A kárpótlási jegyek ügyében az utóbbi időben igen aktívnak mutatkozó ügyvéd, dr. Varga Tamás keresetet adott be a Fővárosi Bíróságra, amelyben kérte a bíróságot, hogy a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény 21. § (1) és (7) bekezdése alapján határozatában kötelezze a Központi Kárrendezési Irodát (KKI), valamint Pénzügyminisztert, a kárpótlási jegyek kibocsátójának képviselőjét, mint adatkezelő szerveket a kárpótlási jegyekkel kapcsolatos kérdéseik pontos(!) megválaszolására.
a teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=45509
Pár napja veszegetem a jegyet. A ráülős, nagyon nem rögtön kellős tőkerészemből. Nyugis tipus vagyok, tudok várni. 1000-nél szerintem nincs túl nagy risk benne, ráadásul, ahhoz, hogy innen megérje nem kell sok: ha a következő 3 évben csak egyszer (akár csak a 3. végén) 1300-ig megy, már többet hoz a dkjnál.
Hi Bárdos, a parában likvidálták a jegyeket, most 1100 alatt ajándék áron van, januárban indul a buli, lehet majd jegyezni, most is lehet benne rövidtávon 65-70%-ot fogni.
Venni kell. Htávú vásárloók szívják:)
...mintha fogyna az akciós jegykiárúsítás ereje , már tegnap is látható volt , hogy nem volt 1000 Ft-ra öntés , sőt óvatos vételek voltak felette...
...a mai nap is csak néhány eladói beállás volt 1020-1030 között , amit már megvettek , s a következő 500 db-os eladói tétel már 1050 Ft-ra állt be...
...így előbb-utóbb visszamegy az ár az 1100-1200 közötti szintre , ami az utóbbi idők egyensúlyi árának számított...
Kárpótlási jegy: Most mennyi is az annyi?
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=45509