási jegyek kibocsátójának képviselőjét, mint adatkezelő szerveket a kárpótlási jegyekkel kapcsolatos kérdéseik pontos(!) megválaszolására.
a teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=45509
a 8000 szám becsült 12000 ezernél több igényt nyújtottak be 2007 után ha nem is fogatták be mindenki igényét ,,,én megfogattam,hogy nem vitázom eben a témában és tanácsokat sem adok :-)
Azért, ha a 4 milliárd értékű, még piacon lévő jegyből indulunk ki, akkor 50-nél mindenképpen több érintett lehet. (Nem vitatva, hogy a devizahiteles ügy nagyságrenddel fájóbb ügy)
A halogatás alatt azt értem, hogy a kormány képviselője az első tárgyaláson "általános megoldást" ígért - de ennek egyelőre semmi nyoma, hogy komolyan gondolnák.
következő tárgyalás függvényében meg kéne fontolni a semmittevés büntető kategóriáit is, mint hűtlen kezelés sikkasztás...
ha egy cég vagy az állam nem fizet ki valamit tudatosan mert csak az szerinted hogy minősül?
Hát nem egészen. Itt van 20-50 speki, aki érintett, devizahiteles ügyben meg 1 millió ember, akik közül 200 ezer az otthona elvesztésének közelében jár. Itt nem időhúzás folyik, hanem éppen az előbbiek miatt egyszerűen nem is foglalkoznak vele.
én erstés vagyok
nem működött rendesen, de azért lehetett ajánlatot bevinni
Mol-t például kaptam a záróban. hogy ez jó, vagy nem, jövő héten kiderül:-)
"Ez hogy lehet?
Mi az a 2 napközbeni aukció? hogy működik? mikor?"
Neked ezek szerint nem magyon van jegyed... (tőzsdei legalábbis)
A jegy, meg a legfosabb papírok esetében nincs szabad szakasz. 4 aukció van egy nap és kész (nyitó, záró + 2 napközbeni aukció). 11kor, meg 14:30-kor van az aukció, fél órás ajánlatgyűjtés előzi meg.
Ha eljöttél volna a Portfolió klubba, tudnád...
A Prémium kategória ugyanúgy működik lényegében, mint eddig (a nyitó- és zárószakasz kicsit változik)
viszont a T és a Kárpótlási jegy aukciós rendszerben működik, hogy koncentrálódjanak az ajánlatok. Ettől a likviditás javulását várják.
A közbenső kategóriáknál nem tudom hogy van, mert azokban nem vagyok érdekelt (T-ben sem :-)
Ez hogy lehet?
Mi az a 2 napközbeni aukció? hogy működik? mikor?
A részvényekre ránéztem pénteken ott minden rendben volt. A Peti nem frissült rendesen minden papírra, de pl a Randomnál már 10 ajánlatot láttam 15 percesen, és a jegyre ránézésre ott is megvolt minden kicsit hiányos könyvvel... szóval tényleg máshogy megy mint a többi?
Watson, te néztél tőzsdét pénteken? A Kpjegynek van egy nyitó, meg egy záró szakasza, mint eddig, meg még 2 hasonló elven működő napközbeni aukció. Nincs szabad szakasz.
Kárpótlási jegy: Most mennyi is az annyi?
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=45509