Hello!
Ha már Beze felhívta a figyelmet párszor az ezüstre - és úgy vettem észre többünket érdekel -, gondoltam nyitok neki egy topikot, ne máshol beszélgessünk róla! :)
Újabb aggodalom a láthatáron! Forrás: Erste/Bloomberg Még meg sem jelent a márciusi amerikai inflációs adat, máris itt az újabb aggodalom. Mint a minap mi is írtuk, az energiaárak már nem fogják segíteni a ma megjelenő adatot.A globális nyersanyagárak indexe, az S&P GSCI az idei évben már nagyobbat emelkedett, mint az S&P500 index. Egészen pontosan 10,5 százalékot, míg az S&P500 index csak 8,9-et. Ráadásul az amerikai könnyűolaj ára 18,8, a réz 9,2, míg az arany 13,9 százalékkal emelkedett. Mindez a korábban vártnál jobb amerikai és a javulásba kezdő kínai gazdaságnak is köszönhető. Például az USA első negyedéves gazdasági növekedését az atlantai Fed nemrég emelte meg 0,5 százalékponttal 2,8 százalékra.Persze a geopolitikai feszültségek is hajtják az árakat, elsősorban az olajét. Mindenesetre az erőteljes nyersanyagár-emelkedés fejtörést okozhat a Fed-nek, s megfordíthatja az inflációs folyamatokat.Ez egy lehet azon félelmek közül, ami a közeljövőben szerintem nagyobb hangsúlyt kaphat, annak kapcsán, amiről tegnap írtam. Nevezetesen, hogy a lefelé mutató kockázatok megemelkedtek a piacokokon az emelkedési potenciállal szemben. Ilyenkor szoktak nagyobb hangsúlyt kapni a különböző félelmek, s hatással is szoktak lenni a piacokra. Különben ez a félelem még nem volt különösebb hatással pl. az S&P500 index teljesítményére (szerintem).
Igen! A palládium, platina kicsit másként mozog mint a többi nemesfém. Én azt mondom “lomhább” ami akkor, jó ha úgy gondolom lecsúsztam az arany-ezüst párokról. Palládium 3000Usd szintekről esett 1000 (alatti) szintre. Szőval van mit behoznia. Platina na az inkább oldalazott sokat. De persze mivel az USD mozgat mindent és fémek sok a közös trend. Érdekes az Xau/Eur páros is. Itt kisebb a dollár befolyása.
Külföldi színesfém és forex brókeremnél 1:10 a fémekre az áttétel.. Ja és nincs swap! Nincs kiütés se. 0-24 Akár 5 évig vagy tovább is nyitva lehet egy pozíció… A marginra kell figyelni. Ahol ha a tőkém 50%-ára csökken a veszteségek miatt akkor zárja a bróker valamelyik pozíciót védve a tőkémet és, hogy ne kerüljek mínuszba. XM brókernél magyar és komoly ügyfélszolgálat van. Komoly átvilágításon estem keresztül számlanyitásnál. Ciprusi-Angol cég. Minden pénzemről kértek igazolást. Cserében a magyar NAV- val együttműködik, de nem “árulkodik” csak ha valamiért kérdezik. Kereskedés Metatraderen, amin számos algo, robot, elemző stb elérhető. Full extrás platform. Ja és van demó számla, ahol lehet kísérletezni, tanulni.
Szuper ez a kereső de akáhogy töltöm ki az összest mutatja. Vagy nem találom a szűrés gombot vagy nem tudom mi a módja annak, hogy a kiválasztott feltételek alapján mutassa a listát alul. Esetleg ha van ötlet szívesen elfogadom, miért nem működik :)
Nem mai de aktuális még az elemzés: Ezüstöt még jócskán akár 50- ig is várják fel. ( én már a palládiumra koncentrálok vagyis figyelem) https://www.investing.com/analysis/gold-rally-could-faze-out-soon-but-silvers-is-just-beginning-200647447 Ma lényegében nincs releváns pozícióm. Még Eur/Usd, Dxy, Gbp/Usd is mára nekem bezárt. Ha megindulna le akkor aktiválódnak megbízásaim. Ha meg fel akkor ráérősebb. Ez ma tiszta lutri! Állás adatokra se teljesen úgy reagált mint várható volt.
Egy esetleges kamatcsökkentes elhalasztás az visszarántaná rendesen az árakat. Láttam már ilyet nem is olyan régen. Novemberben volt egy váratlan infációs fordulat mert a piac azt hitte 2024-et kamatvágással kezdjük. Erre már a második alkalommal sem csökkent. Bizony jobb kivárni. Én jó mélyre raktam be függő vételi megbízásokat. Nem is nagy tételekkel. A nagyot hagyom infláció jelentés utánra ….
Ezüst
Ha már Beze felhívta a figyelmet párszor az ezüstre - és úgy vettem észre többünket érdekel -, gondoltam nyitok neki egy topikot, ne máshol beszélgessünk róla! :)